Jól működnek az új automaták
Új korszak indult az Északi temető parkolási rendszerében Nyíregyházán. Helyszíni bejárás keretében mutatták be az új automatás beléptetőrendszereket kedd délután, amelyek a Pazonyi úti és a Korányi Frigyes utcai bejáratoknál üzemelnek. A fejlesztés egyik legfontosabb része, hogy a fejlesztéssel együtt megváltozott a fizetés menete is. Eddig a gépjárművel érkezők a portán, behajtáskor fizették meg az 500 forintos belépési díjat. Most már azonban a fizetés a távozás előtt, az automatáknál történik. Pénzes Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője elmondta: az augusztus óta működő rendszer gördülékenyebbé tette a be- és kihajtást a temetőből.
– Mivel automata rendszámfelismerő rendszer található az eszközökön, akinek bérlete, mozgáskorlátozott bérlete, egyéb engedélye van, ott ez megvizsgálja a rendszámot és automatikusan nyitja a kaput. A jegykiadás miatt nincs feltornyosulás a kapuk előtt, gyorsan és ütemesen tudnak belépni az autósok a területre, hiszen csak jegyet kell húzni. A fizetést pedig be- és kihajtáskor is lehet rendezni. Vannak még bizonyos fennakadások, hiszen sokan még nem a kijelölt helyen parkolnak, hanem egymást akadályozva állnak meg a fizetés teljesítésekor, ezt a jövőben igyekszünk kiküszöbölni
– fejtette ki Pénzes Tibor.
A közel 32 hektáros Északi temetőben a korábbi években már megújult a Pazonyi úti és a Korányi Frigyes utcai bejárat, elkülönítették a gyalogos- és gépjárműforgalmat, valamint sorompós beléptetőrendszert alakítottak ki. Az automaták és a rendszámfelismerő kamerák ezt a fejlesztést egészítik ki, így a belépési folyamat néhány másodpercre rövidülhetett. Ez főleg mindenszentek és halottak napja idején jelent majd könnyebbséget, amikor több ezer látogató keresi fel a temetőt. Az elmúlt években ezeken a napokon rendszerint alakultak ki torlódások a bejáratoknál.
Pozitív visszajelzések érkeznek a városlakóktól
Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő kiemelte: a sírkert újabb fejlesztése fontos lépés, egy olyan beruházás, ami a lakosság számára is pozitív változást jelent.
– Folyamatos a kapcsolattartásom igazgató úrral, és tőle tudom azokat a visszajelzéseket, amelyek, úgy gondolom, pozitív irányúak. Természetesen vannak olyan kritikák, amelyek javító szándékúak, de alapvetően ezek a fejlesztések összességében a városlakók megelégedését szolgálják. A szép környezet, a könnyebb bejutás, mind ezt szolgálja
– fogalmazott az önkormányzati képviselő.
További fejlesztések várhatók
Az önkormányzat változatlanul biztosítja a megfelelő forrásokat a temetők fejlesztésére, Nyíregyháza minden városrészében. Dr. Kovács Ferenc polgármester úgy fogalmazott: az Északi temetőben az utóbbi nyolc évben szinte minden évben megvalósult valamilyen beruházás.
– Az új rendszert is itt 2023-ban, a Pazonyi úti bejáratnál 2024-ben megépítettük, csak nem volt még meg ez az automatikus bejutást biztosító rendszer, illetve fizetőhely, de végre elkészült. Az volt a cél, hogy mindenszentekre üzemképes legyen a rendszer. Most láttam én is a módját, nagyon jól működik. Az a cél, hogy a temetőkben, ahova sok nyíregyházi család hetente jön, biztonságos infrastruktúrát fejlesszünk, ez jelenti az utakat, zöldfelületet, valamint a be- és kijutást is. Ez igazából halottak napján, mindenszentekkor fog vizsgázni, amikor több ezer autó jön egy nap, de én azt gondolom, sokat fog segíteni a bejutásban, kijutásban
– nyilatkozta a polgármester.
A temetőben további fejlesztések is várhatók. Bővítik a bemosóparkot, ahol hat új gránittáblát helyeznek el. Továbbá a Korányi Frigyes utcai bejárat közelében egy új, 15 urnafalból álló kegyeleti komplexum is épül, ebből idén két falat fognak elkészíteni. A fejlesztés összesen 288 új urnafülkét biztosít majd, megfelelve a jogszabályban előírt temetkezési kapacitásoknak. Az automatizált beléptetőrendszer kiépítésére és a bemosópark fejlesztésére 46 millió forintos önkormányzati forrás áll rendelkezésre.
Szerző:Csatári Jázmin