Gyerekek százai fedezték fel a nyíregyházi erdőt

Gyerekek százai fedezték fel a nyíregyházi erdőt

A gyerekek – a Nyíregyházi Erdőjáró Szakkör tagjai – megismerkedhettek a botanikus kert történetével és az elkövetkező évek terveivel.

A XXV. Erdők Hete nyitónapján a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdei Iskolája a Tuzson János Botanikus Kertben tartott foglalkozást. A gyerekek – a Nyíregyházi Erdőjáró Szakkör tagjai – megismerkedhettek a botanikus kert történetével és az elkövetkező évek terveivel. A program részeként elültették az idei év fája, a lisztes berkenye egy példányát is.

Ugyancsak az Erdők Hetéhez kapcsolódott a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” elnevezésű kétnapos rendezvény, amit már nyolcadik alkalommal bonyolított le a Nyíregyházi Erdészet és az erdei iskola. A nyitónapon 18, másnap 19 óvodás- és iskolás csoport vett részt a Sóstói-erdőben megrendezett rendhagyó túrán: összesen mintegy 770 gyerek és 100 kísérő ismerkedett az erdészek tevékenységével, a makkvetéstől a fa felhasználásáig. Az erdei séta során megtudhatták a gyerekek, hogy mire lehet használni a faanyagot, illetve hogyan hoznak létre új erdőt az erdészek. Az erdőben öt állomáson várták a csoportokat az erdészet és az erdei iskola munkatársai.

Az Országos Erdészeti Egyesület - az állami és magán erdőgazdaságok részvételével, az Agrárminisztérium szakmai támogatásával - huszonötödik alkalommal rendezi meg az Erdők Hete rendezvénysorozatot. Az idei programokon az erdőgazdálkodás fenntartható gazdálkodásban betöltött szerepét és azon belül a szakértelem fontosságát hangsúlyozzák országszerte a szakemberek.

#kapcsolódó

Ismét útnak indul az Álomvonat

Ismét útnak indul az Álomvonat

Már csak két napig tudsz jegyet váltani!

Gyereknapi kavalkád lesz az érkerti játszótéren

Gyereknapi kavalkád lesz az érkerti...

Május 31-én, szombaton délelőtt vidám programokkal várják a családokat a gyereknapi...