Fut, tanít és egyetemre jár – Így készül Domokos Andrea az áprilisi futófesztiválra

Fut, tanít és egyetemre jár – Így készül Domokos Andrea az áprilisi futófesztiválra

Fut, tanít és egyetemre jár – Így készül Domokos Andrea az áprilisi futófesztiválra

Már több mint 550-en regisztráltak az I. Nyíregyházi Futófesztiválra, mi pedig felkerestük az egyik résztvevőt, Domokos Andreát, hogy megtudjuk, hogyan is készül a rendezvényre.

Mielőtt azonban belevágnánk a dolgok közepébe, érdemes kicsit jobban is megismerni Andi történetét, ehhez egy kicsit vissza kell tekintenünk a múltba. Már gyerekkorától kezdve sportolt, sporttagozatos iskolába vették fel az akkori kilences iskolába, mely most az Arany János Gimnázium, másodikban pedig kirakták a sporttagozatról. A főiskolai éveiben biológia-testnevelés szakra jelentkezett, ott a testnevelés részén már az alkalmassági vizsgát sem sikerült teljesítenie. A sportot ezt követően félbehagyta, egészen pár évvel ezelőttig.

A hétköznapokban biológiatanár

Tanári pályafutását 22 évvel ezelőtt kezdte, ebből 21 éve az Arany János Gimnázium és Általános Iskolában tanít. Néhány évvel ezelőtt azonban saját elgondolásából elkezdett kettlebellezni a nyíregyházi Naked Warrior Team csapatával. A tevékenység pedig annyira megtetszett neki, hogy immár 6 éve űzi szívvel és lélekkel Rozsnyai Róbert edző közreműködésével.

Nem szeretett futni, mégis a szívügyévé vált

A Spartan Race megpróbáltatásokban hat alkalommal is részt vett, azonban háromszori vállsérülés miatt nem szeretett volna tovább kockáztatni, így az akadályversenyek helyett megmaradt az életében a futás, mely ironikus, hisz világéletében utált futni.

A kettlebell és a futás is egy nagy szerelem számomra.

- mesélte.

A legjobb érzés motiválni másokat

Az egyik futóedzése után posztolt közösségi média oldalán egy képet, miszerint nagyon sok oka lett volna nem edzeni, végül azonban mégis elment. Egy ismerőse ezután felkereste, hogy ezzel őt abszolút motiválta, hogy a rengeteg ok ellenére mégis elment és ezzel őt is arra buzdította, hogy sportoljon.

Ha már valakinek én motiváció lehetek, az már nagyon-nagyon jó érzés.

A sportolás mellett tanít a hétköznapokban

Andi 10 éves kortól 18 éves korig tanítja a diákokat, 5. osztálytól egészen az érettségiig. Imádja a biológiát tanulni és tanítani egyaránt, így az életének ez a harmadik része. Ugyan ez hirtelen soknak tűnhet, de elárulta a titkát, mely egyszerűbb, mint hinnénk:

Mindig arra van időnk, amire szánunk, amit fontosnak tartunk, az egész csak időbeosztás kérdése.

Mindemellett a Sóstói-erdő szerelmese, melyre rendkívül büszke a városunkban. Eddig 28 érmet szerzett futófesztiválokról és rendezvényekről.

Így készül az I. Nyíregyházi Futófesztiválra

Keddenként és csütörtökönként késő délután 1-1 órát kettlebellezik, továbbá vasárnaponként futni jár edzői felügyelet mellett a csapatával. Tavasztól őszig pedig a Mozaik Med csapatával fut majd, akik szervezői is az április 18-án érkező fesztiválnak. Az I. Nyíregyházi Futófesztiválon a 21 km-es távolságon teszi próbára magát, ekkora távolságú rendezvényt a korábbiakban már háromszor teljesített.

Sokan azt hiszik, hogy a futás csak annyi, hogy futok, futok és kifutok a világból, mint Forrest Gump, de ez nem csak ennyi. A futáshoz izmot is kell építeni, amit én a kettlebell edzéseken teszek meg, aminek köszönhetően egy ilyen távolságot is le tudok futni.

Így az edzéseken erre figyelve fokozatosan építenek fel mindent, ami ahhoz szükséges, hogy valaki végig tudjon futni egy futófesztivált.

Aki pedig kedvet kapott volna az egészhez, javasolja, hogy nyugodtan keresse fel a nyíregyházi futócsoportok bármelyikét. Csapatban sokkal egyszerűbb, nagyobb a motiváció, illetve odafigyelnek egymásra a tagok, így segítik is egymást akár egy rendszeresített edzésterv felépítésében is.

Az I. Nyíregyházi Futófesztivál pedig április 18-án érkezik a városunkba, amennyiben Ön még nem regisztrált, kattintson ide és nevezzen még ma!


Huzsvári Patrik

#kapcsolódó

Élményekben gazdag kirándulás Csehországban

Élményekben gazdag kirándulás Csehországban

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyománya van az országismereti kirándulásoknak...

Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előre hozott érettségit lehet tenni

Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre,...

Bővül azoknak a tantárgyaknak a köre, amelyekből előre hozott érettségit lehet...