Irodalmi Kávéház a Bánkiban

A feladatok között szerepelt: 

- négysoros írása megadott kulcsszavakkal

- Fiktív dalszövegfolytatás (Demjén Ferenc: Várj, míg felkel majd a nap)

- Csillagképes, horoszkópos kreatív feladat

A rendezvény a díjak átadásával zárult.

A helyszíni feladatokat bonbonokkal, a legjobb pályaműveket teaházi kuponokkal díjaztuk.

A közönségdíj a Bánki facebook oldalán dőlt el netes szavazás alapján.

A rendezvényt a Bánkis Diákokért Alapítvány szponzorálta.

A győztesek:

1. helyezett: Joó Klára 12N osztályos tanuló Pacsirta című verse

2. helyezett: Bacskai Márton 11C osztályos tanuló Felelsz vagy mersz című novellája

3. helyezett: Vass Zsolt 11B osztályos tanuló Muszáj című slam poetry írása

Közönségdíj: Zsíros Máté 12G osztályos tanuló Reménytelenség című költeménye

Páyaművek:

Reménytelenség

Sorsom egy hosszú ösvény,

A gyűlölet és harag mindent elöntvén,

Gonosz retardált világ,

Ami az életből kiránt.

Miért, hogy minden esélytelen?

Miért, hogy minden reménytelen?

Miért éhezik a szív,

Ha senki sem hív?

Lelkem egy leszakadt falevél

Amit ide-oda fúj a szél..

És elveszek én!

A semmi közepén!

Jelige: Zseros

Soha véget nem érős

Volt egyszer egy lány, kire hosszú idő után a szerelem rátalált. A fiú, mint egy lovag, minden nap egy új arcot mutat. A szerelem táncol, a fiú és a lány kapcsolata egyre jobban lángol. A két lélek rossz irányba téved. Jönnek a gondok, de ők ketten mindent megoldottak. Egymás mellett mindig kiálltak, vihar rájuk soha nem támadt. Így ment ez egy jó darabig, míg a fiú elméje meg nem zavarodik. Elindult egy rossz irányba, bár a lány, mint egy árva, hűségesen várta, míg ő elment az éjszakába. Így ment ez hónapokig , s az egyik fél már lassan nem él. Eljött a változás és talán a megváltás. A kapcsolat kezdett helyre jönni, bár így sem volt minden a régi. Valami megváltozott, csak ki tudja, mi volt az ok. A fiú már nem mutat új arcot, sőt a régivel is felhagyott. Fordult vele a vilag, s eltávolodott attól, aki érte mindig kiállt. Helyre hozhatták volna, de az ifjú lovag más karjába szaladt. Mai napig boldog, de a lány szíve már nehezen dobog. Összetört a lelke, de tovább kell menjen. Csak remélni tudja, hogy az ifjú egyszer újra, megmutatja, hogy ők voltak a múltja..

Jelige: #Soha véget nem érős

Hétköznapi Varázs

Vége a dolgos hétnek

S felnézek a borongós égre.

A lelkem olyan, mint a jég.

Majd megfagyok én.

Reggel kibújok az ágyból,

Kimegyek a szobából.

Teszek, veszek, rendezkedek

Kiabálástól én reszketek.

Ruháimat válogatom,

És egyre csak álmodozom.

Messze van a szerelmem,

Majd belebetegszem.

Folyton csak rá gondolok,

S én mindig meglakolok.

A szívemet kifacsarja,

A lelkemet széthasítja.

Reggel kinyitom a szemem,

Borús az én lelkem.

Könyveimet előveszem,

Másfelé jár az én eszem.

Rá gondolok éppen,

Ölelésre készen.

Sima arcát puszilgatnám,

Kócos haját simogatnám.

Reggel ismét felkelek,

Örömmel teli a lelkem.

Kimegyek a konyhába,

Ételt készítek a táskába.

Felöltözök szép ruhába,

Így lépek ki az utcára.

A megállóban várakozva,

Elmerengek egymagamban.

Felszállok, elfoglalom helyem.

A busz elindul velem.

Mellettem a fák szaladnak

A színes levelek lehullanak.

Mikor megérkeztem

Szerelmem megérezte

Kirohant a szobájából

És izgatottan megcsókolt.

