Új igazgató az Electrolux nyíregyházi gyárában

Új igazgató az Electrolux nyíregyházi gyárában

AZ USA-BÓL TÉR VISSZA SZENTPÉTERI FERENC

2018. július másodikától Szentpéteri Ferenc tölti be az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyár igazgatói pozícióját. A szakember Alessio Bonfantit váltja, aki a cégcsoporton belül az Európai Hűtőszekrénygyártás programvezetőjeként folytatja karrierjét.

Szentpéteri Ferenc két év után, az Egyesült Államokból tér vissza Magyarországra, ahol az Electrolux andersoni (Dél-Karolina) hűtőgépgyárának igazgatójaként, valamint a vállalatcsoport történetének legnagyobb értékű, 275 millió dolláros beruházásában projektmenedzsereként tevékenykedett.

A Dunaújvárosi Főiskolán 1986-ban mérnöki, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 1991-ben közgazdász diplomát szerző szakember 1986-ban került a jászberényi Lehel Hűtőgépgyárhoz. Szakmai pályafutása kezdettől fogva a céghez fűződik: a termelés és a kutatás-fejlesztés területén, később a Supply Chain Managementben dolgozott, ahol előbb az Electrolux európai hűtőgépgyáraiért felelt, majd a kelet-európai régió ellátási-láncért felelős vezetője lett.

Szentpéteri Ferenc


2003. július elsejével a jászberényi fagyasztóládagyár igazgatója lett, 2006-tól a hűtőszekrénygyárat is ő irányította. A két egység 2009-es összevonásától 2016. júniuság a kompresszoros hűtőszekrény- és fagyasztóládagyár igazgatója volt, ez idő alatt egy évig Svéd- és Magyarország között ingázva a svéd hűtőgépgyárat is vezette megbízott gyárigazgatóként.

Szentpéteri Ferenc a nyíregyházi gyár élén Alessio Bonfantit váltja, aki vezetői tapasztalatait a jövőben az Európai Hűtőszekrénygyártás programvezetőjeként kamatoztatja.

A szakember az Electrolux MA EMEA hűtővonalán belül kiemelt stratégiai feladatra lett felkérve: az Európai Unió új energiacímke-szabályozásával összhangban a háztartási nagygépekre vonatkozó új előírások, az energiahatékonysági szabványok vállalatcsoporton belüli bevezetésében vállal aktív szerepet. Székhelye továbbra is az Electrolux nyíregyházi telephelyén lesz.

Alessio Bonfanti energetikai mérnöki diplomáját a Milánói Politechnikai Egyetemen szerezte, később a Royal Institute of Technology és a Central European University (CEU) intézményeiben folytatta tanulmányait. 2002-ben mérnökként csatlakozott az Electroluxhoz, 2005-ben került az akkor alapított nyíregyházi gyárba. Kiterjedt tapasztalatokat szerzett a magyarországi és a romániai Electrolux gyártási rendszerek (Electrolux Manufacturing System), valamint a kutatás-fejlesztés és a gyártástechnológia területén. 2013-ban Ukrajnából költözött vissza Magyarországra, ahol az Ivano Frankivszk területén található mosógépgyár vezetője volt.

Alessio Bonfanti

A nyíregyházi Hűtőszekrénygyár az Electrolux egyik kiemelt európai gyártóbázisa, elsősorban prémium osztályú szabadon álló hűtőszekrényeket és fagyasztókat gyárt, a térségben jelenleg 1000 fő munkatársat foglalkoztat.

Electrolux Lehel Kft.-ről:

● A világ vezető háztartásikészülék-gyártó svéd Electrolux leányvállalata. 
● Fő profil: hűtő- és fagyasztószekrény-,fagyasztóláda- és porszívógyártás. 
● A jászberényi és a nyíregyházi telephelyek a vállalatcsoport kiemelt európai gyártóbázisai, 
● Az értékesítési és marketing részleg, a háztartási kisgépek globális logisztikai központja, valamint a professzionális konyhák és mosodák európai értékesítése budapesti központtal zajlik. 
● A jászberényi porszívógyár az Electrolux egyetlen ilyen gyártóbázisa Európában. 
● A 22. legnagyobb exportáló cég Magyarországon, 2017-os árbevétele 250,2  milliárd forint. 
● Alkalmazottak száma: több mint 3500 fő. 
● A magyar telephelyeken használt villamos energia 100%-ban megújuló energia-forrásokból származik.

Az Electroluxról:

Electrolux – egy jobb életért dolgozunk: újraírjuk az ízek, a ruhaápolás és a jól-lét élményét egy élvezhetőbb és fenntarthatóbb élethez, a világ minden táján. Vezető globális készülékgyártó vállalatként minden tevékenységünk középpontjában a fogyasztó áll. Electrolux, AEG, Anova, Frigidaire, Westinghouse és Zanussi márkaneveink alatt évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesítünk több mint 150 országban. 2017-ben az Electrolux Csoport forgalma 12 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma pedig 56 ezer. 

 

Fotó: Electrolux





#kapcsolódó

TÖBB MINT 60 MILLIÓS FEJLESZTÉS AZ APÁCZAIBAN

TÖBB MINT 60 MILLIÓS FEJLESZTÉS AZ...

Két különböző forrásból, több mint 60 millió forintból fejlesztik az Apáczai...

Modernebb műfüves pálya

Modernebb műfüves pálya

Megújul a Városi Stadionban lévő műfüves focipálya. A felújításra azért volt...