Emléktáblát kapott a hematológus – A sztetoszkóp mellett a mikroszkóp volt a legkedvesebb eszköze

Emléktáblát kapott a hematológus – A sztetoszkóp mellett a mikroszkóp volt a legkedvesebb eszköze

Emléktáblát kapott dr. Jakó János főorvos a Jósa András kórházban. A rendkívüli munkabírással rendelkező, betegközpontú orvos nyáron hunyt el, azonban a kórház vezetése úgy döntött, megérdemli, hogy így tisztelegjenek az emléke előtt.

Jakó főorvos a hematológia területén alkotott maradandót.  

"Nemcsak orvos volt a szó nemes értelmében, hanem kutató is!"

Egy idén nyáron elhunyt, hatalmas tudással rendelkező, betegközpontú orvosnak állítottak emléktáblát hétfőn a Jósa András kórház onkológiai tömbjében. Dr. Jakó János úgy él az idősebb kollégák emlékezetében, aki példaértékű életet élt.    

„Egy klasszikus, régi vágású orvos volt. Nem csupán a betegséget, hanem a betegeket is gyógyította holisztikus szemlélettel, és nem csupán orvos volt, hanem kutató is. Pusztán epidemiológiai módszerekkel.  A leukémiák, limfómák területén olyan eredményeket ért el, ami nemzetközi viszonylatban is újnak számított. Ám nemcsak kutató volt, minden érdekelte, és 85 éves korában is molekuláris kutatói témáról értekezett és a betegeket, amíg bírta, ápolta, kezelte és orvosként is teljes mértékű ellátásban részesítette nemcsak a hematológiai betegeket, hanem egyéb betegségeket is figyelembe vette, környezetét, családját, lehetőségeit…”

- mondta el dr. Szerafin László a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház kandidátusa, címzetes egyetemi docense, nyugalmazott osztályvezető főorvosa.  

Egy tiszeteltreméltő életút

Jakó János 1938-ban született Sárospatakon. Kitüntetéses doktorrá avatását követően került a Debreceni Orvostudományi Egyetem belgyógyászatára, ahol szakképesítést szerzett. A magyar hematológia megalapítói közé tartozott, számos ismert, neves hematológus volt a tanítványa. 1983. január 1-től a nyíregyházi Jósa András Megyei Kórház újonnan megalakuló V. Belgyógyászati Osztályának megszervezésére kérték fel. Munkássága során több száz előadást tartott és 204 lektorált tudományos közleményt készített, ezt a tevékenységét nyugdíjba vonulása után is intenzíven folytatta. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. A nagy tudású főorvost kivételes szakembernek tartották.

„A múltunkból építkezünk a sikeres jövő felé és ha van olyan ritka, kivételes, szemléletformáló szakemberünk, aki megérdemli az emlékének az ilyen fajta fenntartását, amikor a fiatalok már nem is találkozhattak vele, csak egy emléktáblán láthatják, akkor ezt meg kell tegyük. Mert így fogunk emlékezni, beszélgetni a módszereiről, az elveiről, a kitartásáról, a maximalizmusáról.”

- tette hozzá dr. med. habil. Ajzner Éva PhD a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház főigazgatója.

Meghatódott a család

A tábla avatására a főorvos családtagjai is eljöttek. A fia azt mondta, büszkeséggel tölti el, hogy édesapjára így emlékezik a kórház.

„Nagy öröm ez nekünk, annál is inkább, mert nagyapámnak, aki Sárospatakon dolgozott orvosként, szintén van egy emléktáblája Sárospatakon és édesapám emléktáblája és az édesapámé is egy következő logikus lépés az orvosok sorában.”

- fogalmazott Jakó János, a főorvos fia.

A rendezvényen elhangzott, hogy a kórház mai dolgozói számára igazi példaképként szolgálhat dr. Jakó János életútja.

Szerző: Z.Pintye Zsolt

#kapcsolódó

Felvételi 2024: itt a teljes menetrend a jelentkezéstől a besorolási döntésig

Felvételi 2024: itt a teljes menetrend...

December 21-én elindult a jelentkezés az egyetemek szeptemberben induló képzéseire....

Először látták az asztronauták az űrhajót, mellyel megkerülik a Holdat

Először látták az asztronauták az űrhajót,...

A négy űrhajós, aki egy év múlva megkerülheti a Holdat, először tekinthette...