Nagyszerű lehetőség a nyíregyházi fiatal tehetségeknek

Nagyszerű lehetőség a nyíregyházi fiatal tehetségeknek

Élmény, közösség és hasznos tudás – mindezzel már azok az általános iskola felső tagozatos diákok is gazdagodhatnak, akik felvételt nyernek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nyíregyházi képzési központjának Fiatal Tehetség Programjába.

A FIT az egyedülálló MCC-s életút első lépcsőfoka. Kárpát-medence-szerte, huszonhét helyszínen, köztük Nyíregyházán is várják a most negyedikes diákok jelentkezését június 30-ig.

MCC életút első lépcsőfoka

Megannyi kaland, kihívás és közösségi élmény várja a diákokat, a többi között megismerkedhetnek a robotika rejtelmeivel, elsajátíthatnak pénzügyi és egészségügyi ismereteket is.

FIT Program az MCC képzésrendszerének legfiatalabbakat megszólító eleme, amely már korai életszakaszban segíti a kiemelkedő képességű pécsi gyermekek kibontakozását. A képzés ötödik osztályos kortól kínál élménypedagógiai módszertanra épülő, gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést, ahol a felkészült és elhivatott oktatókkal, modern eszközökkel egy otthonos központban olyan légkört teremtünk, amelyben a tanulás és a fejlődés is élménnyé válhat. A FIT Program közösségi alapon építkezik, hiszünk a csapatmunka és a közösségben átélt élmények személyiségfejlesztő erejében. A képzés felkelti a gyerekekben a tudás iránti vágyat, felkészíti őket a továbbtanulásra, segíti tudatos pályaválasztásukat és az életben való érvényesülésüket. A képzés támogatja a kötődést a magyar kultúrához és szülőföldhöz.

Az MCC célja, hogy az érintett szülőkkel és pedagógusokkal együtt segítsék a tehetséges gyermekek kibontakozását, az egyéni érdeklődési területek felfedezését. Hosszabb távon pedig a tehetséges diákok érvényesülési lehetőségeinek biztosítása, a tudatos állampolgárrá válás elősegítése, a szűkebb és tágabb közösségük sorsáért felelősen gondolkodó és cselekvő értelmiségi bázis kialakítása áll a középpontban.

Kik jelentkezhetnek

Jelenleg 4. évfolyamos, szeptembertől 5. évfolyamba lépő diákok jelentkezését várja az MCC,  Nyíregyháza mellett Aradon, Beregszászon, Békéscsabán, Budapesten, Csíkszeredán, Debrecenben, Dunaszerdahelyen, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Miskolcon, Nagyváradon, Pécsen, Sepsiszentgyörgyön, Szabadkán, Szatmárnémetiben, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen is.

Jelentkezni a fit.mcc.hu weboldalon lehetséges. Az érvényes jelentkezéshez szükséges az adatlap kitöltése és a szülői ajánlás feltöltése. A felvételire a következő tanév elején kerül sor. A félnapos felvételin a felvételi bizottság a diák motivációját, nyitottságát, elhivatottságát, intelligenciáját vizsgálja pszichológusok segítségével.

A képzés felépítése

A program hétvégi képzési alkalmakon alapul: szombatonként egész napos, intenzív, ugyanakkor játékokkal bővelkedő foglalkozásokban lehet része a gyermekeknek, ahol a diákok többek között megtanulnak újraéleszteni, a pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el, kipróbálhatják magukat riporterként, megismerkedhetnek a robotika tudományával, de a csillagászat rejtelmeibe is betekinthetnek. Ezenfelül a program heti egy alkalommal beszédközpontú nyelvoktatást biztosít a diákoknak.

Fit Klub

A FIT mellett az MCC még több tehetség számára teszi elérhetővé egyedülálló programjait. 2023 őszén indította el a Fiatal Tehetségek Klubja programot, amelyben felső tagozatos általános iskolás pécsi diákok vehetnek részt. A programsorozat célja, hogy még több fiatal tapasztalhassa meg a FIT Program egyedi tehetséggondozáson alapuló oktatási és tanulási formáját, kalandokkal, közösségi élményekkel és a korosztálynak megfelelő, izgalmas kihívásokkal teli világát.

Forrás: Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.

http://www.mcc.hu

#kapcsolódó

Megbüntették a Ryanairt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata miatt

Megbüntették a Ryanairt tisztességtelen...

Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán számolt be a Ryanair-ügy...