Nyelvvizsgára is felkészít a kertvárosi iskola

Nyelvvizsgára is felkészít a kertvárosi iskola

Nyelvvizsgára felkészítő csoportokkal várja a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye az angol nyelvet kedvelő diákjait. A tanév végéig ingyenes foglalkozásokon fejleszthetik tudásukat a pluszmunkára vállalkozó tanulók.

A 2018/19-es tanév elején indult el az iskolában az a nyelvi csoport, amelynek tagjai egészen júniusig dolgoznak együtt. A hetedik és nyolcadik osztályos tanulók a heti három kötelező tanórán túl négy foglalkozáson vesznek részt minden héten annak érdekében, hogy a tanév végén letegyék az angol középfokú nyelvvizsgát. A köznevelési intézményben két pedagógus foglalkozik a 17 jelentkezett diákkal, akik a tanuláshoz szükséges tankönyveket ingyen kapták meg. Az iskola célja, hogy a szülők válláról levegyék a taníttatás terhét, és megkíméljék őket a nyelvórák költségeiről.


Nem csupán a hetedikesek és a nyolcadikosok előtt áll a nyelvtanulás lehetősége, hiszen a negyedik, az ötödik és a hatodik évfolyamok tanulóinak is szerveztek ingyenes angol nyelvű képzést az iskolában. Az alsóbb évfolyamok diákjai a heti három kötelező angol óra mellé egyet kaptak, ahol fejleszthetik tudásukat. Őket egy nemzetközi angol, gyerekeknek való nyelvvizsgára készítik fel a nyelvtanárok.


A program célja a nyelvtanuláson kívül az is, hogy a középiskolai felvételi előtt álló gyerekek vizsgarutinra tegyenek szert és erősödjön önbizalmuk.


A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményében két teljesen felszerelt, modern nyelvi labor áll a tanulni vágyók rendelkezésére. 

 

#kapcsolódó

Ellenszérum előállításához keresnek koronavírusból gyógyult donorokat

Ellenszérum előállításához keresnek...

Ellenszérum előállításához keresnek koronavírusból gyógyult donorokat

Elkezdődhet az első németországi fejlesztésű oltóanyag emberi tesztelése

Elkezdődhet az első németországi fejlesztésű...

Elkezdődhet az első németországi fejlesztésű oltóanyag emberi tesztelése