A hulladékgazdálkodással foglalkozó önkormányzati társaság cégvezetője kérdésünkre úgy fogalmazott: noha minden lehetőség rendelkezésre áll a szabályos megoldásokra Nyíregyházán, még mindig számottevő az illegálisan elhelyezett hulladék mennyisége a városban és környékén. Ezért bár a világnap aktualitása elmúlt, a témáé nem – Petró Árpádot kérdeztük.

- A környezetvédelmi világnap a figyelemfelkeltésről szól, és a dátumhoz kötődő akcióink is az önkormányzati környezetvédelmi alap finanszírozásával történnek, amivel arra hívjuk fel a lakosság figyelmét, hogy vannak olyan létesítményeink, amelyeket bátran használhat. Azért fontos ezt kiemelni, mert még a mai napig is vannak illegális hulladéklerakatok. Akár a város peremén, az erdőszélén, vagy a patakparton, de még a belvárosban is, például a gyűjtőszigetek környékén, ahol mindenféle felesleges dolgokat helyez el a lakosság. Annak ellenére, hogy mindenki háza előtt elmegy többször is a kukásautó többféle hulladék begyűjtésére, valamint hulladékudvaraink is vannak, ahova köztudottan, térítésmentesen lehet beszállítani mindenféle feleslegessé vált tárgyat.
Az illegális lerakás a városképet is rontja
– Mindezt azért tesszük, hogy megóvjuk környezetünket, hogy a veszélyes hulladék ne a természetbe kerüljön, és ezzel károsítsa a felszín alatti vizeket, vagy éppen a városképet rontsa. Így a környezetvédelmi világnapi akciónk nem kizárólag csak hulladékgazdálkodási vonatkozású, hanem az egészséges környezet fennmaradását és a köztisztaságot is érinti.

Az önkormányzatnak kerülhet pénzbe
– A szintén az önkormányzat tulajdonában lévő városüzemeltető cég foglalkozik a természetben illegálisan elhelyezett hulladékokkal. A NYÍRVV Nonprofit Kft. gyűjti be, természetesen ez mind a városi költségvetés terhére történik, úgyhogy nemcsak környezetkárosítás történik azzal, hogyha valaki illegálisan helyez el hulladékot, hanem ezzel a közös kasszát is károsítja. Vannak előírások arra, hogyan kell kezelni az illegális hulladékot, és hogyha egyértelműen megállapítható bizonyos nyomok (például levélboríték vagy csekk) alapján, akkor kinyomozzák, hogy ki a vétkes, ki helyezte el a hulladékot. Amennyiben nem, akkor a következő szabály az, hogy akinek a területén található hulladék, az köteles megsemmisíteni és elszállítani, elszállítani és megsemmisíteni, és bizony sok esetben ezek önkormányzati területek. A NYÍRVV ezt folyamatosan év közben is végzi, és noha tudomásom szerint csökkenő tendenciát mutat – minden bizonnyal a hulladékudvarok miatt is –, van még bőven teendőnk e téren.
Egész évben ugyanaz a cél
– Nem titkolt célunk ilyenkor, hogy becsalogassuk a lakosságot a hulladékudvarba. A környezetvédelmi világnapon jelképes ajándékokat adunk azoknak, akik csomagolási hulladékot szállítanak be. De egész évben az a célunk, hogy a nyíregyháziak jöjjenek be hozzánk, tekintsék meg a hulladékudvart, fedezzék fel az általunk biztosított lehetőségeket, hogy milyen jellegű hulladékot lehet oda bevinni. Megvan ennek a helye, ahol kulturált körülmények között tudjuk átvenni a kollégák segítségével, azt követően pedig elszállítjuk megfelelő kezelésre.
Információk eljuttatása és tudatformálás
– Hisszük azt, hogy a szándékos, kifogásolható cselekedetek mögött csak információhiány van, talán még mindig nem jutott el mindenkihez a felhívásunk és minden lehetőség. Folyamatos munka a tudatformálás is, sokaknál a régi berögződéseket kellene megszüntetni ahhoz, hogy valóban ki legyenek használva a hulladékudvarok. Az éves akciónk zöme eleve arra irányul, hogy a lakosságot bevonjuk a hulladék helyes gyűjtésébe, átadjuk a szelektív gyűjtés gyakorlatát. Ez teremtheti meg az alapját annak, hogy később előszeretettel használják azokat az eszközöket, szelektív gyűjtőedényeket, hulladékudvarokat, amelyeket biztosítunk a lakosság számára. Büszkén mondhatjuk, hogy nagyon korszerű létesítményeket, berendezéseket, eszközöket működtetünk, de ezek hatékony kihasználásához a megfelelő társadalmi hozzáállás is szükséges.
Alapvetően térítésmentes
– Elképzelhető, hogy a későbbiek folyamán majd valamilyen változás ebben is fog történni, de jelen pillanatban még térítésmentes a hulladékudvar igénybevétele a lakosság részére. Ezért is megdöbbentő, hogy egyesek azzal a lendülettel, hogy kiviszik a természetbe a szemetüket, nem hozzák be a hulladékudvarba, ahol a kollégák segítségével gyakorlatilag mindenféle hulladék elhelyezhető: elektronikai, veszélyes egyaránt, illetve például lom és a szelektív csomagolási hulladék is beszállítható. A mennyiségek ugyan meg vannak szabva, de úgy, hogy egy átlagos háztartásban keletkező ilyen jellegű hulladék belefér a MOHU által megállapított átadható mennyiségi korlátokba.
A MOHU Zrt. döntése értelmében 2026. július 1-től kezdődően kivételt képeza térítésmentes szolgáltatás alól az építési-bontási hulladék, melyért 36 Ft/kg díjat kell fizetni, viszont mennyiségi korlátozás nélkül lehet azokat átadni kezelésre.
Mérlegelnek az információk miatt
– A MOHU, ahogy átvette a hulladékos koncessziót, különböző korlátozásokat és különböző elvárásokat hozott felénk is, mérlegelni kell a hulladékot. Befelé is mérlegeljük a bruttó tömeget, utána kifelé a nettó tömeget, hogy megállapítsuk azt, mennyi hulladék maradt az udvarokban, de ezek adminisztratív teendők. Lehet, hogy egy-két perccel tovább tart egy hulladékudvar igénybevétele, de ennek ellenére is nagyon egyszerűen és kulturáltan lehet megszabadulni a hulladékoktól.
Két helyen is a városban
– A hulladékudvarok a Korányi Frigyes utcán, a hipermarket szomszédságában, valamint a Tiszavasvári úti felüljáró alatt, a Kerék utcán találhatók. A honlapunkon lehet tájékozódni a nyitvatartásról, általában munkanapokon mindkét hulladékudvar fogadja a nyíregyháziakat, sőt kora délutánig szombaton is. A rendelkezésre állás mindenki számára elérhető, és nagyon sokan igénybe is veszik, nagyon nagy a forgalma a hulladékudvaroknak. Természetesen tudjuk, hogy az a legjobb hulladék, ami „nem keletkezik”, és a háztartási hulladék sorsa a keletkezés pillanatában dől el, de ha már van mit kidobni, azt helyesen tegyük. Köszönet mindenkinek azért, aki ezt a megoldást választja – fogalmazott Petró Árpád, az ÉAK Nonprofit cégvezetője.

Szerző: Tarczy Gyula