ÉLET A KÖLCSEY UTÁN

ÉLET A KÖLCSEY UTÁN

Jó tanácsok a továbbtanuláshoz Lengyel Emesétől és Lengyel Zsanettől

Tavaly érettségiztünk itt a Kölcseyben. Jelenleg a Debreceni Egyetemen tanulunk. Külön kezdtük és együtt végezzük... Erről a későbbiekben szólnánk.

Először is néhány jó tanáccsal szeretnénk ellátni az egyetemre készülő diákokat és azokat, akik az elkövetkezendő években lépik majd át a felsőoktatás küszöbét. Talán többször is, mint kellene, de mindenki hangsúlyozza az intézmény és szakválasztás jelentőségét. Nem szeretnénk felesleges sorokba bocsátkozni, de valóban fontos. Mindig a saját érdeklődési körötöknek és képességeiteknek megfelelő szakot válasszatok, mert abban tudtok majd igazán kiteljesedni. Egyikőnk Kommunikáció-és médiatudomány szakon kezdte tanulmányait, másikunk a Jogi Kar padjait koptatta, amikor ráeszmélt, hogy Ő is kommunikáció szakos szeretne lenni. 1 év tanulópénz, ahogyan mondani szokás, de egy év igen sok az életünkből, ha mélyebben belegondolunk.

Minden szakon belül rengeteg programot szerveznek. Szakmai és szórakozási lehetőség sok adódik a fejlődni vágyó fiatalok számára. Érdemes ezeket kihasználni. Ilyen például a BTK-n belül működő Irodalmi Kör, a Debreceni Egyetemi Színház vagy a Komparatisztikai Műhely előadásai.

Felmerülhet majd szeptemberben tárgyfelvételkor a szabadon választható tárgyak lehetősége. Van olyan szak, ahol nem szükséges alapszakon plusz kredit, mint a Kommunikáció szak esetében, de érdemes hallgatni olyan órákat, amelyek nem kötelezően ajánlottak és érdekelnek bennünket. Új tudásanyagot kapunk és a későbbiekben egy záró dolgozat vagy szakdolgozat megírásában segítségünkre lehet a szélesebb körű látásmódunk, ismeretségünk és tudásunk.

Lényeges szempont, hogy az egyetemen mindenki a maga ura. Az első vizsgaidőszak akadályait könnyen vagy nehezen veszik egyes diákok. Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy legalább még az első félévben látogassa előadásait, még akkor is, ha nem vezetnek katalógust, mert a személyes jelenléten több múlik, mint gondolnánk. A hirtelen megkapott szabadságot jól kell tudni kezelni. Javasoljuk, hogy tanuljatok nyelveket, iratkozzatok be plusz képzésekre, járjatok sportolni, ahogyan mi is tesszük. Német és lengyel nyelvet tanulunk, hetente néptáncolunk, valamint egy színházi plusz képzésben veszünk részt.

 Hisszük, hogy az egyetemi évek nem csak azért vannak, hogy egy buli után végig aludjuk a másnapot.

Eredményes felkészülést kívánunk az érettségihez!

(Fotó: Internet)

#kapcsolódó

Vasváris szalagavató videó 2017!

Vasváris szalagavató videó 2017!

156 vasváris érettségiző diákra tűzték fel a szalagot a Continental Arénában....

NEM BÍROD A V-NAPOT? KATT IDE!

NEM BÍROD A V-NAPOT? KATT IDE!

Nem felejtettük el azokat az olvasóinkat sem, akik nem kifejezetten rajonganak...