Útfelújítások kezdődnek városszerte – Cél a minél biztonságosabb közlekedés

Útfelújítások kezdődnek városszerte – Cél a minél biztonságosabb közlekedés

2,7 milliárd forintból újulnak meg forgalmas útszakaszok Nyíregyháza több pontján a közeljövőben.

Az egyik érintett utca a Tölgyes, ami egy régóta várt beruházás a nyírszőlősiek és a sóstói lakosok körében is. De gyalog- és kerékpárút is épül, a Pető utca pedig szilárd burkolatot kap.

Már nem sokáig lesz szükség az úthibák táblára a Tölgyes utcán, miután hamarosan ezt a szakaszt is felújítják.

Régóta várt felújítás

Régóta várt beruházás ez az itt élők és a két városrész, Nyírszőlős és Sóstó lakói számára. A tervek szerint a jelenlegi rossz minőségű, négy méter széles burkolatot teljesen felújítják és szélesítik is több mint egy kilométer hosszon, valamint három helyszínen sebességcsökkentésre szolgáló elemeket is kiépítenek, miután ezen a szakaszon 30km/h-s korlátozás van érvényben. A szélesítés szükségessé teszi a nyílt árkos csapadékvíz-elvezetés kialakítását, így a beruházás során zárt csapadékvíz-elvezetés kiépítésére is sor kerül a szükséges helyeken. A Tölgyes utca északi oldalán a két városrész gyalogos forgalmát is összekötik a beruházás részeként, egy másfél méteres járdát alakítanak ki.

nyiregyhaza.hu

Szilárd burkolat kap a Pető utca

Következő pályázat, amelyet tárgyalt és támogatott a közgyűlés az Oroson a Pető utcának a felújítása. A korábbi években az aszfaltozás egy része már elkészült, így most ettől a szakasztól a Verőfény utcáig fogják leaszfaltozni az utat. Ez most jelenleg egy murvás földút, de a pályázatnak köszönhetően ez teljesen megújul – nyilatkozta Hagymási Gyula kabinetvezető.

A beruházás során mintegy 425 méter hosszon építik ki a szilárd burkolatú utat, valamint a csapadékvíz elvezetését biztosító rendszert. A tervezett szélesség 4 méter, a két oldalán 1,5-1,5 méteres padkával.

Megújul a Sóstóhegyi út is

A Sóstóhegyi út felújítása is hamarosan megkezdődhet. Az aszfaltburkolat minősége már itt is leromlott, leginkább a csapadékvíz elvezetés hiányosságai miatt keletkezett burkolathibák találhatók. A tervezett fejlesztéssel a Sóstóhegyi út 858 méter hosszon teljes szélességében megújul a Korányi Frigyes utca és a Mogyoró utca között. A szükséges helyeken, ahol a közműhelyzet engedi, ott a víznyelő aknák az útburkolat szélébe kerülnek átépítésre, a Mogyoró utcai csatlakozásnál pedig plusz víznyelő aknákat alakítanak ki.

nyiregyhaza.hu

Gyalog- és kerékpárút épül

Meg kell említenünk még egy pályázatot, amelyben a Tiszavasvári úti felüljárón átvezetendő kerékpárutat építünk. A gyakorlatban ez úgy fog megvalósulni, hogy a felüljárót kiszélesítjük és így egy gyalog- és kerékpárút létesül” – tette hozzá a kabinetvezető.

A kialakítandó kerékpárforgalmi létesítmény teljes hossza valamivel több mint 500 méter, amelyből a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által megvalósított felújítás során a hídszerkezetet érintő szakasz kialakítása megvalósult, így az önkormányzat által tervezett beruházás során kicsit több mint 400 méter hosszon kell kialakítani a kerékpárforgalmi létesítményt.

Rendelkezésre állnak a források

Ezek a projektek összességében 2,7 milliárd forint értékben valósulnak meg. Az öt pályázatról a legutóbbi közgyűlés döntött, napokon belül benyújtásra kerülnek. Ezek dedikált források, amely azt jelenti, hogy a városnak ezért nem kell versenyeznie, hanem a 2021-27-es európai uniós program tartalmazza, így a döntést követően megvalósíthatóak lesznek a pályázatok” – tette hozzá Hagymási Gyula.

nyiregyhaza.hu

A város különböző pontjain tervezett beruházások eredményeként minden közlekedő számára biztonságosabb közlekedési körülmények és egyenletesebb forgalomlefolyás valósulhat meg. A legutóbbi közgyűlésen a beruházások kapcsán dr. Kovács Ferenc polgármester úgy fogalmazott, a lakosságot időben fogják tájékoztatni minden fejlesztés megkezdése előtt.

Korábbi hírünk a témában: https://www.nyiregyhaza.hu/post/utfelujitasok-korszerusodik-tobbek-kozott-a-kossuth-utca-is-ahol-jelenleg-zaportarozokat-telepitenek-2024-09-24

Szerző: Nagy Boglárka

#kapcsolódó