A debreceni szülésznő-hallgatók lettek az ország legjobbjai

A debreceni szülésznő-hallgatók lettek az ország legjobbjai

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói nyerték az első alkalommal megrendezett szülésznő szakmai versenyt.

A szülésznőképzésben részt vevő hallgatók megmérettetésére az ország négy képzőhelyéről érkeztek leendő szakemberek, akik elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mutatták be tudásukat a nyíregyházi karon.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán 2006 óta oktatják a leendő szülésznőket, akik az elméleti felkészítés mellett a kórházi oktatást megalapozó gyakorlatorientált képzésben vehetnek részt. Jelenleg összesen mintegy százhúsz fiatal tanul a DE ETK-n szülésznő szakirányon, közülük négy végzős hallgató indult el a hagyományteremtő szakmai versenyen.

A családbarát szemléletet és a szülésznői hivatástudatot erősítő megmérettetésre az ország négy intézményéből, Debrecen mellett Pécsről, Győrből és Budapestről érkeztek fiatalok.

A versenyzőknek egyebek mellett orvostörténeti kérdésekre kellett válaszolniuk, fantom bábukon tapintásos vizsgálatot végeztek, szituációs és kommunikációs feladatokat oldottak meg, valamint régi szülész szakkifejezéseket értelmeztek.

A Debreceni Egyetem szülésznő-hallgatói kiemelkedően teljesítettek, a független szakmai zsűri döntése alapján megnyerték a versenyt. Rákóczi Ildikó, az Egészségtudományi Kar Ápolási és Szülésznői Tanszékének vezetője szerint ezzel az eredménnyel bizonyították, hogy a DE képzése erős lábakon áll.

- Mi voltunk az ötletgazdák, szerettünk volna egy olyan szakmai megmérettetést létrehozni, amilyen eddig még nem létezett az országban. A szülésznői hivatást igyekszünk népszerűsíteni, remélhetőleg minél több középiskolás választja majd. Természetesen nemcsak a tudás és a felkészültség bemutatása volt a cél, hanem az is, hogy jó szakmai és baráti kapcsolatok alakuljanak ki, a képzőhelyek között pedig új együttműködések induljanak – fogalmazott a tanszékvezető.


A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének támogatásával és a Magyar Női Unió Egyesület koordinálásával, az UNESCO-val közös „HUGONNAI 100” eseménysorozat részeként rendezte meg a szakmai versenyt, melynek fő támogatói az Országos Kórházi Főigazgatóság, a Magyar Szülésznők Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége volt.

Az eseményen megemlékeztek az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma születésének 175. évfordulójáról is. A néhai úttörő szakember nevét viselő országos versenynek a tervek szerint mindig más képzőhely ad majd otthont a jövőben.

unideb.hu

#kapcsolódó

Öt háromnapos hétvége és maratoni hosszúságú karácsony vár ránk 2024-ben

Öt háromnapos hétvége és maratoni hosszúságú...

Megjelent Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jövő évi munkaszüneti napokról...

Majka az üzleti életben is nagyot robbantana

Majka az üzleti életben is nagyot robbantana

„Valamiből össze kell szedni a pénzt, hogy kártyán el tudjam verni”