Jelige: Nyunya

Muszáj

Ez egy szó
Mely borzasztó
Kényszerít mindig
Olyanra mit nem akarok
Száz s száz dolgot tesz velem
Akaratomtól független
Hisz megteheti
Mert ő van mindenek felett
Embereken tapos át
Érzéseket gyaláz
Miközben aláz
Téged mindennél jobban le
Sokszor már csak megszokásból teszed
Hogy az eszedre nem hallgatva
Engedsz neki s marasztal
Miközben vágyad húz, s nyúz
Állsz…és gondolkodsz
Engedj-e?
Vagy várj a csodára?
Légy észnél és lépj
Ha van akaratod
Lehet motiválni
Ha akaratod van
Van vágyad mit akarsz
A motiváció a vágyadra hat
És valójában rád is
Illúziót kelt benned
Elhiteti hogy a vágyad
Meg van és tied
Ha van vágyad
Akaratod is
Kellő akarattal
Megrengeted az illúziót
Fejre állítod a valóságot
Megvalósítod a vágyad
Célba érsz
Boldog leszel
Ha boldog vagy élsz
Nem nehéz
Hisz az élet
Maga a boldogság
Használd ki
És motiválj
Hogy aztán rájöjj
Ez nem más
Mint varázs
S csak szójáték
Hisz hallgatsz engem élsz
De mégis félsz
Hogy igazság
Mit eléd tár
A valóság
S motiváció
Mit teszek veled
Motivállak
Adj vágyat magadnak
Sorsot az életnek
Motivációt a sorshoz
Mit játszol végig egy életen
De lehet tévedsz azonban
A muszáj egy nagy buktató
De nincsen nálad nyugtató
Nem tarthat vissza
Ha az akaratod tiszta
Légy bátor ember
S köpd arcon egyszer
Érezze magát alul
Mint mikor te vágytalanul
Sétálsz haza a buszmegből
A muszáj kényszerítéséből
Akarj mondj egyszer nemet
És maradj ott ahol szeretsz
Lenni enni élni
Vagy csak a szerelmedtől
Csókot kérni
Mosolyogva aludni el
Csak mert egy percre
E szó nélkül boldog lehetsz
Akarj ha mersz
Küzdj azért mit szeretsz.

Jelige: Rockfest

A Tél

A Tél olyan, mint egy öreg varázsló.

Minden, ami rossz és ami csúnya

Széppé varázsolja

Hideget ad, de összehozza

A családokat.

Fehér és gyönyörű minden.

Olyan lesz, mint egy porcukorral

Telehintett mézeskalácsház.

Mindenki boldog és vidám,

A gyerekek és a felnőttek is,

Mert tudják, valami új kezdete jön a tél után.

Jön a tavasz, megújul a természet,

És az emberben is egyre több lesz az energia.

Fehér a hó, mint egy bölcs, öreg nagyapó haja.

A varázsló.

Jelige: Tisztaszívű Hazafi

Kis Hazám, Pap

Mióta eszemet tudom,

azóta itt élek én,

Szabolcs megye szélében,

Pap településen.

Nálunk a postás ritkán

jár, de mindig megtalál.

A legtöbb szomszéddal

nap mint nap beszélünk.

A faluban a hír úgy terjed,

mint a vízbe vezetett áram,

de pontosan, mint az óra,

mely delet sem ütött még.

Az emberek köszönnek

egymásnak, nem úgy, mint

a városban, ahol nem számít

sem ember, sem Isten.

Itt szeretek élni, ahol ősszel

az aszfaltot nem látni a

sártól, melyet a traktorok hordtak

a kopott úttestre.

Itt, hol a létrát

lajtorjának hívják,

ahol minden harmadik

szomszéd rokon.

Ott a sok program, mely a falu

apraját-nagyját összehozza.

Ilyenkor a kis falum hangyaboly,

nem pedig szabolcsi falu.

Szeretem, mert mindenki

ismer mindenkit,

azt is tudja, mikor kinek

jön látogatóba a rokonság.

Nálunk nem szégyen

a gumicsizma, a kertésznadrág,

mert tudjuk: öltönyben

nem lehet disznót vágni!

Jelige: Vitara

Gyerekkorom egyik története

2057! Már 58. életévemet töltöm! Becsületes nevem Szikszay Sándor, és két unokám van, akiket én nevelek egyedül, mert feleségem itt hagyott, és a két gyereknek a szülei elutaztak, egy visszautasíthatatlan ajánlat miatt Görögországba. Egyedül maradtam a két gyerekkel.

Néha Édesapám, Édesanyám és Édestestvérem néz ránk, hogy minden rendben van-e.

