90 millió forint európai uniós támogatást szerzett meg törvényellenesen egy szabolcsi vállalkozó

90 millió forint európai uniós támogatást szerzett meg törvényellenesen egy szabolcsi vállalkozó

90 millió forint európai uniós támogatást szerzett meg törvényellenesen egy szabolcsi vállalkozó

Hamis számlák alapján 90 millió forint európai uniós támogatást szerzett meg törvényellenesen egy szabolcsi vállalkozó, majd amikor ez kiderült, a teljes összeget visszafizette, az ügyészséggel pedig egyezséget kötött a büntetéséről.

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint egy szabolcsi vállalkozó három évvel ezelőtt tudomást szerzett arról, hogy az Európai Unió különböző gépek beszerzéséhez 50%-os támogatást ad a vállalkozásoknak. Ekkor elhatározta, hogy cégei nevében pályázatot nyújt be, azonban nem a gépek valós beszerzési árát tünteti fel a pályázatban, hanem hamis és valótlan tartalmú számlákat szerez, melyeken ötszörös áron fognak szerepelni a gépek. Az említett számlákat két másik vállalkozástól szerezte be.

A valóságban a 20 millió forintért vásárolt gépek értékét a vádlott a társaitól szerzett hamis számlákon 100 millió forintban tüntette fel.

 

Összesen két pályázatot is benyújtott a vádlott, melyek révén 90 millió forint támogatást kapott. Ráadásul a hamis számlákat az általános forgalmi adó (áfa) elszámolásánál is felhasználta, miáltal több millió forintot igényelt vissza az adóhatóságtól.

 

A nyomozás során a vádlott a teljes támogatási összeget, valamint a jogosulatlanul visszaigényelt áfát visszafizette, így a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány megtérült. A vádlott egyúttal beismerő vallomást tett, majd egyezséget kötött az ügyészséggel. Ennek eredményeképpen az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy az egyezséget a bíróság hagyja jóvá, és a vádlottal szemben 5 millió forint pénzbüntetést szabjon ki. Mivel a támogatások révén a vádlott cégei gazdagodtak, ezért az ügyészség azt is indítványozta, hogy a cégekkel szemben is pénzbírságot szabjon ki a bíróság.

 

Az egyezség bíróság általi jóváhagyása esetén az eljárás gyorsan befejezhető, az állam kára megtérül, és megfelelő büntetést kap a vádlott és cégei is. Az egyezség lehetőségét 2018. július 1. napján hatályba lépett új büntetőeljárási törvény teremtette meg. 

 

Nyíregyháza, 2020. február hó 10. napján

 

Dr. Martossy György

mb. főügyész

#kapcsolódó

Lesz hó karácsonykor?

Lesz hó karácsonykor?

Az ország legismertebb magánmeteorológusa szerint egyelőre még korai a szánkókat...

Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen

Magyarország eddig sikeresen védekezik...

Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen