Több száz alsós rajzolt a víztorony melletti parkban

Több száz alsós rajzolt a víztorony melletti parkban

Közel háromszáz kisdiák vett részt kedden azon a gyereknapi rajzoláson, amelyet a víztorony melletti parkban rendeztek meg.

A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő program célja ezúttal is az volt, hogy a gyerekek közösen alkossanak és élményekkel gazdagodjanak.

A rendezvényt egy nyíregyházi papír-írószer szaküzlet szervezte a környékbeli általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára. A rajzoláshoz szükséges eszközöket a szervezők biztosították, emellett kézműves foglalkozások és játékos programok is várták a gyerekeket.

A résztvevők a szabadban alkothattak, ami külön örömet jelentett, hiszen az időjárás végül kedvezett a programnak.

Nem a versenyzés volt a fontos

A szervezők hangsúlyozták, hogy a rendezvényen nem a versengés áll a középpontban, hanem a közös élmény és a kreativitás kibontakoztatása. A gyermekek alkotásait ugyanakkor egy kisebb zsűri is megtekinti, és a legszebb rajzok készítőit később ajándékkal jutalmazzák.

– Amit itt rajzolnak, azokat eltesszük, mindenki ráírja a nevét, aztán egy kisebb zsűri kiválogatja – nem a győzteseket, inkább csak a legszebb rajzokat –, és azokat valamilyen ajándékkal jutalmazzuk. Itt is mindig kapnak valami kis meglepetést, most éppen egy 12 darabos színesceruza-készletet a támogató szponzor jóvoltából. Nagyon örülnek annak is, hogy elállt az eső, és végre a szabadban tudnak rajzolni

– mondta Csalami István, a Leporelló Papírszaküzlet vezetője.

Évek óta támogatják a gyerekeket

A vállalkozás számára a gyermekek támogatása hosszú évek óta fontos ügy. A rajzos program mellett rendszeresen segítik a helyi köznevelési intézményeket, és minden évben megajándékozzák az óvodából ballagó gyermekeket is.

Idén közel 1200 nagycsoportos kapott búcsúajándékként írószercsomagot.

– Gyereknap alkalmából egyrészt szeretnénk megjutalmazni a gyerekeket, másrészt felhívni a figyelmet arra, hogy nem csak az üzlet a fontos, hanem az is, hogy valamilyen módon támogassuk a környező iskolákat és az oda járó gyerekeket

– tette hozzá a cégvezető.

#kapcsolódó

Erasmus+ - nyolc országból érkeztek Nyíregyházára

Erasmus+ - nyolc országból érkeztek...

Augusztus 22-én 5 országból, 8 nemzet fiataljai érkeztek az Erasmus+ program...

Közös megegyezéssel - távozik a Nyíregyházi Egyetem elnöke

Közös megegyezéssel - távozik a Nyíregyházi...

Közös megegyezéssel 2025. október 7-vel távozik Dr. Hárskuti János József,...