Erre általában az a válasz, hogy minden a legnagyobb rendben! Egyszer gyerekkori jóbarátom, Levente látogatott meg, amikor a gyerekekkel épp tojást sütöttünk. De csak annyira jött be, hogy szóljon, a kocsin ég a világítás. Én megköszöntem, és le is kapcsoltam, Levente pedig továbbállt. Amikor bementem, a gyerekek azzal a kérdéssel vártak, hogy hogyan ismertem meg Levi bácsit! Erre a fejemet fogtam, mert nem szívesen szeretek visszaemlékezni, mert eléggé rossz kapcsolatban voltunk Leventével az első találkozáskor! A gyerekeknek azt mondtam, hogy ha ennyire érdekli őket, akkor elmesélem nekik! Erre a válaszra nagy kiabálásokat hallottam (igeeeeeeeeeen, jó lesz ), és leültek a kanapéra!

 - Na, hol is kezdjem - fogtam a fejem! (visszaemlékezés). Talán 16 éves lehettem, és elég gyakran jártam focizni akár csapattal, barátokkal vagy pedig egyedül mentem ki rugdosni.

Egyszer egy napon nem tudtam elmenni edzésre, mert sok mindent kellett tanulnom, és akkor jött a képbe Levente! Levente és tesója épp akkor költöztek a falunkba egy családi botrány miatt. Leventéről azt kellett tudni, hogy imádott focizni, és a képességei is megvoltak hozzá.

Levente nagyon félt mindentől, még attól is meg tudott ijedni, ha megdobtuk egy kaviccsal, és még hozzá nagyon hiszékeny is volt. Erre egy jó példa, amikor Kevin barátunk elhitette vele, hogy az udvarokon lévő szoborról le fog mászni Jézus, és megkergeti. Na, de térjünk a lényegre! Amikor nem voltam edzésen, Levente akkor ment el jelentkezni a csapatba, és az első edzése után csak azt hallottam, mennyire gyors, mennyire ügyes, és hogy ő lesz a legjobb a faluban. Na persze én ezt csak akkor hiszem el, ha látom (gondoltam magamban), mert eddig ezeket rólam mondták ez előtt az edzés előtt. Másnap elmentem edzésre, és Levente is ott volt, illedelmesen köszönt, és erre én modortalanul meg kérdeztem:

 - Te vagy az új gyerek?

Levente még ekkor is kedves volt, én meg úgy voltam vele, hogy majd eldöntöm, ki: a jobb, ő vagy én! Amikor megkezdődött az edzés futással, akkor izomból elkezdtem futni (tudni kell, nem voltam egy lassú gyerek), de amikor Levente elkezdett futni, azt hittem, hogy kocsival mentek el előttem, de csak Levente volt.

És erre ideges lettem és hazamentem. Mindenki nézte, mi a bajom!?
Két hét múlva megkezdődtek a meccsek, és én mindig kezdő voltam a pályán! Azon a napon nagy meccsnek néztünk elébe, és ezért reméltem, hogy mindenki ott fog játszani, ahol eddig, de nem így lett. Levente betolakodott, a kezdőbe, és mondanom sem kell, nagyon jól játszott ! Persze én meg nem örültem ennek, hogy az új fiú a legjobb játékos a megyében!

Körülbelül 5 hét telt el, és belecsöppentünk a nyárba! Levente már egy ideje itt lakott, és elég jól beilleszkedett, és én is hozzászoktam, hogy ő talán jobb, mint én!

Egy nyári napon a srácok kitalálták, hogy Leventének mutassuk meg a falu érdekességeit, és elhagyott területeit. Ez így is lett. Néhány óra biciklizgetés után kikötöttünk egy elhagyott kastély előtt. Nagy meglepetésre, Levente szólalt meg először:

- Menjünk be.

Mindenki meglepődött, hogy ezt Levente szájából halljuk. Zolika, amikor beértünk a kastélyba, Leventére a szívbajt hozta, és lelkesedése egyből csökkent! Bertinek az az ötlete támadt, hogy bújócskázzunk, mindenki egyetértett, és én egyből azt mondtam, hogy Leventével vagyok.

Folyamatosan azon járt a fejem, hogy Leventét leviszem a pincébe, mert ott olyan sötét van, hogy még a lámpa is kevés fényt ad.

- Lehet, hogy gonosznak fogok tűnni gyerekek, de körülbelül egy hajszálnyi választott el, hogy otthagyjam Leventét a sötétbe, de onnan ki nem jutott volna, mert csak én tudtam az útvonalat!

De! Nem tettem, mert egy hang szólalt meg a fejemben, hogy ez nem én lennék! És igaza volt, kihoztam onnan Leventét, és onnantól egy szoros barátság kezdődött köztem és Levivel.

