Emellett a külterületeken élő időseket segítő tanyagondnoki szolgálat helyzetéről is szó esett.
Köszöntés és őszi tervek a nyíregyházi Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén
Boronkay Ferencnét, az Idősügyi Tanács tagját köszöntötték a testület nyári szünet előtti ülésén, miután első helyezést ért el a „Meséld el nekem – Élettörténetek Nyíregyházán” pályázaton. Az elismerést Jászai Menyhért alpolgármester és Telepóczkyné Farkas Márta, a tanács titkára adta át. Az ülésen az elmúlt időszak értékelése mellett a közelgő őszi programokról is szó esett. A tervekről és a következő időszak feladatairól Telepóczkyné Farkas Márta adott tájékoztatást.
„Most egy rövid nyári szünet következik számunkra. Jelenleg épp leltárt készítünk az elmúlt félévről: átnézzük, mi történt, kijavítjuk az esetleges hibákat, és levonjuk a tanulságokat. Ezzel párhuzamosan már készülünk a következő időszakra is. Júliusban még van egy kis szusszanásnyi időnk, viszont augusztusban már teljes gőzzel beindulnak a programjaink – erre is aktívan készülünk” – fejtette ki Telepóczkyné Farkas Márta.
Újra fókuszban az idősek közösségi eseményei
A napirendi pontok között szerepelt a népszerű Ki mit tud? rendezvény megszervezése, amelyre idén is készülnek. Emellett a hagyományos Alkotó Idősek kiállítás előkészítése is folyamatban van. A programok részleteiről Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója számolt be.
„Az időskorúak Ki mit tud?-ja október 14-én lesz a Váci Mihály Kulturális Központban. Az Első Nyírségi Fejlesztési Társasággal együtt szervezzük, folyamatos kapcsolatban állunk. A pályázati kiírás a nyáron fog megszületni, de a végleges időpont már le van fixálva, tehát mindenkit bátorítok, hogy jegyezze fel ezt az október 14-ei dátumot! A másik nagyon fontos, szépkorúaknak szóló eseményünk az Alkotó Idősek pályázata – ez mind a város, mind a kulturális központ számára egy kiemelt, évről évre visszatérő esemény. Várhatóan szeptember 22-én és 23-án fogjuk begyűjteni a pályaműveket. A kiállítás megnyitójának pontos időpontját elsősorban a Városi Nyugdíjas Nap időpontjához igazítjuk – természetesen ehhez szeretnénk alkalmazkodni” – ismertette Mészáros Szilárd.
Figyelem a külterületeken élő idősekre – Napirenden a tanyagondnokság
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa további napirendi pontjában a tanyagondnokság helyzetével foglalkozott. Ezzel kapcsolatban az ülésre meghívták a Human-Net Alapítvány ügyvezető igazgatóját, Csatári Emesét, aki a tanyagondnoki szolgálat munkájáról számolt be.
A Human-Net Alapítvány immár húsz éve működtet tanyagondnoki szolgálatot. A munkát 2005-ben kezdtük két körzetben, majd 2010-től már három körzetben látjuk el ezt a feladatot Nyíregyháza környékén. A tanyagondnokok legfőbb feladata, hogy mérsékeljék azokat a hátrányokat, amelyek a külterületi, tanyasi életmódból fakadnak. Céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik szociális vagy egészségügyi helyzetükből adódóan rászorulnak az alapvető szolgáltatásokra. A gondozottak számára leggyakrabban meleg ebédet szállítanak ki, emellett segítenek gyógyszerek kiváltásában, bevásárlásban, illetve a mindennapi ügyek intézésében. Gyakran támogatást nyújtanak hivatalos dokumentumok kitöltésében is, valamint eligazítást adnak az időseknek olyan ügyekben, amelyek bonyolultnak tűnhetnek számukra – például tavaly sok kérdés érkezett az Ügyfélkapu Plusz használatával kapcsolatban is. Mindezek mellett a tanyagondnokok rendszeresen figyelnek az idősek állapotára és igyekeznek biztosítani számukra a törődést és a folyamatos emberi kapcsolatot” – mutatta be Csatári Emese, a Human-Net Alapítvány ügyvezetője.
Tanyagondnoki szolgálat három külterületi körzetben
Csatári Emese hozzátette, hogy három tanyagondnok látja el a feladatokat három különböző körzetben: Felsősima, Butyka és Nyírjestanya környékén. A tanyagondnoki szolgálat különösen nagy segítséget nyújt a külterületen élőknek, hiszen a hidegebb hónapokban is folyamatosan támogatják az időseket és rászorulókat. Így biztosítják, hogy a legnehezebb időszakokban se maradjanak magukra a külterületen élők.
Szerző: Szabó Gabriella