A programok azonban már Csodatévő Szent Miklós emléknapjának előestéjén, december 5-én, csütörtökön 18 órakor megkezdődnek – írja a portál. Virrasztással készülődnek az ünnepre, mely egyházmegye és székesegyház számára minden évben meghatározó jelentőséggel bír.
A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyház templombúcsúja 2024. december 7-én 10 órától kezdődik. A templom névadójának és az egyházmegye védőszentjének ünnepéhez kapcsolódva főpásztori liturgiát celebrál Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök. Ezen a napon adja át Ábel püspök a Szent Miklós-díjakat.
Az ünnepi Szent Liturgia után a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának felújított, többcélú épületét, a Szent Miklós-házat áldja meg a főpásztor.
Ide, „udvarába” hívja Szent Miklós a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A már hagyományosnak mondható Szent Miklós udvara, a görögkatolikusok közösségi rendezvénye a templomi szertartás után, 13 órától veszi kezdetét, ennek pontos helyszíne: Nyíregyháza, Bujtos utca 32.
A délután során Szent Miklós lelkiségét ismerhetik és tapasztalhatják meg azok, akik ellátogatnak Szent Miklós udvarába: a meleg ételek és italok mellett kézműves portékák, a görögkatolikus intézmények műsora és bemutatkozása, mosoly és kedves szó várja a betérőket, akik így közösen ünnepelhetik a gyermekek, az utazók, a tengerészek, a kereskedők védőszentjét, a szolgáló szeretet példaképét és jótevőnket, Szent Miklóst, a Mikulást, a valódit.
Mindenkit szeretettel várnak!