KIJUTOTT RÓMÁBA A BÁNKIS TŰZOLTÓKABÁT

KIJUTOTT RÓMÁBA A BÁNKIS TŰZOLTÓKABÁT

Október 14-16 között Rómában, a Maker Faire elnevezésű szakkiállításon mutathatják be azt az okos tűzoltóruhát, amelyet a Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola diákjai fejlesztettek ki. Részletekért kattints ide!

Maker Faire Rome 2016 (Alkotók Vására) - 2016. október 14-16. között zajlik a római vásárvárosban (Fiera Nuova di Roma), a Római Kereskedelmi Kamara rendezvénye. Kreatív alkotók bemutatkozása mellett lehetőség van diákok számára is pályázni a támogatott részvételre.

Az USA-ból induló MAKER FAIRE (Feltalálók Vására) kezdeményezés célja, hogy emberközelbe hozza a legújabb technológiákat, aktívan bekapcsolva a látogatókat a közös alkotásba – gyártásba. Egyben közös gondolkodásra késztesse őket, megosztva ötleteket, felfedezéseket és megoldásokat.

A Maker Faire Rome program az ifjú feltalálók és a kapcsolódó start-upok nemzetközi rendezvénye, fórum a digitális kultúra kreatív alkalmazására.

Az előző évi (2015. októberi) római vásáron magyar kiállító nem volt.

 

A program főszervezője - az ASSET Camera, a Római Kereskedelmi Kamara leányszervezete. Pályázatot hirdettek ötletgazdag külföldi iskolások számára, hogy pályázzanak kreatív, innovatív ötleteikkel. Amennyiben a szakmai zsűri kiválasztja őket, úgy 2 diák és egy vezető tanár utazási és tartózkodási költségeit fedezik a szervezők.

 

A Maker Faire egy olyan kezdeményezés, amely egyesíti magában  a tudományt, a fantasztikumot, a technológiát, a szórakozást  és az üzleteti tevékenységet.

 A római Maker Faire méltán vetekszik az amerikaival, amelyet a Bay Area-ban (San Francisco Silicon Valley) rendeznek meg. 

Tavaly több mint százezeren vettek részt, 452  találmányt mutattak be, 55 konferenciát, talk-show-t  és workshop-ot szerveztek Rómában. Az “Educational Day” napon (a vásár nyitását  megelőző napon a diákok számára fenntartott ingyenes nap) tizenhatezer négyszáz diák vett részt. Nyolcezer  volt a gyereklátogatók száma, hatszáz, az eseményre akkreditált  újságíró, háromezer   rádiós-televiziós megjelenést produkált.

Idén többszáz találmányt várnak a világ minden részéről, de főként Európából érkező  feltaláloktól, valamint a start-up-októl, az újító kkv-któl, ay iskoláktól, az egyetemektől, és a kisérleti labóratóriumoktól (Fab Labs). A programok között szerepelnek előadások, workshop-ok, szemináriumok, konferenciák. A gyerekeket sok meglepetés várja a részükre fenttartott területen (Area Kids), amely még nagyobb és még gazdagabb lesz játkos–tanulós programokban.

A magyar részvételről:


iskola - Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma, röviden: Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma

tanár: Zsigó Zsolt felkészítő tanár: a fizika mint tudomány népszerűsítése, robotika, innováció terén kiemelkedő teljesítményt ért el ő és a diákjai

A projekt megnevezése:   http://www.smartsuit.hu/  (e-ruha)  


A találmány háttere: áldázatokkal járó műegyetemi lőtértűz pusztított Budapesten 2006. augusztus 8-án este 9 óra után, amikor kigyulladt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületének mínusz második szintjén található lőtér.

A tűz oltásában a helyszínen 130 tűzoltó vett részt, a mentési munkálatok közben három tűzoltó életét vesztette, heten pedig füstmérgezést szenvedtek.

Hivatalos közlés szerint a tragédia egyik fő oka a tűzoltó rajok közötti megfelelő kommunikáció hiánya volt, amely nagymértékben rontotta a tűzoltók eredményes munkavégzését. A mentő alakulatok nem voltak tisztában azzal, hogy van-e bármiféle robbanó gáz a levegőben, illetve nem tudtak közvetlen jelzést adni kinti társaiknak.

A sajnálatos tragédiát követően jogosan vethető fel a kérdés: milyen felszereléssel rendelkeznek az életüket nap, mint nap kockára tévő emberek?

 

A kreatív nyíregyházi diákok erre a kérdésre szolgálnak innovatív megoldással.

#kapcsolódó

Egyre több fa Nyíregyházán - Együtt egy zöldebb jövőért!

Egyre több fa Nyíregyházán - Együtt...

Nagyszabású fásítási program zajlik Nyíregyházán!

Újabb képkülönlegességek a Wesselényiben

Újabb képkülönlegességek a Wesselényiben

A Lego kockákból épített képekkel nagy népszerűségre tett szert már korábban...