Keressük meg egymásban a jót is!

Az Életrevalók két, világból kitaszított férfi minden elõzetes várakozást felülíró barátságának igaz története, melybõl a 2011-ben készült francia filmadaptáció hatalmas nemzetközi siker után mára kultikussá vált. A szórakoztató és érzékeny történet sok izgalmas meglepetéssel szolgál majd színházi feldolgozásában.

Korábbi interjúnkban Szabó Máté rendezõ dicsérte a darabban szereplõ színmûvészeket, mesélt a történet színpadra állításáról, és arról, hogy miért érdemes megnézni ezt az elõadást a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán. Ezúttal a két fõszereplõvel, Horváth László Attilával (Philippe) és Gulyás Attilával (Driss) beszélgettem. Premier október 28-án.

– Két, ennyire eltérõ társadalmi helyzetû és habitusú személyiség között tényleg kialakulhat mély, igaz barátság?

L. A.: – Ahogy a darab is mutatja, nem elképzelhetetlen. Adott ez a felsõ tízezerhez tartozó férfi, Philippe, aki nagy zeneimádó, mûgyûjtõként komoly pénzekért vásárol festményeket. Egyszer csak megrágja a sors és kiköpi: balesetben nyaktól lefelé megbénul. Ettõl kezdve egészen máshonnét látja a világot, más lesz a fontos, más értékek szerint kezd élni, mást vesz észre. A felszín eltûnik az életébõl. Úgy gondolom, ilyen esetben az embert már kizárólagosan a mélyreható, a lényeges dolgok érdeklik. És akkor megjelenik egy egészen más környezetbõl érkezõ fiatalember, s Philippe meglátja benne az értékeket. Lehetséges, ha nem ilyen helyzetben lenne, ez a kapcsolat nem jönne létre.

A.: – Hát hogyne! De kicsit messzebbrõl indulok. 1983-ban születtem, a Kádár-korszak aranykommunizmusában, Mezõberényben, egy nagyon pici városban, az utolsó utcában, ahol hajtottuk a teheneket a tesómmal. Tizenhét éves koromig nem volt fürdõszobánk, nem volt autónk sem. Azt akarom ezzel mondani, hogy utcagyerekek voltunk, nagyon szegények, tehát tudom jól, mit jelentenek a társadalmi különbségek. A közelünkben éltek értelmiségi családok is, és azt tapasztaltam, a gyerekeknél nem számít, ki honnan jött. Felnõttkorban pedig, aki normális értelmi minõségen van, nem azt nézi, ki milyen anyagi-társadalmi helyzetbõl jön. Tehát igen, szerintem kialakulhat! Sok szegényebb barátom van, de persze szép számmal nagyon gazdagok is. Sõt, azt mondom, hogy a felsõ tízezer nagyon sokat tud tanítani arról, hogyan kell viselni ezt az életet.

–  Philippe nem könnyû ember, sok ápolójelölt nem felel meg neki. Érdekes, hogy pont Driss mellett köt ki. Mi lehet az oka?

L. A.: – Talán az, hogy ebben a fiúban megvan az a szabadság, az a nyílt õszinteség, amit másoktól alakoskodásból, túlzott tiszteletbõl vagy a beteg iránti sajnálatból nem kap meg. Ez a fiú viszont elsõ perctõl teljesen úgy kezeli õt, úgy beszél vele, mint egy ép, egészséges emberrel, normálisan és természetesen. Na, ettõl Philippe el van szokva, ezért felkelti a figyelmét. Jó kiindulópont ahhoz, hogy mindketten túl tudjanak kicsit lépni saját problémáikon – mert van nekik. Ettõl kezdve kölcsönösen hatnak egymásra.

–  Driss mire tudja Philippet tanítani?

A.: – Lazaságra és életszeretetre. Philippet több sorscsapás érte. Nem lehetett gyermekük, meghalt a felesége, ezek miatt sokat szenvedett. S jött a baleset... Driss bár szegény, mégis jobban szereti az életet. Õ ezt az életszeretetet meg tudja tanítani Philippének, azt sugallva: bármilyen nehéz helyzetbe kerül az ember, ne adja fel, próbálja megtalálni mindenben a jót, vagy legalábbis az örömet. Drissnek gondjai vannak a családjával, ráadásul börtönviselt. Philippe a mûveltségen kívül arra tanítja meg õt, hogy a családi dolgait rendeznie kell, mert csak úgy élhet teljes életet.

–  Philippe, illetve Driss megformálása nehéz feladat?

L. A.: – Régóta a fejemben volt, érdekelt, izgatott, hogy szívesen eljátszanék egy ilyen szerepet. Kihívás. Philippe nyaktól lefele béna. Ez azt jelenti, hogy semmi mást, csak a fejemet tudom mozgatni, nincs gesztus, csak ül ott az az ember összeszottyanva. De alapvetõen az õ lelkivilágáról van szó ebben a darabban, így mélyebbre kell leásni a lélek bugyraiban. Folyamatos változáson megy át a gondolkodásmódja és lelkivilága, a távolságtartó, az embereket nem kedvelõ magatartásból eljut odáig, hogy egy ilyen lecsúszott figura barátjává válik azzal, ahogy együtt élnek, tevékenykednek. Driss az élet egy másik, Philippe által nem ismert aspektusát ismerteti meg vele. Nem verbálisan, hanem a cselekvésekben, a közös ügyködések, élmények során formálják egymást, mind a kettõ ad valamit a másiknak.

A.: – Nem áll távol tõlem! Driss egy csintalan srác, aki imádja az életet, nagykanállal eszi. Mindenkiben benne van a csibészség, én is elõvettem ezt az oldalamat, kicsit talán egyezünk is életfelfogásunkban.

– Mi lehet az a gondolat, amellyel hívod a közönséget erre az elõadásra?

L. A.: – Két, társadalmilag, mûveltségben, életkorban teljesen eltérõ ember igaz, õszinte emberi kapcsolatáról szól, melybõl kiderül: ha egy kicsit figyelünk egymásra, mégpedig mindenféle elõítélet nélkül, akkor megtaláljuk a másikban az értéket. Ha megfelelõ módon közeledünk, akkor igenis hatunk egymásra, és jól. Keressük meg egymásban a jót is! Elõítélet nélkül.

A.: – Azért nagyon aktuális még mindig ez a téma, mert a mai világban egyre inkább mélyül a szakadék, eltávolodnak egymástól az emberek különbözõ anyagi vagy egyéb dolgok miatt. A színdarab tényleg megmutatja, hogy nem az anyagiak számítanak, hanem az emberek, akikkel muszáj kapcsolatot teremteni – és mindenkivel lehet kapcsolatot teremteni. Kíváncsiság és tisztelet kérdése az egész. Arra is tanít, hogy küzdjük le az elõítéletet, mert az nem jó fegyver, illetve kapcsolódási pont. Ha meglátjuk a másikban a jót, de akár a rosszat is, akkor mi magunk is elõrébb jutunk egy kicsit, mindenbõl tanulhatunk. El kell fogadni a másikat, teljesen mindegy, honnan jött. A lényeg, hogy ember legyen. Együtt könnyebb eljutni valahová, mint külön-külön.

(Szerzõ: Kováts Dénes)