"A haza minden előtt!" - Így ünnepel Nyíregyháza

"A haza minden előtt!" - Így ünnepel Nyíregyháza

A koszorúzások már pénteken megkezdődnek, szombaton pedig a Kossuth térre várják az ünneplő közönséget.

Március 14-én már 09.00-től koszorúzások kezdődnek. Megkoszorúzzák Irányi Dániel emléktábláját a Dózsa György úton, virágokat helyeznek el a ’48-as sírkertben az Északi temetőben. 10.00-től Hatzel téren a névadóra, a legendás polgármesterre emlékeznek, ahol a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói is fellépnek. 10.30-tól és 11.00-től pedig a Luther utcán Kmety Györgyre és a Kralovánszkyakra emlékeznek. Az előzőnél a Túróczy Zoltán iskola tanulói, míg az utóbbinál a jókaisok adnak műsort. 17.00-kor a Petőfi térre várják a megemlékezőket, a vásvárisok segítségével és Halkóné dr. Rudolf Éva mond beszédet.

Március 15-én, 10.00-tól a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar biztosít térzenét. A zászlóbehozatal és a Himnusz után dr. Kovács Ferenc mond ünnepi beszédet. „Édes hazám” címmel a Kossuth diákjai lépnek színpadra, majd megkoszorúzzák a Kossuth szobrot. 

 

#kapcsolódó

Jelentős változásokkal jelent meg a 2023/2024-es szakképzési tanév rendje

Jelentős változásokkal jelent meg a...

A legfontosabb különbség, hogy a szakképzésben a tanulók nyáron szakmai gyakorlaton...

Ez lesz ám a kerékpártúra! – Disznóvágás lesz belőle!

Ez lesz ám a kerékpártúra! – Disznóvágás...

Egy hamisítatlan falusi disznóvágást idéző rendezvényre gurulnak el a Zöld...