"Isten éltesse 100 éves születésnapján!"
Így köszöntötte a város polgármestere a 100 éves Jaskó Pálnét. Julika néni, fia, unokái és dédunokái körében ünnepelte a centenáriumot a Seregély István Papi Szociális Otthonban és velük ünnepelt az evangélikus gyülekezet néhány tagja is. Mivel a születésnapos erős hitben él, kedvenc olvasmánya a biblia, ezért közösen énekeltek el egy evangélikus éneket. Az ének után pedig közösen imádkoztak.
Julika néni tortával köszönte meg a kedvességet és ma már mosolyogva mesélte el, hogy első osztályos korában olyan beteg volt, hogy nem sok virágvasárnapot jósolt számára az orvos. Sőt, azt mondta a doktor a szüleinek, hogy megvehetik számára a koporsót is. Aztán a jóisten kegyelméből felépült.
Valamikor kiskoromban nagyon beteg voltam, első osztályba jártam, egész évben ágyhoz voltam kötve, úgy volt, meg is halok. Elvittek az orvoshoz,aki lemondott rólam. Édesapám azonban azt mondta, hogy meglásd' 100 évig fogsz élni! Aztán amikor jobban lettem, az orvos azt mondta édesapámnak, hogy vigyenek el hozzá, mert ki akar vizsgálni. De már nem vittek el, hiszen meg sem haltam! Harmadik osztályos lehettem, amikor találkoztunk az orvossal, aki azt mondta apukámnak, nem tartotta be az ígéretét, nem vitt el hozzá. Apukám meg azt mondta, ő nem ígért semmit!
- tette hozzá a 100 éves születésnapos.
Jaskó Pálné eredetileg felsősimai, a férjét sok-sok évtizede elveszítette. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány. A lánya nagy bánatára már nem él, de a 73 éves fiával napi szinten tartja a kapcsolatot. A fia sokszor meglátogatja, és minden nap telefonálnak egymásnak.
Míg kint voltak, nagyon sokat jártam hozzá, kertben segítettem. Édesapám nagyon-nagyon régen meghalt, onnantól kezdve a munka az enyém volt
- mondta Jaskó András.
„Mindig mondtam neki, ha eléri a 100 évet, bulizunk!”
Julika néninek nagy támasza a testvére. Bár nagy a korkülönbség a két testvér között, hiszen Erzsike néni „csupán” 87 éves, de sokat beszélgetnek, hiszen 8 testvér közül mára csak ők maradtak meg egymásnak.
Voltam disznóölésen náluk, szüretelni, meg tartottuk, ahogy én is nagyobb voltam a kapcsolatot, meg mentem nála nyaralni, szerettük egymást mindig
- moslyogott szeretettel a testvérére Gabulyáné Smid Erzsébet.
A város megbecsüli az időseket
A város szolgálatában eltöltött 15 év alatt Julika néni a nyolcadik, akit 100. születésnapja alkalmából köszönthetett a polgármestere. Dr. Kovács Ferenc hangsúlyozta, meg kell becsülni az időseket, ezért nemcsak felköszöntik őket a jeles évfordulók alkalmából, hanem egy tanácsot is létrehoztak annak érdekében, hogy javítsák az életminőségüket.
Folyamatosan köszöntjük az időseket kerek évfordulókon. A másik az Idősügyi Tanács, amit azért hoztunk létre, hogy segítsenek abban, hogyan tudunk legtöbbet tenni az idősekért és az a megbecsülés, amit mindig elmondok, hogy a város közössége is egy nagy család és az idősekkel kapcsolatban hozzátehetjük, hogy minden társadalomról sokat elárul az, hogy az idősekhez hogyan viszonyul, egy-egy városról is persze. És nagyon örülök, hogy ez nemcsak önkormányzati vagy városvezetési program, hanem ez itt Nyíregyházán ténylegesen így is van, megvan a megbecsülése, tisztelet, szeretet, amivel a nyíregyháziak az idősek felé fordulnak és a városvezetésnek, az önkormányzatnak azt gondolom, ez egy kedves kötelessége is
- fogalmazott dr. Kovács Ferenc polgármester.
Jaskó Pálnét a 100. születésnapja alkalmából 3 unokája, 2 dédunokája és a veje is felköszöntötte a születésnapon.
Szerző: Z. Pintye Zsolt