A kínálatban színházi előadások, koncertek, kiállítások, valamint egyéb szórakoztató programok is szerepelnek. Az események döntő százaléka továbbra is ingyenesen látogatható. A mostani fesztivál a korábbiakhoz képest azért is kiemelkedő, mert több olyan népszerű fellépőt tudtak elhívni, akik a fiatalabbak kedvencei, de az idősebbek is szép számban találkozhatnak olyan nagy zenei ikonokkal, akik eddig még soha nem léptek fel a VIDOR-on. Mindez a szintlépés a megemelkedett kormányzati és önkormányzati forrásoknak köszönhető – többek között erről is beszélt Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a Nyíregyháza Most című műsorunkban.
„Elsősorban a támogatásnak köszönhető, hogy a programokat újabb szinttel tudjuk emelni, az elmúlt félévben sikerült olyan megállapodásokat kötni mind a minisztériummal, mind az önkormányzattal, ami nagyságrendekkel emelte meg a VIDOR Fesztivál költségvetését. Ennek köszönhető többek között az is, hogy a Kossuth téri fellépők közé olyan ismert, populáris sztárok kerülhetnek, akik korábban nem voltak láthatóak a fesztiválon. Ennek köszönhetően, az az elképzelésem is úgy néz ki, teljesül, hogy a fiatalok még inkább magukénak fogják érezni a fesztivált.”
- tette hozzá Kirják Róbert ügyvezető a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.