Idén is lesz disznótoros fesztivál és böllérverseny

Idén is lesz disznótoros fesztivál és böllérverseny

Február 25-ig várják a csapatok jelentkezését.

Március 4-én lesz az V. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XXI. Nemzetközi Böllérverseny a Sóstói Múzeumfaluban. A rendezvényen a gasztronómia kerül a középpontba, több ezer adag étel várja majd a látogatókat. Még várják a csapatok jelentkezését.

Fogópálinka, forralt bor, toroskáposzta, hurka, kolbász – a disznótorok igazi hangulatát hozza el idén is a Sóstói Múzeumfalu március elején. Az előző évek hagyományaihoz hasonlóan, most is reggel fél hétkor lesz kapunyitás a disznótoros fesztiválon és böllérversenyen. Hét órakor kezdődik majd az állatok szúrása és kivéreztetése, a csapatok ezután elszállítják a saját portájukra a mangalicákat és kezdődik a feldolgozásuk.

Folyamatos lesz a kóstolás

A látogatók az elkészült ételeket folyamatosan kóstolhatják majd.

A porták úgy vannak kialakítva, hogy a közönség előtt is nyitottak, így kellő távolságból, de szemmel tudják követni a folyamatokat. A böllérek szívesen válaszolnak a kérdésekre, illetve tippeket és recepteket adnak az érdeklődőknek” – nyilatkozta Támba Miklós szervező, a Napkorona Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Várják a jelentkezőket

Jelentkezni még mindig lehet a csapatoknak, 2023. február 25-ig lehet regisztrálni azoknak, akik szeretnék átélni a régi disznóvágások hangulatát. Az ételek mellett színpadi programok is várják majd a látogatókat a skanzenben, ahol legalább 15–20 ezer adag étel készül majd. Az V. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XXI. Nemzetközi Böllérverseny nem csak a nyíregyháziak egyik kedvelt programja, a turisztikai vonzereje is óriási. Előzetesen pedig már azt is lehet tudni, hogy március negyedikén az önkormányzat támogatásának köszönhetően díjmentes autóbusz különjáratok fognak indulni Sóstógyógyfürdőre.

Szerző: Ngy Boglárka

#kapcsolódó

Tájékoztatás – forgalomkorlátozás a Szélsőbokori úton

Tájékoztatás – forgalomkorlátozás a...

A tervezett ütemben halad a Szélsőbokori út felújítása.