Bekerült a Magyar Értéktárba a bokortanya!

Bekerült a Magyar Értéktárba a bokortanya!

Nagy István, agrárminiszter jelentette be közösségi oldalán, hogy a Hungarikum Bizottság döntése alapján két új elemmel bővült a Magyar Értéktár, köztük az egyik a bokortanya!

A tárca vezetője posztjában fogalmazott:

„ez az egyedülálló településszerkezet hazánkban csak Nyíregyháza környékén jellemző, amelyet a 18. század közepétől betelepített szlovák ajkú emberek (ahogy a Nyírségben nevezték őket, a tirpákok) hozták létre”.

Dr. Kovács Ferenc, polgármester pedig úgy fogalmazott, régi vágya teljesült ezzel a lépéssel a nyíregyháziaknak;

- Régi vágyam, hogy ez az érték országos figyelmet kapjon, nem tagadom, lobbiztunk is ezért. Ehhez az is kellett, hogy eleve bekerüljön javaslat alapján a Nyíregyházi Települési Értéktárba, majd a vármegyeibe, illetve jelentős szerepe van benne a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság tagjainak, akik szakértőkkel együtt szép, részletes anyagot készítettek róla. Köszönet érte mindenkinek, legyünk büszkék őseink hagyományaira, melyet a Városnapok és a Tirpák Fesztiválok alkalmával is megélünk!

#kapcsolódó

FIRST LEGO League – Közel kétszáz diák mérte össze tudását és ügyességét a Nyíregyházi Egyetemen

FIRST LEGO League – Közel kétszáz diák...

A tavalyi nagysikerű verseny után idén másodszor rendezték meg Nyíregyházán...

Segítsünk Szofinak meggyógyulni!

Segítsünk Szofinak meggyógyulni!

Szofi 10 éves. Fiatal kora ellenére már legyőzte a rákot, azonban újra műtétre...