Breaking! 12 embertől vettek már mintát Nyíregyházán

2020.03.09.
12 embertől vettek már mintát Nyíregyházán

Teljes látogatási tilalmat rendeltek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház összes osztályán az Európában járványosan terjedő koronavírus miatt. Közben az is kiderült, hogy 12 embertől vettek már Nyíregyházán is mintát, mert olyan gócpontokban jártak, ahol sok a beteg. Szerencsére mindannyiójuk teszteredménye negatív lett.        


Nem szokatlan, hogy a tél végén, a tavasz kezdetén teljes látogatási tilalmat rendeljenek el a megyei kórházakban. Ehhez a módszerhez akkor nyúlnak, amikor rapid módon, több ezer embert fertőz meg az influenza. Idén azonban egy másik a koronavírus miatt rendelték el nemcsak Szabolcsban, hanem az ország összes kórházában a teljes látogatási tilalmat.

Az operatív törzs és a megyei tisztifőorvos, dr. Szabó Tünde is ezt a javaslatot tette az egészségügyi intézményeknek

– erről már dr. Adorján Gusztáv számolt be. A főigazgató hozzáfűzte,

az intézkedés a járóbetegellátást nem érinti és igyekeznek úgy megvalósítani a látogatási tilalmat, hogy az a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozza a pacienseseknek, betegnek és hozzátartozóiknak. Adorján Gusztáv hozzáfűzte, a járóbeteg ellátáson megfelelő kézmosási, fertőtlenítési lehetőséget biztosítanak mind a betegek, mind az ápoló személyezt részére.

A főigazgató leszögezte, a kórházaknak minden nap jelentési kötelezettsége van az operatív törzs felé.

Amennyiben igazolt – hála istennek itt Nyíregyházán nem igazolódott, 12 gyanús mintát küldtünk el, de mind a 12 mint a negatív volt-, de ha véletlenül pozitív lenne egy minta, akkor ennek megvan a protokollja, ami azt jelenti jelenleg, hogy az érintett beteget Budapestre a Szent László kórházba kell szállítani.

– tette hozzá dr. Adorján Gusztáv.  

Z. Pintye Zsolt