2022-ben is Nyíregyháza lett a Marketing Fővárosa

2022-ben is Nyíregyháza lett a Marketing Fővárosa

Sorozatban a harmadik éve nyerte el Nyíregyháza a Marketing Fővárosa címet.

Idén 20 Marketing Gyémánt Díjjal lett az első a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete által meghirdetett pályázaton. Az elismeréseket Zagyva Gyula, a Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezetője vette át Budapesten, a Marketing Summit Hungary 2022 konferencián.

Nyolcadik alkalommal hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség, valamint a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatot, amelyen Nyíregyháza 2022-ben is indult. Négy kategóriában lehetett nevezni marketing megoldásokkal, eszközökkel, összesen 146 pályamunkát bírált el az ismert szakemberekből álló zsűri. Nyíregyháza 20 Marketing Gyémánt Díjat kapott, amivel 2020 és 2021 után idén is első helyen végzett a megmérettetésen, így újra elnyerte a Marketing Fővárosa címet is.

– Nyíregyháza felismerte azt, hogy a városmarketingnek milyen szerepe van a városon belül. Rengeteg attrakciója, élménye van a turizmus és a gazdaságfejlesztés területén, és ebből látszik, hogy van egy tudatos építkezés a városmarketingben. Sok-sok projektje és teljesítménye van a városnak, és külön öröm, hogy nem sajnálják az energiát arra, hogy ezt meg is mutassák, leírják és pályázzanak vele. Azt gondolom, hogy ez pozitívan hat vissza, mert ez a háromszoros Marketing Fővárosa cím a város presztízsét országosan is erősíti – mondta el prof. dr. Piskóti István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének vezetője.

Nyíregyháza a 20 Marketing Gyémánt Díjon és a Marketing Fővárosa címen kívül az örökös Gyémánt Ranglista első helyére került 64 Marketing Gyémánt Díjjal. Ez a ranglista mutatja, hogy a települések összesen hány gyémántot szereztek 2015 és 2022 között.

– Nyíregyháza nemcsak most teljesített kitűnően, hanem az elmúlt évek viszonylatában is. Hiszen van nekünk egy Diamond elnevezésű ranglistánk, amelyben az elmúlt évek összpályázati eredményeit adjuk össze és Nyíregyháza ezt is vezeti több mint 60 sikeres pályázattal. Én azt kívánom a városnak, hogy továbbra is mutasson példát és folytassa ezt a marketing tevékenységet, hiszen ez jó egyfelől az ott lakók számára is és jó üzenetet ad országos szinten is – mondta el Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, ez egy nagyszerű csapatmunka volt, aminek meglett az eredménye.

– Óriási elismerés és gratuláció mindenkinek, aki ebben a sikersorozatban benne van. Elsősorban a Város-Kép Nonprofit Kft. munkatársainak, de ez egy szélesebb kör, az egész önkormányzati rendszer is benne van, ugyanis nagyon sokrétű pályázati anyaggal áll elő ismét a Város-Kép Nonprofit Kft. és ez évben harmadszor elnyerte a Marketing Fővárosa címet – mondta el dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

A Kisvárosi első elnevezésű díjat Vásárosnamény városa tudhatja magáénak 9 Marketing Gyémánt Díjjal, a Marketingaktív Megye díj pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét illeti meg idén is, hiszen 29 Marketing Gyémánt Díjat nyert el Nyíregyháza és Vásárosnamény által.

Szerző: Kanócz Rita

#kapcsolódó

VR-szemüveget adtak a tehenekre, hátha a zöld legelők látványára több tejet adnak

VR-szemüveget adtak a tehenekre, hátha...

A szemüveg pompás zöld legelőket szimulál a tehenek számára, ettől úgy érzik,...