A honvédelem népszerűsítése, avagy Országos Haditorna Verseny

A honvédelem népszerűsítése, avagy Országos Haditorna Verseny

Rónai Krisztián, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjának élménybeszámolója.

2016. október 13-án a rossz idő ellenére sokadik alkalommal került megrendezésre Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban az Országos Haditorna Verseny megyei fordulója középiskolások számára, melyen az idén 19 csapat méretette meg tudását. Egy csapat 4 főből állt, és minden tagjának részt kellett venni a feladatok végrehajtásában. Bár a feladatok egyszerűnek tűntek, nagyon nehezek voltak, és sikeres elvégzésükhöz gyorsaság, pontosság, kitartás és csapatmunka kellett.


Az első feladat a mátrix-futás, azaz a tájfutás volt, amivel ha végeztél egyből kaptad a második feladatot, a katonai tereptan feladatlapját. A harmadik megmérettetés az a gránáthajítás volt, ahol természetesen gyakorló gránátokat használtunk, így nem robbantottunk fel semmit (pedig reménykedtem). Ezután jött a lövészet, ahol egy airsoft AK-47-es gépkarabéllyal kellett 5 célpontot eltalálni 10 másodperc alatt. Ennek végeztével pedig  jött a rettegett akadálypálya, amitől a legjobban tartottunk. Nem kellett volna, igazából egész könnyű volt. Egy gyakorló fegyverrel kellett minél gyorsabban teljesíteni a pályát a csapat minden tagjának. A fizikai képességeink mellett elméleti tudásunkat is megcsillogtathattuk egy totó kitöltésével. A kérdések az I. és a II. világháborúhoz kapcsolódtak. A totó után jött az elsősegélynyújtás. Itt kaptunk egy szituációt, amiben a sérült alanyokat, kellett ellátni elméletben. Az elsősegélynyújtás után következett az utolsó versenyszám, a fegyveres váltófutás. A csapat tagjainak egyenként 400 métert kellett a kezükben fegyverrel (ami a váltóbot szerepét töltötte be) futni, amilyen gyorsan csak lehetett.

   A versenyszámok végeztével pedig jött a jól kiérdemelt ebéd, ami egy tányér babgulyás levesből és egy darab cukrozott fánkból állt. Amilyen finom volt, olyan kevés is, de azért nem panaszkodhattunk. Az ebéd lassú elfogyasztása után pedig már csak az eredményhirdetés volt hátra a szabadulásig. Iskolánk csapatai (a Leventék és a Gladiátorok) előkelő helyeken végeztek. A Leventék csapata 3. helyezést ért el, míg a Gladiátorok a 8. helyet szerezték meg.

   A rendezvény igazán érdekes volt, és rengeteg meglepetéssel szolgált. Egyrészt azért, mert a feladatok változatosak voltak. Másrészt nem csak fiúk, hanem lányok is részt vettek az eseményen, akik ajándékot is kaptak a részvételért. Tehát lányok jövőre menjetek ti is! Fontos még megjegyezni, hogy a csapatok saját tempójuk szerint haladtak a feladatok végrehajtásával, így aki gyorsan végzett, az különböző fegyvereket is meg tudott ismerni. Ezen kívül még a feladatok teljesítése között bármikor elmehettél a büfébe, ahol meleg teát ihattál.

   Én személy szerint nagyon jól éreztem magam. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jövőre vegyen részt ezen a versenyen.  

Rónai Krisztián 11. C



(Fotó: Internet)

#kapcsolódó

Látva tanulni, tanulva látni!

Látva tanulni, tanulva látni!

Lezárult a Mustárház és a dm Kft. „Értékműhely – Közösségi tanulással az esélyteremtésért”...

Változik a buszmenetrend májustól Nyíregyházán! Mutatjuk, hogyan!

Változik a buszmenetrend májustól Nyíregyházán!...

Változik a buszmenetrend májustól Nyíregyházán! Mutatjuk, hogyan!