(Igen, Levinek hívtam onnantól kezdve, mert a Levente megszólítást ki nem állhatja).

Amikor Levire szükségem volt, ő mindig ott volt, nem sokszor kértem tőle sok mindent, de ha igen, azt odaadta szó nélkül. Levi egy nagyon jó barát! Ez a ,,számíthatok rá” dolog onnantól kezdve rám is igaz volt! Amikor Levinek segíteni kellett, ugrottam, amikor nem ment neki a játék, biztattam!

- Na, gyerekek ennyi lett volna Levi barátom története, remélem sokat tanultok belőle!

- Például mit, Nagyapa ?

- Gyerekek! Elmondom, mi ebből a legfontosabb. Az, hogy mindig van jobb! De akkor elismerés jár neki, és nem gonoszság!

Jelige: Macagé

Felelsz, vagy mersz…

Néha elgondolkodom rajta, milyen lenne, ha nem lennék a világon. Milyen lenne nélkülem. Vagy miért pont én vagyok én. Értelmetlennek tűnhetnek ezek a kérdések, de folyton ez jár a fejemben. Aztán rájövök, hogy se több, se kevesebb nem lenne, ha nem lennék. Talán egyáltalán nem is vagyok fontos senkinek. Néha úgy érzem, hogy anyu, és apu is csak azért mondja, hogy szeret, mert kötelességüknek érzik, hogy ezt mondják nekem. Csak mert a fiuk vagyok. Sokszor úgy érzem, hogy senkinek semmi szüksége rám, és csak púp vagyok az emberek hátán. Éppen ezért nem beszélek sok mindenkivel, leszámítva a családomat, és az osztálytársaimat. Na igen, meg akikkel muszáj beszélnem.

Elzárkózom a világtól, és nem ismerkedem új emberekkel. Nem látom értelmét. Magamba folytom minden érzésemet, mint számtalan titkot, rejtegetem magamban őket. Senkinek nem vagyok képes megnyílni. Néha úgy érzem, mintha a családom is idegen lenne. Kevés igaz barátom van, de ha rajtam múlna, már nem lenne egy sem.

Kit érdekelnek az emberek? Hiszen mindig olyan gonoszak, és aljasak. Talán már rájöttetek arra is, hogy nem vagyok épp egy optimista gyerek. 13 éves korom ellenére mindenben a rosszat keresem, és a hibát látom. Legalábbis néhány hete még így volt. Mindenben a rosszat láttam, folyton borús volt a hangulatom, és nem szerettem emberekkel lenni. Lehet, hogy ez még mindig így van, de abban a két hétben megváltozott bennem valami. Valami kis gombóc még mindig itt van a gyomromban, és nem tudok megszabadulni tőle. Belém költözött, és már nyár óta itt éldegél bennem, és én olyan, de olyan nehéznek érzem. Na de hogy megértsétek, kezdjük az elején.

Táborba mentem. Talán ez a mondat a legmegfelelőbb kezdésnek. A rozoga buszunk csörömpölve parkolt fel a tábor előtti parkolóra. A buszon már akkor nagy volt a zsivaj. Nyári nótát énekeltek, és kiabálták, hogy megjöttünk. Aztán zenét kapcsoltak, valamelyik gyerek hordozható hangszóróján. Én csak bámultam kifelé az ablakon, és azon gondolkodtam, mi lesz itt velem két teljes héten keresztül. Voltam már többször is táborban, és egyszer sem sült el túl jól. Legutóbb azért vettek elő, mert csúzlival belőttem a társalgó két ablakát egyszerre. Olyan egyik ablakon be, másikon ki dolog volt. Na igen. Attól, hogy valaki visszahúzódó, még követ el hülyeségeket. Akkor még nem tudtam, hogy ez a tábor más lesz, mint az addigiak.

 - Gyere már, Martinus.-a mellettem ülő osztálytársam, Ádám szólított meg.-Nem látod, hogy megérkeztünk? Mire vársz, kezdődik a nyár!

 - Megyek, megyek.

 Felpattantam, és Ádám után lódultam. Már leszálltunk a buszról, mikor hallottam, hogy valaki utánamkiált:

 - Martinus, ezt itt hagytad!

 Patrik volt az, és mire reagálhattam volna, már hajította is a táskámat le a buszról, és olyan pontosan tudott dobni, hogy pont fejbe talált. Persze azonnal hanyatt vágódtam, le a poros földre. Egy ideig az eget bámultam, de ekkor valaki kitakarta a napot. Először azt hittem, hogy Ádám az, de nem.

