Idén is kiemelt figyelmet fordítanak az iskolakezdés megkönnyítésére Nyíregyházán. A jól bevált gyakorlat szerint minden alsó tagozatos, nyíregyházi iskolába járó gyermek ingyenes tanszercsomagot kap, függetlenül a család szociális helyzetétől. A csomag több mint 20 hasznos eszközt tartalmaz, például ceruzákat, tollakat, vonalzót, rajzlapot, körzőt és szögmérőt, és az évfolyamok igényeihez igazítva állították össze. Idén összesen 4021 kisdiák részesül a támogatásban, évfolyamonként körülbelül ezren.
Ingyenes csomag több mint 20 tanszerrel
A 3000 forint értékű csomagokat az önkormányzat saját költségvetéséből biztosítja, több mint 12 millió forint értékben. A tanszerek legkésőbb augusztus 28-ig megérkeznek az iskolákba.
„Augusztus 21. és 28. között fogják kiszállítani az iskolákba. A tankerület – illetve a többi iskola, akár egyházi vagy alapítványi iskola – a saját honlapján elérhetővé teszi azt, hogy ez a tanszercsomag mit tartalmaz. A csomag több mint 20 hasznos eszközt tartalmaz, például füzetet, ragasztót, vonalzót – mindent, ami az iskolakezdéshez szükséges. Fontos, hogy ez alanyi jogon jár minden alsó tagozatos nyíregyházi diák számára, nem kell külön igényelni. Érdemes a szülőknek a bevásárlásnál figyelembe venni, hiszen így több dolgot nem kell megvásárolniuk”
– hangsúlyozta Jászai Menyhért alpolgármester.
Több támogatás tanévkezdésre
Az alsósok ingyenes tanszercsomagja mellett további támogatási formák is elérhetők a tanévkezdés idején. A tavaly bevezetett iskolakezdési támogatás például rászorultsági alapon igényelhető a felső tagozatos tanulók után, összege gyermekenként 7000 forint. Fontos segítséget jelent a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támogatás is: ez augusztusban és novemberben érkezik, az iskolakezdéshez, illetve a karácsonyi időszakhoz igazítva.
„Augusztus 25-ig minden érintett gyermeknek meg kell kapnia a 6000-6500 forintos, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást. Ez szintén az iskolakezdéshez kapcsolódik és megismétlődik novemberben, a karácsonyi időszak előtt. Fontos, hogy ha egy család úgy érzi, jogosult lenne a kedvezményre, de még nem részesül rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, akkor érdemes mielőbb a jegyzőhöz fordulni, mert ennek a jogosultságnak a megállapítása egy évre szól, és több kedvezménnyel kapcsolódik hozzá, ami automatikusan jár”
– tette hozzá az alpolgármester.
Egész évben elérhetők a juttatások
A tanév során is többféle önkormányzati támogatás segíti a rászoruló családokat. Szeptembertől akár 100%-os bérlettámogatás és havi étkezési díjkedvezmény is igényelhető. Iskolai időn kívül szünidei gyermekétkeztetés biztosítja a meleg ebédet, a nyári napközis táborok pedig jelenleg is zajlanak. Jászai Menyhért kiemelte: érdemes időben tájékozódni, és ha szükséges, segítséget kérni, hogy a támogatások valóban célba érjenek.
Szerző: Boros Rita