Mucsi Zoltán és az Egy életem a színház Nagyszínpadán

Az utóbbi időben talán nem is volt olyan VIDOR Fesztivál, amelyen ne láttuk volna színházunkban valamelyik társulat tagjaként.

Augusztus végi nyaralását követően beszélgettünk, melynek apropóját az adta, hogy szeptember 14-én az Egy életem című önálló estjével várja a nézőket a Nagyszínpadon. – Kellemes, jó volt, újult erővel ugrunk neki az évadnak – utalt a pihenés jótékony hatására.

– Úgy látom, szinte hazajár Nyíregyházára – Ön is így érzi?

– Pályám kezdetén a szolnoki Szigligeti Színházban töltöttem el jó néhány évet, onnan váltottam Budapestre. Szolnokon kívül a vidéki városok közül Nyíregyházán játszottam legtöbbet, szeretek odajárni. Amikor Szolnokot elhagytam, volt egy bemutatóm a Móricz Zsigmond Színházban, még a Verebes-érában. A VIDOR Fesztiválon is gyakran megfordultunk, de azon kívül is számos előadásunkat adtuk elő Nyíregyházán.

– Ilyenkor jut idő arra, hogy kicsit szétnézzen a városban?

– Érkezünk, próbálunk, előadjuk a színdarabot és rohanunk haza – szinte mindig ez történik, hiszen többnyire másnap már másutt lépek színpadra. Egyszer volt példa arra, hogy a VIDOR-előadást követően ott tudtam maradni, de másnap indulni kellett haza. Már elkezdődik az évad, onnantól be van fogva az ember.

– A VIDOR-ról milyen emlékei vannak?

– Az embert, ha hívják – és minket sokszor hívnak – nem mond nemet, díjakat is kaptunk. Szerintem egy nagyszerű fesztivál. Emlékezetes számomra 2005-ből a legjobb férfi alakításért járó ARLECCHINO-díj, amit a Mulatság című darabban nyújtott alakításomért kaptam. De említhetném a PIERROT-díjat, amit a legjobb kamaraszínházi előadásért érdemeltünk ki a Nézőművészeti Kft. Leenane szépe című előadásáért. Nagy elismerésként éltem meg 2000-ben a HYPPOLIT-, azaz az életműdíjat. Ekkor az Eleven éjszaka című darabbal érkeztünk, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös előadása volt.

– A tavalyi év különlegessége, hogy két előadásban is fellépett a fesztiválon. A szolnokiakkal A fösvény címszerepében, illetve a már említett Leenane szépében. Ennek az volt a különlegessége, hogy Mucsi Zoltánt az anya szerepében láttuk. Hogyan jön egy ilyen ötlet?

– Van egy kis társulatunk, a Nézőművészeti Kft. Kovács Lehel rendezte a darabot, úgy gondolta, érdekes lehet, így is megoldható...

– Korábban játszott már női szerepet?

– Kétszer-háromszor.

– Ilyenkor mit tesz egy férfi színész az alakítás érdekében? Az édesanyjára, feleségére, barátnőjére gondol? Vagy egyszerűen színészi rutinból formálja meg?

– Adott az írott anyag, a szövegkönyv, az nyilván megszabja az irányvonalat. Ebben a szerepben nem a nőiesség boldog keresése jellemző, hanem azt kell megmutatni, hogy Mag, az anya milyen ember. Itt inkább az érzelmek közvetítése a feladat, és kevésbé számít, hogy férfi vagy női szerep.

– Az Egy életem előadással májust követően már másodszor érkezik Nyíregyházára. Amikor az önéletrajzi est ötletével Lévai Balázs megkereste Önt, rögtön igent mondott?

– Egy picit vívódtam, aztán azt mondtam, vágjunk bele, s majd kiderül, lesz-e belőle valami vagy sem. Aztán lett. Nyáron, a Balatonnál értük el a 25. előadást.

– Úgy tűnik, működik.

– Működik és jól halad a maga útján.

– Mivel győzte meg Balázs?

– Inkább kihívásnak tűnt számomra, mert azért ez egy más jellegű munka, mint belebújni egy szerepbe. Másfél órán át mesélek magamról, az életemről, hol humorosan, hol komolyabban. Az alkotás folyamatában az volt az egyik fő kérdés, mi az, ami elmondható, amit kiad magáról az ember, illetve, hogy mindez érdekes lehet-e a közönség számára. Leginkább ezzel kapcsolatosan voltak kételyeim.

Közösen raktuk össze Balázzsal az anyagot, ebben nagy segítséget jelentett Bérczes László rólam szóló beszél­ge­tőkönyve, amelyben elég sokat meséltem magamról. Azt hiszem, ez a könyv volt a kiinduló, emellé még felidéztem Balázsnak különböző történeteket. Nagyon érdekes volt a készülés, az alkotófolyamat, rengeteg emlék jött fel a beszélgetések során. Mindezeket keretbe kellett ágyazni, így alakult ki, amit mostanában látni lehet.

– Miért lehet fontos vagy hasznos, hogy beszéljen az életéről?

– Én azt gondolom, hogy amitől működik, vagy amiért igény van rá, az az, hogy kíváncsiak az ismert emberre a nézők, akit színpadon vagy filmen látnak. Érdekli őket, hogy más oldaláról is megmutatja magát, olyan dolgokról is beszél, amit nem ismer a nagyközönség.

– Mi lehet a siker titka? Kap visszajelzéseket?

– Legfőbb és legerősebb visszajelzés a végén a taps. Azt mondhatom, eddig mindenhol szeretettel fogadtak, sehol sem dobáltak meg paradicsommal.

– A Facebook-oldalán van egy, az előadáshoz kapcsolódó bejegyzése: „Én a világbékét várom ettől az estétől, és hogy az emberiség jobbá válik, megoldás születik végre a klímaváltozásra, de ha ennek csak egy kis része valósul meg történeteimen keresztül, akkor sem leszek csalódott.” Ez egy hirtelen gondolat vagy egyfajta ars poetica?

– Van benne némi irónia. Azt kell mondanom, hogy erőteljesen ebből semmi nem valósult meg.

– Ha ebből nem is sok minden, de olyan hatása bizonyára van az estnek, hogy az Ön történetein elgondolkodik a néző – akár egy jó színdarab esetében –, történt-e vele hasonló, ő hogyan viselkedett vagy viselkedne abban a helyzetben.

– Valószínűleg. Ha úgy veszem, minden ember élete egy különleges regény, minden élet rengeteg izgalmas, érdekes, sőt, nem mindennapi dolgokat tartalmaz.

– Az előttünk álló évad milyennek ígérkezik Mucsi Zoltán számára?

– Eleve sok előadásom marad műsoron, emellett három bemutatóm lesz. Bőven elég nekem. Havonta 24–27 előadást játszom.

– Elkötelezett Fradi-rajongóként milyennek látja most kedvenc focicsapatát?

– Az eredmény az elsődleges, de bízom benne, hogy a látványos játék is kialakul majd, ha összeszokik az edző és a csapat.

– Jut ideje a helyszínen nézni a mérkőzéseket?

– A múlt idényben elég sok meccsre ki tudtam menni, ha van időm, akkor rendszerint az egykori nyíregyházi színésszel, Gados Bélával látogatjuk az arénát. A szeptember-októberem zsúfolt, nem sok esélyem van kijutni, a többit meglátjuk, ha összeáll az évad műsorterve.

(Szerző: Kováts Dénes)