Megduplázta elsős hallgatóinak számát a Nyíregyházi Egyetem

Megduplázta elsős hallgatóinak számát a Nyíregyházi Egyetem

A modellváltás folyamatával felgyorsult a fejlődés az intézményben.

Országos rekorder lett a vidéki intézmény, ahol a modellváltás óta egyértelmű jelei vannak a fejlődésnek, 2023 szeptemberében hallgatói létszáma meghaladta a 4300-at – tájékoztatta szerkesztőségünket a Nyíregyházi Egyetem.

A jelentkezők száma meghárom­szorozódott

Az elmúlt évhez képest kétszer annyi elsőéves hallgató kezdhette meg tanulmányait a Nyíregyházi Egyetemen. A rangos felsőoktatási intézménybe az előző évi 1186 után az idén 2280 elsőst vettek fel. Már a felvételi eljárás során kiemelkedő volt az intézmény iránti érdeklődés, a Nyíregyházi Egyetem népszerűségének komoly erősödését mutatja és komoly bizakodásra adott okot, hogy a jelentkezők száma is majd’ háromszorosára nőtt egy év alatt. 

Nem engedtek a magas színvonalból

A 2023/24-es tanévre felvett 2280 hallgatóból 1768-an állami ösztöndíjas formában kezdhetik meg a tanulmányaikat. Közülük nappali tagozatra 601 fő nyert felvételt az egy évvel korábbi 469 főhöz képest, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a nappali tagozaton tanuló hallgatók létszáma az intézményben megközelíti az 1700-at. Levelező tagozaton és távoktatási képzéseken 1679-en kezdhetik meg tanulmányaikat. A fejlődés során a minőségi színvonalból nem engedett, sőt a felvételi ponthatárokat is magasan tartotta az intézmény.

Két vármegyei képzési központ

Az intézmény vezetői büszkék arra, hogy a levelező tagozatos hallgatók közül az egyetem fenntartásában két éve kiemelkedően működő mátészalkai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban, illetve a kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban is sokan kezdhették meg tanulmányaikat.

Több forrás oktatásra, működésre, digitalizációra

2021. augusztus elsejétől a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány lett a Nyíregyházi Egyetem fenntartója. A mű­kö­dési és pénzügyi autonómia biztosítása mellett megkezdődött a modellváltás folyamata, a fejlődés felgyorsult az egyetemen. Több forrást kapott az intézmény, a modellváltásnak köszönhetően 1 milliárd forinttal tudnak több forrást biztosítani az oktatásra és a működésre. Minden elsőéves, nappali tagozaton tanulmányokat folytató hallgató laptopot kapott. Ezt tanulásra, jegyzetelésre, a tananyag megismerésére és vizsgafelkészülésre is használhatják. A Nyíregyházi Egyetem ezzel is fontos lépést tett a digitális egyetemmé válás útján.

Afrikából, Dél-Amerikából, Ázsiából

A Nyíregyházi Egyetem a nemzetközi kapcsolatokban is élen jár. Ezt segíti Nyíregyháza vonzereje, mely nemcsak a hazai, hanem a külföldi diákok számára is sokat jelent. Szinte nincs olyan kontinens, ahol ne lennének külföldi kapcsolataik, így Afrikából, Dél-Amerikából és Ázsiából is vettek fel hallgatókat.

Összeköti a munkáltatókat és a leendő munkavállalókat

A Nyíregyházi Egyetem a térség, a régió felemelkedését szolgáló olyan intézmény, amely színes képzési palettával rendelkezik, mellyel összeköti a munkáltatókat és a leendő munkavállalókat. A két évvel ezelőtt elindult modellváltás nagy lehetőséget adott az alapítványi irányítású egyetemi vezetésnek ahhoz, hogy dinamikus növekedési pályára állítsa az intézményt.

A régió meghatározó tudásközpontja

A modellváltással elindult egy új építkezés, tovább bővítve és erősítve a kapcsolatokat a térség munkáltatóival, piaci szereplőivel. Mára a régió meghatározó tudásközpontjának számít a Nyíregyházi Egyetem, és a modellváltó intézmények közül is az elsők között szerepel. A jelentkezési számadatok bizonyítják, hogy e fejlődést a diákok és szüleik is így látják. Az oktatási feladatok mellett egyre több innovációval és szakmai együttműködéssel, kutatási eredménnyel járul hozzá a térség fejlődéséhez.

#kapcsolódó

Egy napon bírálta felül a másodfokú bíróság a férfi mindkét ítéletét

Egy napon bírálta felül a másodfokú...

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. október 26-án megtartott...

Amirõl az utcák mesélnek... - Fejezetek az egykori Kállai utca 2. szám alatti épületek történetébõl 1.

Amirõl az utcák mesélnek... - Fejezetek...

Ma már csak archív képeslapon látható az a két emeletes épület, amelyek a Kállai...