Október 9-én és 10-én különleges közösségi program helyszíne lesz a pécsi Cella Septichora Látogatóközpont. Az UNESCO világörökség részét képező ókeresztény temető egyik legismertebb emlékét, a Péter-Pál sírkamra freskóját építik meg LEGO-kockákból.
A program megvalósítója a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium „tekerd!” csoportja. A csapatnak nem ez az első monumentális LEGO-alkotása: korábban Munkácsy Mihály Ecce Homo című festményét is nagyméretű LEGO-mozaikká alakították.
Ezúttal mintegy 80 ezer LEGO-kockából készül el a körülbelül 2×2,5 méteres falfestmény. Az építésben iskolai csoportok, családok és egyéni látogatók egyaránt részt vehetnek, így a mű közösségi összefogással, kockáról kockára áll majd össze.
A különleges programnak a pécsi Cella Septichora Látogatóközpont ad otthont, ahol az 1600 éves római emlékek között két napra a LEGO-kockáké lesz a főszerep.
Az elkészült, több mint öt négyzetméteres alkotást november 1-jéig tekinthetik meg a látogatók.
A kezdeményezésnek jótékony célja is van. A rendezvényt követően az építéshez felhasznált LEGO-kockákat hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó intézmények kapják meg.
Forrás: Turizmus.com / Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.