Sportnaptár: közel kéttucat program 2023-ban

Sportnaptár: közel kéttucat program 2023-ban

Érdemes megnézni!

Nem is lehetett volna jobban elkezdeni sportrendezvények tekintetében a 2023-as évet Nyíregyházán, mint a közelmúltban, az Atlétikai Centrumban megrendezett Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnoksággal. De amilyen sikeres volt a kezdet, várhatóan ilyen lesz a folytatás is: idén még bőven tervben vannak nagy visszhangot kiváltó sportprogramok Nyíregyházán, összesen 22 került fel a listára. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2023. március 6-ai számában.)

 

A tervek szerint mozgalmas időszak elé nézünk 2023 hátralévő részében, hiszen számos jelentős sportesemény vár majd ránk – kaptuk a tájékoztatást Hornyák Enikő sportreferenstől. Az idei lista a Fedettpályás Atlétikai OB-val indult az Atlétikai Centrumban, de megtartották már a II. Ápolók-Gondozók Futását az Erdei Tornapályán, és szintén februárban elstartolt a Mozdulj Nyíregyháza! első félévi ingyenes programsorozata is, ami egészen június 4-ig várja a mozogni vágyókat. Ezeken kívül azonban még további 19 rendezvény előttünk van: márciusban lesz Tavaszváró Nőnapi Futás az Erdei Tornapályán, áprilisban Nyuszi futás az Atlétikai Centrumban, májusban Fitt-Város és Bringa Piknik, de a további programok között szerepel például a Strandfoci Fesztivál, a kerékpáros ifjúsági világkupa, a futófesztivál, az extremes akadályverseny és a sort december 2-án a Mikulás futás zárja majd.

nyiregyhaza.hu

2023. évi tervezett sportesemények

Február 18-19. Fedettpályás Atlétikai OB (Atlétikai Centrum)

Február 19. III. Ápolók-Gondozók Futása (Erdei Tornapálya)

Február 27. – június 4. Mozdulj Nyíregyháza! első félévi programsorozata

Március 7. Tavaszváró Nőnapi Futás (Erdei Tornapálya)

Április 8.  Nyuszi futás (Atlétikai Centrum)

Május 1. Fitt-Város (Continental Aréna)

Május 20. VI. Bringa Piknik (Rajt: Kossuth tér, cél: Tokaj)

Június 5–11. M15 Nyíregyháza ITF Marso Kupa (Marso Tenisz Centrum)

Június 10. Streetball (Kossuth tér)

Június 18. VII. Decathlon Élménypróba (Erdei Tornapálya)

Június 29. – július 2. IX. Hübner Beach Volleyball in the city (Kossuth tér)

Július 20–23. Strandfoci Fesztivál (Sóstógyógyfürdő, Parkfürdő)

Augusztus 17. One Belt One Road Ifjúsági Világkupa U19 Nemzetközi kerékpárverseny (Kossuth tér)

Augusztus 27. III. Nyíregyházi Futófesztivál (Kossuth tér)

Szeptember 8-9. Sitku Ernő Emléktorna (Continental Aréna)

Szeptember 9-10.  Extreme Trail Akadályverseny (Sóstógyógyfürdő)

Szeptember 16. Csillagfutás (Bujtosi Városliget)

Szeptember 23. Fatum Torna (Continental Aréna)

Szeptember 25. – december 3. Mozdulj Nyíregyháza! második félévi programsorozata

Szeptember 30. VI. Bringaváros (Kossuth tér)

Október 6–8. vagy 13–15. Rally Hungary (Kossuth tér)

December 2. Mikulás futás (Atlétikai Centrum)

Szerző: Bruszel Dóra

#kapcsolódó

Szilveszterkor a Móricz Zsigmond Színházban és a Szindbád Bisztróban is izgalmas programokkal várják a Nézőiket!

Szilveszterkor a Móricz Zsigmond Színházban...

Óévbúcsúztató ajánlat: Legénybúcsú előadás és Szindbád svédasztalos szilveszteri...

Ez (is) történt 2023-ban Nyíregyházán – egy tartalmas esztendő mozgóképes összefoglalója 20 percben

Ez (is) történt 2023-ban Nyíregyházán...

Érdemes végiglapozni a kalendáriumot, hogy lássuk, az energiaválsággal induló...