Vasváris siker a Nemzeti Galéria pályázatán

Vasváris siker a Nemzeti Galéria pályázatán

Közönségdíjas lett Balogh Kim Bettina (felkészítő tanár: Tarné Pásztor Nikoletta) a Nemzeti Galéria pályázatán. Az odavezető utat és élményeit így foglalta össze a Vasvári 11. E osztályos tanulója.

Hogy került nevem a Nemzeti Galéria falára?

Nem! Nem aról van szó... Nem én álltam modellt Munkácsynak, de még csak nem is én festettem le az új Mona Lisát. Indultam viszont azon a pályázaton, melyben a Galéria kiemelt festményeiről kellett, fantáziánkat elengedve, ötletes történetet alkotnunk. A zsűri tetszését elnyert művek bekerültek a második fordulóba, és a galéria honlapján lehetett szavazni azokra az alkotásokra, melyek elnyerték az olvasók tetszését. Néhány hét után érkezett az e-mail, melyben magyartanárnőmmel, Tarné Pásztor Nikolettával együtt meginvitáltak Budapestre, a díjátadóra. Majdnem fél ezren voltunk az eseményen. (Természetesen minden pályázó abban bízott, ő lesz a befutó. A nyertes.) Én a közönség díját vehettem át, amelyre máig nagyon büszkén tekintek, ha meglátom a polcomon. De a legnagyobb elismerés mégis az, hogy ha a Nemzeti Galériában jártok, és véletlenül Gulácsy Lajos legszebb festményén akad meg szemetek, akkor az én alkotásomat olvashatjátok mellette.

Balogh Kim Bettina, a Vasvári Pál Gimnázium 11. E osztályos tanulója

#kapcsolódó

ÜNNEPVÁRÓ 3. – KARÁCSONYI LEJÁTSZÁSI LISTA

ÜNNEPVÁRÓ 3. – KARÁCSONYI LEJÁTSZÁSI...

A rádiókban és a bevásárlóközpontokban már napokkal ezelőtt felcsendültek a...

51 általános iskola és 580 diák részvételével zajlott az idei kossuthos megyei levelezős verseny

51 általános iskola és 580 diák részvételével...

51 általános iskola és 580 diák részvételével zajlott az idei kossuthos megyei...