 És akkor megpillantottam őt. Mindig úgy fogok emlékezni arra a lányra. Ahogy mosolyogva fölém hajol, és ahogy barna hajszálain keresztül átvilágít a nap. Gyönyörű zöld szemei szikráztak, ahogy a szemembe nézett.

 - Na mi az? Nem akarsz felállni? - kérdezte.

 Egy ideig nem szóltam semmit, hanem az járt a fejemben, hogy milyen szépen csengő hangja van. Talán még azt sem fogtam fel, hogy hozzám beszél. De hozzám beszélt, és csak akkor jutott el a tudatomig, amikor megismételete. Szó nélkül felültem, és kiráztam a hajamból a port.

 - Jól vagy? - kérdezte.

 - Igen, köszi - feleltem.

 Felálltam, majd felkaptam a táskámat a földről. Oldalra sandítva láttam, ahogy Ádám, és Patrik mosolyognak.

 - Remek! - a lány ezzel a szóval búcsút vett, majd mosolyogva továbbment a barátnőivel.

 - Legközelebb erősebben dobd! - kiáltottam Patriknak, aki erre nevetésben tört ki Ádámmal együtt.

 Nyilván nem azon nevettek, amit mondtam. A táborvezető tartott egy rövid tájékoztatót, majd kiadta a kulcsokat, és mindenkit bevezényelt a maga kis faházikójába. Hatágyas szobák voltak, viszonylag rendezettek, és tiszták. Patrikkal egy házba tettek minket, és még négy idegen fiú jött be. Patrik beleugrott az ágyba, majd fájdalmasan felszisszent, ugyanis az nem volt olyan puha, mint ahogyan elképzelte. El kellett engednem egy mosolyt, és ő egyetértően bólogatott.

 - Hát igen, a látszat néha csal.

 Ledobtam a táskám, majd kimentem a házból, hogy végigjárjam a tábort. Szép zöld terület volt, rengeteg tujával, és egy hatalmas tóval, amit a birtok végén fedeztem fel. Csendben megálltam a szélén, majd felvettem néhány lapos követ, és kacsázni kezdtem velük. Négynél több sosem sikerült.

 - Lefogadom, hogy többet tudnék dobni, mint te.

 A hangra összerezzentem, de tényleg, még a szívem is majd megállt. Az a lány állt a hátamnál, akivel a busznál találkoztam.

 - Megijesztettél.

 - Ne haragudj - mondta mosolyogva.

 Hogy is haragudhattam volna rá? Az az édes mosoly minden haragot kitöröl az ember szívéből.

Nem tudtam, mi ütött belém. Miért járnak ilyen gondolatok a fejemben? Nem értettem, hogy mi az, amitől ezt a lányt különlegesnek látom. De annak láttam.

Felvett egy követ a földről, majd bedobta a vízbe. Négyet kacsázott.

 - Ez nem jött össze! - mondtam, de ő csak mosolygott.

 - Várj csak.

 Felvett még egy követ, majd megdobta, és ezúttal tényleg sikerült neki ötöt kacsázni. Leültem, mintha egy olimpiai futóversenyen kaptam volna ki.

 - Még sosem sikerült ötöst dobnom -mondtam. -Hogy hívnak?

 - Liliána. És téged?

 - Martinus.

 Elmosolyodott a nevem hallatán.

 - Latin?

 - Az - mondtam, majd mindketten elnevettük magunkat.

 Gyönyörű volt, amikor nevetett. Akár egy angyal. Hosszú barna haja majdnem a derekáig ért. Akkor éreztem először az említett gombócot a gyomromban.

Egy fiú beleüvöltött a hangosbemondójába:

 - Vacsoraidő!

 A nap már vörösleni kezdett a horizontál, és mi felálltunk, hogy elmenjünk vacsorázni.

 Aznap éjjel sokáig fent voltunk. A fiúk beszélgettek, és összeismerkedtek, de én csak a plafont bámultam, és Lilire gondoltam. Még nem volt olyan, hogy egy egész este egyetlen lányon gondolkodtam volna.

 Mikor egy este bátorságpróbára készülődtünk, én jódarabig az elemlámpámmal szöszmötöltem.

 - Jössz már? - kérdezte folyton Patrik, majd amikor megunta a várakozást fogta és előre ment.

