Megtelt edzőtáborozókkal az Atlétikai Centrum szállodai része. Az elmúlt napokban Szlovákiából érkeztek versenyzők, de Romániából, és Magyarország távolabbi részeiből is rendszeresen érkeznek olyan sportolók, akik itt készülnek fel a szezonra. A fedettpályás idény a megyeszékhelyen január 19-én indul, ekkor rendezik a Nyíregyháza Open nemzetközi viadalt, ahol világranglista pontok is szerezhetők. Ezt február 9-én egy újabb követi. Az előzetes nevezések alapján hazánk mellett Romániából, Szlovákiából, Szerbiából, Görögországból és Marokkóból is érkeznek sportolók. Február 22-23-án ismét Nyíregyháza lesz a helyszíne a Fedettpályás Országos Bajnokságnak.
- A régióban egyedülálló a létesítményünk, Közép-Európában ez az egyetlen, ahol ilyen rangos nemzetközi versenyeket lehet rendezni. A magyar sportolóknak ez egy remek helyszín, hogy felkészüljenek a közelgő Fedettpályás Európa-bajnokságra - mondta Vas László, a Nyíregyházi Sportcentrum szakágvezetője.
A felnőtt bajnokság mellett az utánpótlás bajnokságot is az Atlétikai Centrumban tartják, és az is eldőlt, hogy a Szlovák Bajnokságnak is Nyíregyháza ad majd otthont. A versenyeken a Nyíregyházi Sportcentrum legjobbjai is indulnak, és hazai környezetben szeretnének minél több dobogós helyet szerezni.
Szerző: Dankó László