Extrém sportverseny Nyíregyházán

Extrém sportverseny Nyíregyházán

2020-ban már olimpiai sportág lesz a BMX freestyle. Kevesen tudják, de a magyar bajnok nyíregyházi. Ifj. Ujváry Zoltán a világbajnokságon is indulhatott, és rengeteget kapott ettől az extrém sporttól.

Rövidesen hazai környezetben is versenyezhetnek a nyíregyháziak. Megalakult az Extrém BMX Sportegyesület, mely rövidesen új szakágakkal is bővülhet. A város is az egyesület mögé állt, így fejlesztéseket is szeretnének megvalósítani.


- A fiatalok nagyon lelkesek, tele vannak tervekkel, ezért fontos, hogy a város a támogatásáról biztosította az egyesületet - mondta Ujváry Zoltán a Nyíregyházi Extrém BMX Sportegyesület elnöke. 

Már létezik egy extrém sportpark az Esélycentrum területén, melyet a közelmúltban felújítottak. A tervek szerint ezt szeretnék több mint a kétszeresére, 2000 négyzetméteresre bővíteni. Szó van egy fedett csarnok létrehozásáról is, ilyen Európában mindössze kettő van. A Nyíregyházi Sportcentrum is kapcsolódik az egyesülethez és segítik a munkájukat. Versenyeket is szervez majd az egyesület. Május 20-án már egy pénzdíjas viadal helyszíne lesz Nyíregyháza.

- Egy rangos viadal házigazdái leszünk, és hazai környezetben mutathatják meg a fiatalok, hogy mire képesek - mondta Hajnal Gusztáv, a Sportcentrum szabadidősport igazgatója. 

Dankó László

#kapcsolódó

Mindenki ott lesz ma, aki számít! És Te?

Mindenki ott lesz ma, aki számít! És...

Ilyen esemény nem történik minden nap Nyíregyházán. Megnyitja kapuit ma délután,...

Őrült futóverseny, felfújható akadálypályával Nyíregyházán!

Őrült futóverseny, felfújható akadálypályával...

Több ezer ember a felújított Bujtosi Városligetben!