 Jóideig szereltem még azt a vackot, mire nagy nehezen életre kínlódta magát. Láttam, hogy a többiek már elindultak, hát fogtam, és utánuk lódultam. Egy baj volt, hogy nem tudtam, merre mentek. Volt egy kisebb erdő a tábor mellett, és gondoltam, hogy arra indulhattak el. Bemerészkedtem a fák közé, és a hangokat követve kerestem a többieket. Végig az úton maradtam. Tétovázva sétáltam, mikor fura neszt hallottam a fák közül.

 - Van ott valaki?

 Senki nem felelt.

 - Hahó!

 - Keresel valakit?

 Liliána szólalt fel mögöttem.

 - Neked mániád a szívbajt hozni rám?

 Liliána elnevette magát.

 - Szerintem arra mentek - mutatott egy keskenyebb út felé.

 Elindultunk arra. Jó ideig jártunk össze-vissza, mire rájöttünk, hogy nem tudjuk, hogy hol vagyunk.

 Fáradtan leültünk egy fa alá.

 - Mit csináljunk? - kérdeztem.

 - Menjünk vissza.

 - Tudod, hogy merre kell menni? Mert nekem fogalmam sincs róla.

 - Másszunk fel egy fára -javasolta Liliána. - Akkor látni fogjuk, hogy merre menjünk.

 Bevállaltam, hogy felmászok az egyik fára. Nagy nehezen felküszködtem magam az első ágra, majd amikor ráléptem a másodikra, az megadta magát, eltört alattam, és leestem, fellökve Liliánát is. Ő lelökött magáról, és fölém hajolt, majd a szemembe világított a lámpájával.

 - Jól vagy?

 - Igen - feleltem.

 Ekkor én is rávilágítottam az ő arcára. Akkor is mosolygott, és gyönyörű szemeiről visszaverődött a lámpa fénye. Tekintetétől megborzongtam. És akkor jöttem rá, hogy mi is volt valójában az az érzés. Akkor kezdtem el sejteni, hogy akaratlanul és menthetetlenül beleszerettem.

 Addig mindig csak külsőre figyeltem a lányokat, de neki belülről volt egy olyan kisugárzása, amit nem lehetett nem szeretni. Legalábbis én képtelen voltam rá. Sosem fogom elfelejteni az arcát, a mosolyát, és a kedvesen, lágyan csengő hangját.

 Miután segített felállni, nem engedte el a kezem, és én először kissé zavartan kulcsoltam össze ujjaim az övéivel. Még egy jó órát bolyongtunk, mire visszataláltunk a táborba.

 Egy délután, miután megebédeltünk, leültünk Lilivel a tópartra. Beszélgettünk. Ez volt az egyik dolog, amit nagyon szerettem, Lilivel beszélgetni. Bármiről is beszéltünk, jól éreztem magam, mert vele lehettem. Aztán egy idő után elhallgattunk. Ő a vállamra hajtotta fejét, és a tó vizét bámultuk. Éreztem, ahogy haja megcsiklandozza a nyakam, mikor meglengeti a szél. Ez volt azon pillanatok egyike, melyet soha nem felejtek majd el.

 Ekkor hatalmas zsivaj támadt. Mikor megfordultunk, láttuk, hogy hatalmas gyereksereg szalad felénk, vízipisztolyokkal felszerelve. A tábor nagy része beleugrott a tóba, és Ádám, mikor meglátott, engem is belerángatott a vízbe. Ruhástul. Aztán Lili következett, őt a barátnői tessékelték vízbe. Víz, víz, víz! Ádámra mosolyogtam, majd lenyomtam a fejét a víz alá, mire ő átfogta a derekam, és belevágott a vízbe.

 - Hé! - kiáltott egy fiú, akit akkor még nem ismertem. - Mindenki fedezékbeeee!!!

 A nagydarab fiú beleugrott a vízbe, mire a hullám mindenkit sodort magával. Lilire néztem, aki erre vizet csapott az arcomba. Nevetve csaptam én is felé a vizet, majd átfogtam a derekát, és a vízbe dobtam. Belém kapaszkodott, és így én is a víz alá estem.

 Aznap éjjel meguntam a gondolkodást, és felkeltettem Patrikot.

 - Hé, gyere!

 - Hova?

 - Kell valaki őrnek!

 Nem kérdett semmit, hiszen szeretett benne lenni mindenben, ami tilos. Halkan kiosontunk az ajtón, majd a föld felé hajolva átszaladtunk a lányok faházához. Kopogtattam a nyitott ablakon, mire Lili meglepetten nézett ki.

 - Mit keresel itt?

 - Téged. Bejöhetek?

