Jó hír a családoknak! Csok plusszal, akár harmadával alacsonyabb lehet a törlesztő

Jó hír a családoknak! Csok plusszal, akár harmadával alacsonyabb lehet a törlesztő

Számos előnye van a csok plusznak, így például, hogy az alacsony jövedelműek is jobban hozzá tudnak jutni magasabb összegű hitelekhez.

De a kamatterheket, illetve a törlesztőrészleteket vizsgálva is jóval kedvezőbb a 2024-ben életbe lépő új konstrukció, mint bármelyik piaci hitel. Szakértők szerint a csok plusz a gyermekvállalást, a lakáshoz jutást egyaránt segíti, és meglehet, hogy a 2015-ben bevezetett csoknál is sikeresebb lesz.

„A csok plusz sokkal olcsóbb hitel, mint a piaci kamatozású lakáskölcsönök. Egy 15 millió forintos lakáshitelnél 20 évre, hogyha piaci hitelt vesz fel valaki, akkor annak a teljes kamatköltsége csaknem 15 millió forint. Hogyha ugyanezt csok plusz hitelként veszi fel, akkor alig ötmillió forint a kamatköltség” – magyarázta az M1 Híradónak Tóth Levente, a Bank 360 vezető elemzője.

A szakértő szerint ez az egyik legnagyobb előnye a 2024-ben életbelépő új családtámogatási konstrukciónak. De ha a törlesztőrészleteket vizsgáljuk, akkor a csok plusznál ha 15, ha 30, illetve ha 50 millió forint vesznek fel a fiatal házaspárok, akkor is nagyjából egyharmaddal kisebb összeget kell havonta fizetniük a bankjuknak, mint amennyit piaci hitelnél kellene.

Az is nagy kedvezmény, hogy a második, illetve a harmadik gyerek esetén 10–10 millió forintot elenged az állam. Fontos még, hogy a csok plusznál is megmarad az illetékmentesség, ami egy 4 százalékos illeték elengedését jelenti. Ráadásul az áfát is vissza lehet igényelni az új lakásoknál.

Tóth Levente szerint az állami segítség talán legnagyobb pozitívuma, hogy az alacsony jövedelműek jobban tudtak majd élni az új támogatással.

„A csok plusszal az alacsony jövedelműek járnak a legjobban, hiszen nemcsak olcsó hitelhez jutnak, hanem olyan összegű hitelt is felvehetnek, ami egyébként piaci hitelként nem kapnának meg, mert a törlesztőrészlethez képest túlságosan alacsony a jövedelmük” – magyarázta a Bank 360 csoport vezető elemzője.

A szakember kiemelte még, hogy

jövőre a csok pluszt a falusi csokkal együtt is fel lehet majd venni. Vagyis az igénylők a nagy összegű hitel mellé közvetlen támogatást is kaphatnak, ami akár 15 millió forint is lehet.

Az állami segítség előnyeiről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is beszélt az M1-en. Így például arról, hogy az új konstrukció nagyon sokféleképpen használható.

„Akár új lakásvásárlás esetére is lehet használni. Akár akkor, ha az ember a gyermekszám bővülés miatt az életterét is bővíteni szeretné, lehet egy nagyobb ingatlanvásárlás esetén, vagy éppen a meglévőnek a kibővítése estén is alkalmazni. És ugye ezeket a családtámogatási intézkedéseket egybe kell nézni a meglévőkkel, abból azt hiszem ki fog rajzolódni egy nagyon pozitív és egy nagyon családbarát országnak a képe” – mondta Szentkirályi Alexandra.

A csok pluszt ugyanakkor telekvásárlásra nem lehet igényelni, a támogatás célja ugyanis az, hogy fedél legyen a családok feje fölött.

hirado.hu

#kapcsolódó

Szoros kontroll a dohánytermelőknél

Szoros kontroll a dohánytermelőknél

Nyár közepétől, a dohánybetakarítás megindulásával ismét fokozottan ellenőrzi...

Nyíregyházi városnap

Nyíregyházi városnap

Nyíregyháza újratelepítésének 270. évfordulójára készülnek a város kulturális...