Don Juan mindenütt hódít - Nyíregyházán az ő gazdag története, sőt élő- és háttértörténete bontakozik ki a színpadon

– Több száz feldolgozása van ennek a történetnek, de rendszerint Moliére műve az alap. Esetedben is egyértelmű volt?

– A leghíresebb feldolgozás talán Mozart operája, a Don Giovanni. A prózai művek közül Moliére-é a legismertebb, és a legtöbbet játszott. De nem ez volt az „ős” Don Juan az irodalomban. Ha a csábító, a botrányos életű ifjú nemes történetét nézzük, Don Juan Tenorio létező személy volt, az egyik legrangosabb spanyol nemesi család sarja. A róla szóló mondakörnek lehet valamifajta igazságalapja. Egy másik gyökere a színdarabnak a kőszobor legendája, „aki” lerántja magával a pokolba a halottakat és Istent nem tisztelő, botrányos életű embert. A csábító és az elkárhozó lélek története egyesül a színdarabban, melyet először egy Tirso de Molina nevű spanyol szerző vetett papírra a 17. században.

Azóta Don Juan a legfontosabb mítoszaink közé emelkedett; olyan archetípust ír le, illetve metafizikai kérdéseket feszeget, amelyek örökké az emberiség sajátjai. Legyen szó hitről, vallásról, társadalmi kérdésekről, szerelemről.

– Népszerűségét az is jelzi, hogy tavaly mutatták be a Nemzeti Színházban, idén januárban Pécsett. Te hogyan, s milyennek mutatod meg Don Juant? Komédiát vagy tragikus-érzelmes előadást várhatunk?

– Reményeim szerint ezeket egyszerre. Összetett előadás lesz. Nem teljes egészében Moliére művét állítjuk színpadra, szerettem volna kicsit több történetszálat behozni. Sediánszky Nórával állítottuk össze a szövegkönyvet, merítettünk más feldolgozásokból is, például Puskintól vagy Mérimée novellájából, de további szerzők művei is inspiráltak új jelenetek megírására. Szerettem volna, hogy egy alaposan kidolgozott, átélhető története legyen a figurának. Hogy megérthessük motivációit, személyisége alakulását, fejlődését, illetőleg torzulását is. Igyekeztem Moliére Don Juanját kicsit rétegzettebbé, lelki értelemben gazdagabbá tenni.

Ebben az előadásban megjelenik majd egyfajta esszenciaként, miként gondolkodtak az elmúlt korokban Don Juanról, s természetesen tükrözni fogja az én meglátásaimat, hogy nekem mi és hogyan fontos az õ történetében. A rendezésben érezni lehet majd, mi az, amit nagyon komolyan veszek, de azt is, amit szerintem el lehet hülyéskedni, vagy legalábbis iróniával kezelni. 

Mindenképpen izgalmas, cselekményes a sztori, nemcsak magasröptű filozófia vagy szépirodalom, ahol veretes monológok hangzanak el, hanem akció- és eseménydús, fordulatos történet zajlik a színpadon. Arra mindig nagyon figyelek rendezéseim során, hogy a nézőt egy pillanatig sem szabad untatni, mindig fenn kell tartani az érdeklődését, ez nagyon fontos. Ezen a módon kell tudni értéket közvetíteni. Érzelmes és szenvedélyes lesz az előadás. Tartalmaz vígjátéki elemeket, néhol kalandregényre fog hasonlítani, olykor cinikus, moralizálásra is sor kerül, miközben szerelmi hódítások története.

– Feltételezem, komoly fejtörést okozott a próbafolyamat középső időszakában a főszereplő személyében történt változás: Nagyidai Gergõt látjuk Don Juan szerepében Klem Viktor helyett.

– Amikor kiderült, hogy cserélni kell a főszereplőt, kétségtelenül okozott némi rémületet és fejtörést. Viszont már az első próbán, amikor Gergő átvette a szerepet, olyan nyugalom, kiegyensúlyozottság és öröm szállt meg, ami ritka egy alkotófolyamatban. Persze adódhatnak még nehézségek, hiszen ebben a felállásban már csak három és fél hetünk van a bemutatóig, ez borzasztóan kemény dolog. Most ugyan még távolinak érezzük a premiert, csak dolgozunk és élvezzük a munkát, s mivel mindannyian szeretjük csinálni, feldobottak vagyunk, jó energiák működnek. De a Don Juan nagy falat, hatalmas és bonyolult mű, nehezen és gazdagon játszható szerepek vannak benne, megalkotásuk munkaigényes. Sokat kell dolgozni azon, hogy ha oldalas monológra oldalas monológgal válaszol valaki, ne váljon belőlé halálosan unalmas irodalmi fejtegetés. Fontos, hogy gondolatvezérelt, ugyanakkor humoros, szenvedélyes és energikus legyen minden szituáció. Talán kicsit el is vagyunk szokva az ilyen jellegű kihívásoktól. Változik a világ, benne a nézői igények is, a színházak pedig mindinkább igyekeznek ezeket keresni és kiszolgálni, így egy kicsit kezdünk eltolódni a bulvár felé. Ez a szakma egészét jellemző jelenség.

Nagyon sok filmes adaptáció jelenik meg manapság a színházakban, s magukkal hozzák a filmforgatókönyveknek azt a jellegzetességét, hogy rövid megszólalások vannak, a dialógus mindig pereg. Ezeknél a régi veretes színdaraboknál viszont nem így van. Ebből az következik, hogy irgalmatlan mennyiségű szöveget kell megtanulniuk színészeinknek, s ezt olyan tempóval, könnyedséggel és játékosan kell előadniuk, ami nagyon stabil, reflex szintű szövegtudást igényel. Ez nagyon nehéz feladat, de társulatunk tagjai remekül dolgoznak.

– Gondolom, a legnagyobb kihívás Nagyidai Gergõ előtt áll, de õ meg szokta oldani a kemény helyzeteket is...

– Gergővel fantasztikus jó próbálni. Azt az ijedtséget, ami rám került attól, hogy szinte elölről kellett kezdeni alig valamivel a próbafolyamat közepe előtt, Gergő a hozzáállásával, a munkájával, ahogy az anyaggal dolgozik, teljes egészében feloldotta. Mindemellett nagyon jól áll neki a szerep. Nagy alakításra számíthatunk tőlé.

– Kinek ajánlod ezt az előadást?

– A vágyam, hogy olyan előadás szülessen, ami nem csak egy rétegközönségnek szól. Amely sokrétű, vegyes műfajú, és minden értelemben olyan gazdag, hogy nagybetűs SZÍNHÁZ legyen a nagybetűs NÉZÕ-nek. Legyen szórakoztató, elgondolkodtató, ugyanakkor érzékeny és izgalmas. Egy előadás tudjon sok mindent – mint egy svájci bicska!

(Szerző: Kováts Dénes)