Február 11-től újra nyit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

Február 11-től újra nyit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

A tervezett, tavaszi újraindulástól hamarabb, már február 11-től teljes munkarendben játszhat a Móricz Zsigmond Színház társulata.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere hivatalos közösségi oldalán jelentette be a jó hírt: 

– A szankciós energiaválság jegyében már nyár végén elkezdtünk felkészülni a fűtési időszak várható nehézségeire. Az októberi közgyűlésen döntöttünk egyes intézményeink részleges bezárásáról. Az azóta eltelt időben bebizonyosodott, hogy ezzel jelentős megtakarításokat érünk el. Rendszeresen értékeljük a folyamatokat, s több tényezőt – így a lakosság igényeit is – figyelembe véve hozunk döntéseket a zárások feloldásáról.

Ez alapján bejelenthetem, hogy a tervezett, tavaszi újraindulástól hamarabb, már február 11-től teljes munkarendben játszhat a Móricz Zsigmond Színház társulata. Ezzel a döntéssel kedvezünk a színházlátogatóknak, a bérleteseknek, s az önkormányzati cégként működő teátrumnak is, hiszen így még a tervek szerint valósítható meg az évad. A nagyszínpadon a Teljesen idegenek című előadással kezdenek.

A továbbra is folyamatosan üzemelő Eissmann Városi Sportuszoda mellett így újabb fontos közösségi színteret látogathatunk rendszeresen. A további döntések lehetőségét pedig folyamatosan vizsgáljuk – tájékoztatott Nyíregyháza polgármestere.

#kapcsolódó

Új, zenés Móricz Pódiumszínpad programsorozat indul a Művész Stúdióban

Új, zenés Móricz Pódiumszínpad programsorozat...

Csernák Tibor vendégei az első alkalommal Gulyás Attila és Kovács Vecei Fanni,...

NAV tájékoztató az ügyfélszolgálatok nyitvatartásáról

NAV tájékoztató az ügyfélszolgálatok...

Ügyfélszolgálatok nyitvatartása október 14-én és 15-én