Szigligeti kalandok - Az Apáczai és az Eötvös diákjai együtt vakációztak a Balaton-parton

Szigligeti kalandok - Az Apáczai és az Eötvös diákjai együtt vakációztak a Balaton-parton

Ismét kaptunk egy üdvözlőlapot Szigligetről

Hagyományaink szerint a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium és az Apáczai Csere János Általános Iskola diákjai együtt táboroznak Nyíregyháza város Szigligeti Gyermeküdülőjében, melyet a tanulók mindig nagy lelkesedéssel várnak.

Idén július 20. napjától 25. napjáig a két iskola 87 diákja (Apáczaiból 40 tanuló, Eötvösből 47 tanuló) élvezhette a táborvezető Nóri néni (dr. Hudákné Fábián Nóra) által szervezett változatos és élménydús programokat. A vasárnapi 6 órai indulás után a kényelmes buszoknak, a segítőkész buszvezetőknek és a jó társaságnak köszönhetően az utazás nem is tűnt nagyon hosszúnak. Délután már a szigligeti strandon voltunk, ahol az utazás fáradalmait kipihenhettük a Balaton vizében.

Az időjárás a hét folyamán végig a kegyeibe fogadott minket, így minden nap tudtunk strandolni és a különleges programokat is jó időben sikerült megvalósítani.

Hétfőn a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe látogattunk el. Ez a program mindig hatalmas élmény mindegyik gyermek számára, mert a kisebbek és nagyobbak is egyaránt jól szórakozhatnak a változatos formájú és nehézségű csúszdákon, a hullámfürdőben, a különféle vizes ügyességi játékokon, vagy a medencék valamelyikében. Itt mindenki tudott kedvére való elfoglaltságot találni.

Kedden délelőtt a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontot fedeztük fel. A fogadóépületben 7 terem különleges látnivalói kalauzoltak minket a karsztvidékek csodálatos világába. A térhatású fotók és a bemutató film segítségével magunk is föld alatti felfedezőutakon járhattunk. A gyerekeket kúszóbarlang is várta. A tavasbarlang látogatható részébe 73 lépcsőfok vezetett le, ahol a levegő páratartalma 95-98 %-os, a hőmérséklet pedig kb. 20 °C-os volt. A 70 méter száraz és a 180 méter vízzel borított, csónakázható járat mészkőfalait a karsztvíz gyönyörű alakzatokká formázta. Hatalmas élmény volt mindenki számára. A tábor életében új színfoltként jelent meg a strand fái, bokrai és egyéb tárgyai közötti számháborúzás, melyet vacsora után a naplemente kíséretében szerveztünk meg, majd egy esti fürdőzéssel koronáztuk meg ezt a tartalmas napot.

A szerda délelőttöt a szigligeti strandon töltöttük, délután Sümegre látogattunk.  Először a meredek úton felkaptatva jutottunk el a várba, ahol a gyönyörű panoráma mellett megismerhettük a várat, és a hamuba sült pogácsát, a török pidét, valamint a kecsketejet is megkóstolhattuk. A Történelmi Lovasjátékok bemutatóján először a kiváló lovasok a spanyollovas iskola széles repertoárjából adtak ízelítőt, majd egy fantasztikus mongol lovaskaszkadőr show következett. A bemutatón íjászatot, majd csatabárd és dárda hajítását izgulhattuk végig, illetve láthattunk lovas- és gyalogos bajvívásokat kardokkal, pajzsokkal, buzogánnyal. A legnagyobb izgalmat a lányok számára egyértelműen a „rózsaceremónia” jelentette, amikor a lovagok egy-egy szál virágot adtak a kiválasztott lányoknak.

Csütörtök délelőtt felsétáltunk a szigligeti várba, ahol a solymászbemutató során különböző méretű, korú és fajtájú ragadozó madarakkal ismerkedhettünk meg. A sok érdekesség mellett a legjobb az volt, amikor a solymászok a fejünk felett reptették a madarakat. A vár fantasztikus panorámája és a Várfagylaltozó leírhatatlanul finom fagylaltjai az idén is elvarázsoltak bennünket. A délutáni strandolás előtt elsétáltunk a kikötőbe, ahol nem maradhatott el a fotózás az elénk táruló panorámáról.

Csütörtök este beszélgetős-zenés záróbulival köszöntünk el a héttől, az új barátoktól, a pingpongozásoktól, a kondiparkos összegyűlésektől, az esti közös dinnyeevéstől, a hatalmas nevetésektől és természetesen a Balatontól. A jól sikerült táborért köszönet dr. Hudákné Fábián Nóra táborvezetőnek.

Viszlát Szigliget! Jövőre is jövünk!

Kísérő pedagógusok:
Nagyné Mussó Judit, Jeneiné Duli Mónika, Péter Adrien (Eötvös)
Farkasné Tilki Anna, Arnóczkiné Szilágyi Andrea, Komcsákné Varga Szilvia (Apáczai)

#kapcsolódó

Immár 11. évét kezdi meg a Mozdulj Nyíregyháza!

Immár 11. évét kezdi meg a Mozdulj...

A város 24 pontján, több mint 28 féle mozgásforma, heti 43 foglalkozás keretében....

Ne dobd ki az iskolatáskád!

Ne dobd ki az iskolatáskád!

Az ÉAK Nonprofit Kft. 2023. július 12. és augusztus 24. között gyűjtőakcióval...