Közlemény a Júlia Fürdő változatlan zárva tartásáról

Közlemény a Júlia Fürdő változatlan zárva tartásáról

A Sóstó – Gyógyfürdők Zrt. tájékoztatja tisztelt Vendégeit, hogy a nyíregyházi Júlia Fürdőt Társaságunk 2023. év folyamán nem nyitja meg. Döntésünket hosszas mérlegelés után hoztuk meg, mivel tisztában vagyunk azzal, hogy a Júlia Fürdő Nyíregyháza tradicionális, sokak által kedvelt fürdője, és sorsa komoly érdeklődésre tart számot. Közleményünkben kifejezetten cáfoljuk azokat a pletykákat, melyek szerint Nyíregyháza Város eladta volna, vagy eladni tervezné a Júlia Fürdőt!

Mint ismeretes, 2022. október 10-től az energiaárak drasztikus emelkedése miatt Társaságunk kénytelen volt határozatlan időre üzemen kívül helyezni a Júlia Fürdőt. Az energiaárak azóta ugyan mérséklődtek, de a villamosenergia ára a vállalat számára még mindig a korábbi ár négyszerese, a távhő ára pedig a jelenleg ismert árak szerint a korábbiakhoz képest nyolcszorosa lenne ősztől a fűtési szezonban. Mindezek mellett a fürdőben a biztonságos és színvonalas vendégfogadáshoz több tízmillió forint értékben karbantartási munkákat is el kellene végezni. Ezek a költségek a kiadások olyan drasztikus mértékű megemelkedését eredményeznék, amit az üzemeltetés során nem lehetséges kigazdálkodni, így a Társaság működőképességének megőrzése céljából a fent leírt intézkedést kényszerülünk fenntartani. A Júlia Fürdő megnyitásához az említett karbantartási munkák mellett több, igen jelentős építési-, és energetikai beruházást is el kell majd végezni, ezekre akkor nyílik lehetőség, amint megnyílnak az ehhez szükséges pályázati források.

A Júlia Fürdő többek között híres szaunakedvelő közönségéről is. A Tulajdonos Önkormányzattal egyeztetve Társaságunk célja, hogy a közönség számára biztosítsa a kedvezményes szaunázás lehetőségét, így az Aquarius Élményfürdőben 2023. május 03-tól csökkentjük a 17.00 órától érvényes szaunás belépők árait, valamint átszervezzük az ingyenes szaunaprogramok időpontjait is, hogy 17.00 óra után zavartalanabb legyen a szauna használata. Ennek értelmében a 17.00 órától érvényes szaunás belépők ára nyíregyházi lakosok esetében 5.500 Ft-ról 4.500 Ft-ra mérséklődik, míg a nem nyíregyházi lakosok esetében 6.900 Ft-ról 5.900 Ft-ra. A szaunaprogramok továbbra is szerda, péntek és szombati napokon kerülnek megtartásra, de a korábbiakkal szemben 15.30, 16.30, és 18.30-as kezdettel. A 17.00 órától váltható szaunás belépőjegyekkel a korábbiakkal szemben az Aquarius Élményfürdő valamennyi medencéje és élményeleme korlátozás nélkül használható.

A Júlia Fürdőben esetlegesen korábban megvásárolt, de még fel nem használt belépőjegyeket, bérleteket, és ajándékutalványokat változatlanul elfogadjuk, illetve a Júlia Fürdőben korábban előre megváltott úszóbérletek az Aquarius Élményfürdő nyitvatartási idejében alkalmanként plusz 1.000 Ft belépődíj megfizetése mellett használhatók fel fürdőszolgáltatás igénybevételének céljából, avagy a bérlet Tulajdonosának kérésére a még fel nem használt alkalmak arányos díját Társaságunk székhelyén, a 4431, Nyíregyháza, Szódaház utca 18 sz. alatt, hétfőtől – péntekig, 08:00 – 15:30 óra között továbbra is visszatérítjük.

Nyíregyháza szezonálisan működő fürdői hamarosan megnyitnak, a Tófürdő nyitását 2023. május 13-án, szombaton tervezi Társaságunk, míg a Parkfürdő nyitását 2023. június 09-én, pénteken.

Kérjük szíves megértésüket a fent leírtak kapcsán, kellemes pihenést kívánunk fürdőinkben!

 

Forrás: Sóstó – Gyógyfürdők Zrt.

#kapcsolódó

Érkeznek az emelt nyugdíjak

Érkeznek az emelt nyugdíjak

Nem kell tovább várniuk az időseknek, ma megkezdődik az emelt nyugdíjak és...

Tavaszi virághagymákat ajánlott fel a NYÍRVV Nonprofit Kft.

Tavaszi virághagymákat ajánlott fel...

Önkormányzati intézmények kapták.