Jegyzőkönyvek a fákon – Hat fa vált veszélyessé a védett fasorok szakértői felülvizsgálata alapján

Jegyzőkönyvek a fákon – Hat fa vált veszélyessé a védett fasorok szakértői felülvizsgálata alapján

A nyíregyházi védett fasorok felülvizsgálatát végzik folyamatosan a Garden Fasorfenntartó Kft. szakemberei. Eddig az Árok, Dózsa György és Szent István utcai fasorokat ellenőrizték és ezek alapján összesen hat fát szükséges kivágni szakvéleményük szerint azok veszélyes állapota miatt.

Az egészségi állapota miatt eltávolítandó fákra az adott fákról készült favizsgálati jegyzőkönyvet helyeztek ki, melyek minden fontos információt tartalmaznak, többek között a fákon található kórképeket is. A Budapesten már elterjedtté vált módszert Nyíregyházán is szeretnék bevezetni a még szélesebb körű tájékoztatás érdekében.

Hat fát kell kivágni

Helyszíni tájékoztatóval és jegyzőkönyvvel látták el azt a hat fát szerdán, melyek szakemberek vizsgálatai szerint az élet- és vagyonvédelem szempontjából veszélyessé váltak. Nyíregyháza önkormányzata jelenleg a helyi védett értékekről szóló közgyűlési rendelet felülvizsgálatát végzi. Ennek értelmében jelenleg is zajlik a városban található védettnek minősített fák és fasorok faápoló és favizsgáló szakemberek általi állapotfelmérése. Eddig három fasort vizsgáltak meg, a felmérések alapján kiderült, hogy hat olyan fát kell kivágni, melyek veszélyesek. Halmi-Hódos Katinka városi főkertész a helyszínen elárulta, hogy a kivágásra ítélt fákból három japánakác az Árok utcán található, ezek pedig mind elöregedtek.

– Itt, az Árok utcán japánakác fasor van, melyek körülbelül 60–70 évesek. Ezek sajnos az elöregedés jeleit mutatják – számos fán taplógomba fertőzés, illetve korhadás tapasztalható. A szakemberek elsősorban vizuális vizsgálatokat hajtottak végre a fákon, illetve, azoknál az egyedeknél, melyeknél indokolt volt, műszeres vizsgálatokat végeztek

– fejtette ki a főkertész.

Az ilyen vizsgálatok során a szakemberek a fákon lévő kórképeket vizsgálták. Ehhez, amennyiben a vizuális vizsgálat alapján szükségesnek ítélték, műszeres vizsgálatokat is végrehajtottak a fákon, úgynevezett fakopp akusztikus tomográf eszközzel, mely roncsolásmentesen képes kimutatni a fa törzsében lévő odvasodásokat, korhadásokat, továbbá azok méretét és helyét.

Kihelyezett tájékoztatók mutatják be a fák kórképét

A favizsgálati jegyzőkönyv – melyeket az adott egyedekre kihelyeztek – minden fontos információt tartalmaz a fákról, többek között a kórképeket is, illetve amennyiben készült, a műszeres vizsgálat eredményét is tartalmazza. A főkertész hozzátette: a fák állapota a biztonsági tényezők alapján bőven a megfelelő 150% alatt van. A Budapesten már elterjedtté vált helyszíni tájékoztatók kihelyezését Nyíregyházán is szeretnék bevezetni.

– Ezen az adatlapon a fákról minden fontos információt megtalálhatnak a lakosok. A fa állapotát, korát, értékét, a gyökér, törzs és korona állapotát, valamint az ebből származó biztonsági tényezőket és a műszeres vizsgálatok eredményeit is

– folytatta a városi főkertész, majd azt is kiemelte: a védett fasorok minden egyedét egyesével vizsgálták, majd egyedi kezelési tervet készítettek minden egyes fára, ellátva őket egy saját azonosító számmal. A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy ezeket a kihelyezett bilétákat ne távolítsák el, mivel a számok az adott példányok könnyebb beazonosítását segítik.

Tovább folytatják a felméréseket

A kivágott fákat, amennyiben a környezeti tényezők engedik, ugyanolyan fajokkal pótolnák. A fasorok teljes vizsgálatát a Garden Fasorfenntartó Kft. végezte, mely országszerte készít szakvéleményeket hazánk fáiról, faállományokat mér fel, műszeres vizsgálatokat hajt végre, továbbá teljes körű faápolást végez. A szakemberek további fák és fasorok vizsgálatát tervezik Nyíregyházán – a Vasvári Pál, Kiss Ernő és Nádor utcai védett fasorokkal folytatják a felméréseket.

Szerző: Csatári Jázmin

#kapcsolódó

Vásárhelyi Forgatag: töretlen Nyíregyháza népszerűsége az erdélyi turisták körében

Vásárhelyi Forgatag: töretlen Nyíregyháza...

LEGÓ-val fogadták a nézelődőket és értékes ajándékot nyerhettek az forgatag...