„Feketedohány" a háznál

„Feketedohány" a háznál

Közel kétszázötven kilogramm illegális fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakásban.

Egy alig kétezer fős kistelepülés egyik magánlakását vették alaposan szemügyre a pénzügyőrök. Gyanújuk, miszerint adózatlan füstölnivalót rejtegetnek a lakók, hamar beigazolódott, amikor az udvartól a melléképületekig mindent átvizsgáltak. A teraszon fóliatasakok, a melléképületek mögött hatalmas fekete zsákok rejtették a dohányt. Az ott élő 36 éves nő ugyan próbálta győzködni az egyenruhásokat arról, hogy nincs rejtegetnivalója, de amint előkerült a 247 kilogramm fogyasztási dohány, annak eredetéről inkább hallgatott.

A pénzügyőrök a több mint 32 millió forint értékű illegális dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt is eljárást indítottak. Az asszony akár több millió forint bírságra is számíthat. 

Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. Dohánylevél „napszámos" munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Bevetési Igazgatósága

#kapcsolódó

Bádogember és sztriptíztáncos szerepében is láthatjuk Nagy Márkot

Bádogember és sztriptíztáncos szerepében...

A teátrum harminc esztendős új tagja 2013–2018 között a Kaposvári Egyetem színművész...

Ismét igényelhetnek bérköltség-támogatást a vidéki álláskeresőket alkalmazó cégek

Ismét igényelhetnek bérköltség-támogatást...

Elindult a Vállalkozások regionális munkaerő-támogatása program, amelyben az...