 Lili odébb állt az ablaktól, mire én beugrottam az alacsony párkányon.

 - Mit akarsz? - kérdezte Liliána.

 - Csak látni téged.

 A lányok a szobában összekuncogtak, mire Patrik is beugrott mögöttem.

 - Hé, nem megmondtam, hogy odakint őrködj? - rivalltam rá.

 - Nincs kint senki.

 - De mi van, ha jön valaki?

 - Nem fog…

 Ezzel Patrik le is zárta a vitát. Nem volt hajlandó ilyenekben alul maradni, általában az lett, amit ő akar. De ez így volt rendjén. Egész este a lányokkal beszélgettünk, és nevetséges játékokat játszottunk, ha már nem volt beszédtéma.

Amikor dörömböltek az ajtón.

 - Lányok, szobaellenőrzés, nyissátok ki!

 A táborvezető hangja hallatszott.

 - Gyerünk, kifelé! - kiabáltam suttogva Patriknak, majd már át is ugrottam a párkányt. Én kiugrottam, de amikor ő ugrott, megakadt a lába, és kiesett az ablakon. Nem bírtam visszafojtani a nevetésemet.

 - Ne röhögj!

 Még jobban röhögtem.

Az ember nem is gondolná, hogy milyen hamar megváltozhat minden. Pillanatok alatt. Amiről azt hiszed, hogy jó volt, kiderülhet, hogy mégsem. Néha arra gondolok, hogy nem érdemes szeretni. Hiszen akit szeretsz, az tesz a legsebezhetőbbé. Vagy éppen az sebez meg legjobban.

Egy este átmentem Liliék házába. Tulajdonképpen már nem tudnám felidézni, hogy mit is akartam én ott. Kopogás nélkül benyitottam, és megláttam azt a néhány gyereket, akik ott ültek körben.

 És megláttam őt, ahogy finom ajkai összeforrnak annak a fiúnak az ajkaival. Rosszabb volt, mintha száz kést döftek volna belém egyszerre. Rosszabb volt mindennél. Lili elhúzódott a fiútól, majd rám pillantott, de én abban a pillanatban hátat fordítottam, és bevágtam magam mögött az ajtót. Letöröltem egy könnycseppet az arcomról, majd a sötétben a házunk felé futottam, de megbotlottam, és elestem. Ököllel belebokszoltam a fűbe, és ekkor vettem észre, hogy Lili utánam szaladt.

Fel akartam állni, de ő rám vetette magát, és nem hagyta, hogy felkeljek.

 - Eressz el! - kiáltottam.

 - Nem!

 Dulakodni kezdtünk a földön. Liliána vékony kislány volt, de meg kell hagyni, volt benne erő. Mint két idióta, próbáltuk egymást leteperni a földön. Akkor lett vége, mikor Liliána hirtelen szájon csókolt. Testét taszító kezem megenyhült, és most egész testével hozzám simult, és csókolt. Abban a néhány másodpercben nem gondoltam semmire. Nem gondoltam arra, hogy átvert, sem arra, hogy megcsókolta azt a másik fiút. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget az a pillanat.

 De véget ért. Homlokát az enyémhez biccentette, majd úgy súgta:

 - Ne haragudj.

 Szememből könnycsepp gördült ki, miután az ő könnycseppje az arcomra cseppent.

 - Miért csinálod ezt velem?

 - Csak játék volt. Csak „felelsz vagy mersz”-eztünk.

 - Akkor is megcsókoltad.

 - Ne haragudj.

 Talán érthetetlen, de nem haragudtam rá. Egyszerűen nem voltam rá képes. Közelebb hajolt, majd újból csókot lehelt az ajkamra. A szívem össze-vissza kalapált, és éreztem, tudtam, hogy azt a másik fiút közel sem így csókolta. De akkor is fájt. Az, ami elfeledtetett mindent, ezután jött.

 - Szeretlek - súgta a fülembe.

 Kirázott a hideg. Magam sem tudom, mikor mondták nekem utoljára ezt a szót. Mélyen belenézett a szemembe. Megfogtam a derekát, fölé hajoltam.

 - Szeretlek - mondtam, majd megcsókoltam.

A tábor legnehezebb napja közel sem ez volt. Hanem az, amikor haza kellett indulni. Már kint álltunk a busznál. Egymás kezét fogtuk, és szótlanul néztük egymást.

 - Látlak még valaha? - kérdeztem.

 - Mindenképp - felelte, de jól tudtuk, nem így lesz.

