Nyíregyházi az Év Oktatója - Szatmáry Ágnes a hazai felsőoktatás élvonalában

Nyíregyházi az Év Oktatója - Szatmáry Ágnes a hazai felsőoktatás élvonalában

Rangos országos elismerésben részesült Szatmáry Ágnes, a Nyíregyházi Egyetem pszichológus mesteroktatója: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által alapított Év Oktatója Díj egyik díjazottjaként hivatalosan is bekerült Magyarország kilenc legkiemelkedőbb egyetemi oktatója közé.

Az elismerést július 9-én a IV. Educatio+ Konferencián, Kápolnásnyéken vehette át.

Büszkén és örömmel adunk hírt arról, hogy Szatmáry Ágnes, a Nyíregyházi Egyetem Pszichológia és Kisgyermeknevelő Tanszékének mesteroktatója, kiemelkedő szakmai és emberi teljesítményének köszönhetően bekerült az Év Oktatója Díj országos döntőjébe. A HÖOK idén első alkalommal hirdette meg a díjat, amelyet kizárólag a hallgatók véleménye és jelölései alapján ítélnek oda három kategóriában: „Emberi példakép”, „Szakmai példakép” és „Tanári-oktatói példakép”. Minden kategóriában három oktatót díjaztak, így összesen kilencen kaptak elismerést 2025-ben.

Szatmáry Ágnes az "Emberi példakép" kategóriában került a díjazottak közé. A hallgatói szavazatok alapján elnyert elismerés különösen értékes visszajelzés, hiszen azt tükrözi, hogy Ágnes nemcsak szakmailag, hanem emberileg is jelentős hatást gyakorol a hallgatók életére. Olyan oktatói szerepmodellt testesít meg, aki példamutatóan támogatja a hallgatók fejlődését, útkeresését és önismereti útját.

A díjátadó ünnepséget 2025. július 9-én a IV. Educatio+ Konferencián, Kápolnásnyéken rendezték meg, ahol az elismerést személyesen vehette át. Az eseményen jelen volt Dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke is, aki a helyszínen gratulált a díjazottnak.

Szatmáry Ágnes közel másfél évtizede tanít pszichológiát leendő pedagógusoknak a Nyíregyházi Egyetemen, miközben folyamatosan képzi magát: jelenleg is a Debreceni Egyetem doktorandusza, és az ELTE tanácsadó szakpszichológus képzésének zárásához közelít. Kutatási fókuszában a fiatal felnőttek kríziseinek feltérképezése áll. Oktatói munkássága során mindig is arra törekedett, hogy a tantermi ismeretátadáson túl személyes jelenléttel és támogató attitűddel járuljon hozzá hallgatói önismereti fejlődéséhez – ezzel is erősítve az egyetem közösségformáló erejét.

A díjazott karrierútja is inspiráló: saját példáján keresztül mutatja meg, hogy az útkeresés és a pályaváltás nem kudarc, hanem lehetőség a valódi hivatás megtalálására. Hallgatói különösen értékelik azt az őszinte, reflektív és közvetlen hangot, amelyen megszólítja őket – legyen szó a pszichológia mélyebb rétegeiről vagy éppen az élet adta kihívásokról.

A díj nemcsak személyes elismerés Szatmáry Ágnes számára, hanem az egész intézmény számára is büszkeség: visszaigazolása annak, hogy a Nyíregyházi Egyetemen elhivatott, példaértékű oktatók dolgoznak a hallgatókért.

Ágnesről egy személyes hangvételű portrévideó is készült az egyetemen:

#kapcsolódó

Száz többletpontot érnek a felkészítő kurzusok a Nyíregyházi Egyetemen

Száz többletpontot érnek a felkészítő...

Egyetemi tanulmányokra felkészítő kurzusok indulnak a Nyíregyházi Egyetemen.

Fejlesztés a Volánbusznál: naponta több mint 42 ezer járat adatai követhetők valós időben

Fejlesztés a Volánbusznál: naponta...

A Volánbusz napi több százezer utasának jelent segítséget az utazás megtervezésében,...