A Sóstói-erdőben túráztak a gyerekek

A Sóstói-erdőben túráztak a gyerekek

A XXVII. Erdők Hetéhez kapcsolódva, már tizedik alkalommal szervezte meg a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” elnevezésű programot.

A nyíregyházi Sóstói-erdőben két nap alatt mintegy 700 óvodás és kisiskolás, 90 felnőtt kíséretében ismerkedett az erdőkkel, illetve az erdészek munkájával. Minden csoport egy-egy másfél órás tanösvény jellegű túrán vett részt.

Az első állomáson az erdő élővilágáról tudhattak meg érdekességeket a gyerekek, a többi „megállónál” pedig szakmai tudnivalókról hallhattak. Szóba került a jelölés, vagyis, hogy mi alapján választja ki az erdész a kivágandó fát. Szó volt a fa döntéséről, és láthattak különféle fából készült termékeket.

Megtudhatták egyebek mellett azt is, hogy miből készül bútor, és miből tűzifa. Az utolsó állomáson az erdő felújításáról, a csemeték ültetéséről, a makkvetésről volt szó, és ezt – természetesen erdészek irányításával – ki is próbálhatták a gyerekek. A legutolsó gyerekcsoport az idei Év Fája, a vénic szil egy példányát ültette el az Erdei Tornapályánál levő játszótér területén, ahonnan korábban egy elöregedett, balesetveszélyes tölgyet kellett kitermelni. 

#kapcsolódó

Ovi-Kosár – 210 gyermek mérte össze ügyességét a Continental Arénában

Ovi-Kosár – 210 gyermek mérte össze...

A Continental Arénában rendezték meg az Ovi-Kosár Kupa sorozat következő állomását,...

Folyamatosak a felújítások és fejlesztések a Nyíregyházi Szakképzési Centrum intézményeiben

Folyamatosak a felújítások és fejlesztések...

Több mint 300 millió forintot költöttek 2024-ben felújításokra, új bútorzatot...