Két írásbeli érettségi között is játszik

Két írásbeli érettségi között is játszik

A Fatum Nyíregyháza Magyar Kupa-győztes női röplabdázója, Tóth Fruzsina pénteken elballagott a Vasvári Pál Gimnáziumból. Hétfőn következik számára a magyar érettségi. Hogy a kettő között mit csinált? Pályára lépett a négyszeres címvédő Békéscsaba ellen a női bajnokság döntőjében. Ott pedig egészen káprázatos játékkal rukkolt ki.

A Nyíregyháza liberójának volt pár olyan bravúros mentése a Békéscsaba ellen, amikor az ember csak hüledezett. Tóth Fruzsina a sportág egyik legnagyobb ígérete, 18 évesen profikat megszégyenítő magabiztossággal játszott a bajnoki döntő második találkozóján, amelyet a Nyíregyháza 3-1-re nyert meg és ezzel a szabolcsi csapat egyenlített a három nyert mérkőzésig tartó döntősorozatban.

Tóth hétfőn reggel elkezdi az érettségit - a magyar írásbeli feladatsora vár rá. Délben megebédel, majd  Békéscsabára utazik, mert este nyolc órától lesz egy kis dolga a döntő harmadik mérkőzésén. Ahogy annak vége, az édesapja hazaviszi. A hajnali hazaérkezés után kedden reggel a matematika érettségi következik a számára. Szerdán a történelem. Pénteken a bajnoki döntő negyedik meccse.

Teher alatt nő a pálma.


origo.hu

#kapcsolódó

Katus Attila Nyíregyházán!

Katus Attila Nyíregyházán!

Újra Fittvasárnap lesz március 11-én, a Mozdulj Nyíregyháza! programsorozat...

XII. MediBall Országos Bajnokság!

XII. MediBall Országos Bajnokság!

A verseny és a megnyitó ünnepség kezdete:2017. november 25. (szombat) - 8:30,...