Vadregényes úton jutottunk föl Łopienka ódon templomához, mely – építészeti értékein kívül - hírét csodatevő Mária-ikonjának köszönheti. Bukowiecben, egy pompás parkban fekvő, wellness-részleggel és saját folyóparti plázzsal bíró szálloda volt a szállásuk. Pünkösdvasárnap, a reggeli után a szomszéd falucska szépséges templomában vettek részt – kórus- és orgonakoncertnek is beillő – szentmisén. Cisnából egy 130 éves erdei vasút nyitott kocsijaiban, festői folyóvölgyben zakatoltunk 730 m magasságig. Solinában pedig - Lengyelország legnagyobb víztározója fölött - egy most kiépült drótkötélpálya üvegkabinjaival suhantak át, a fantasztikus kilátópontig. Ragyogó napsütésben értek föl, de a hirtelen jött vihar miatt már kisbuszokkal „mentették le” őket a hegyről. Hangulatos grillvacsora után térték nyugovóra. Harmadnap reggeli után a hegység legrégebbi fatemplomát csodálták meg, Średnia Wieśben, majd „a Beszkidek kapujának” nevezett Leskóban töltötték a délelőttöt. Az 500 m magasságban fekvő Barwinek fogadójában költötték el az ebédüket, majd a Beszkidek hágóján áthajtva vettek búcsút Lengyelországtól.
Az összefoglalót Bárkányi Wieslawa és Sipos László készítette.