 Magamhoz húztam, megöleltem, majd a fülébe súgtam:

 - Sosem felejtelek el…

 Utoljára csókolt meg, és mindketten felültünk a buszunkra. A buszok hamarosan elindultak, mind a kettő két irányba. Rettenetesen távolra egymástól.

 Már több hónap eltelt azóta, és még mindig nem tűnt el az a gombóc a gyomromból. Ha rá gondolok, egyből görcsbe rándul.

 Sosem felejtem el azt a szempárt. Soha. Ő volt az a lány, aki megmutatta, hogy de igen, fontos lehetek valakinek, vagy hogy helyem van a világban. Aki öntött belém egy kis lelket, és önbizalmat. Aki miatt nyitni kezdtem az emberek felé, még ha néha fáj is.

 Ő volt az a lány, aki megtanított szeretni...

Jelige: Martinus

Hogy mi is az a szerelem?

Amikor vágysz a hangjára,

ellágyulsz egyetlen pillantására,

amikor hosszú idő után újra látod,

Átölelnéd az egész világot!

Tudod, csakis Ő a lételemed,

Ha Ő nem lenne, teljesen üres lenne már az életed,

Ő a mindened, a legnagyobb kincsed,

kedvesed, egyetlen szerelmed.

Ha Ő nem lenne,

Nélküle elvesznél,

Mert ő az az ember,

Akiért mindent s bármit  megtennél!

Boldogságod vele teljes,

Mert Ő ad neked mindent,

erőt s boldogságot,

Nagyon boldog perceket,

És gyönyörű, örömteli életet.

Ha mindezt szívedben érzed,

biztos lehetsz benne,

Hogy végre rád is rád talált,

Az igaz,mesés,égi szerelem!

Jelige: Hédi

Egy magyar éneke

Itt jöttem világra én,

Hol elesett sok nemzedék.

Hol oly sok vezér bukott el.

Nagyhatalmak törtek meg.

Attila döngette nyugatnak kapuit,

Tőle kellett Rómának rettegni.

Birodalmat tört a magyar nyíl.

Szép országunk még ma is dicsőít.

Tatárok jöttek portyázni,

Ám mégsem tudtak leigázni.

Fejvesztve menekült a rabló,

De gyorsabb volt a magyar ló.

Jött a török szüntelen,

De nem maradt büntetlen.

Sok századon át támadt.

Kiérdemelte csillagát Eger vára.

Osztrák s magyar békét kötöttek,

Egymással egyezséget tettek.

Segítik egymást minden bajban.

Szétvágták s leírták egy lapra.

Cserbenhagytak bajtársaink,

Ezért védtük ezidáig,

Hogy nem engedtük át régen,

Ezért a Dunán lefolyt megannyi magyar vére.

Szovjet hatalom ostromolta

Budapest városát, de hiába.

A zsarnokság nem volt örök.

Elment az orosz, úgy mint a török.

Most kétszáz zsarnok fosztogat.

Néha ostoba dolgokat írogat.

Teli zsebbel még többet akarnak.

De az is elmúlik, mert van hangja a magyarnak.

 Jelige: Mező Miska

A fehér sivatag

Hűvös napra virradt, a város

utcái fehéren tündököltek,

A lámpa fényében még vidáman

táncoltak a hópelyhek;

De jaj! Hirtelen valami furcsa

dolog történt: Még fel sem kelt

a nap, s máris gépóriások zaja

rontotta meg a szent csendet…

…Munkába menet közben utamon

rengeteg fehér ruhás személy vigyázott,

Hogy el ne tévedjek a célba vezető

hosszú, fagyos úton.

Napközben többször hullt a dara

Fehér dűnék itt, fehér dűnék ott,

A háztetőket, s az úttalan utakat

Teljesen betemeti, ez a fehér sivatag…

…A nap végén, mikor ballagtam utamon,

Hangos neszre lettem figyelmes;

Szánok, s rajtuk gyermekek siklottak le

vidáman, egy befagyott domboldalon.

…

Ekkor eszembe ötlött egy régi gondolat:

„Milyen jó lenne gyereknek lenni újra!”

De sajnos, nincs visszaút, mert az már a múlt,

S többé már talán sosem köszön vissza…

Jelige: Hóhóhó

Pacsirta

Szeretem, ha hó hull,

és eső szemetel s

azúrkék ég alatt

pacsirta énekel.

Szeretem a tavasz virágbontó csöndjét,

csillogó, víg patak üde szökkenését.

hazatérő fecskét cikázó örömét,

kertekben a cinkék fürge sürgetését.

Szeretem a nyár viruló gyümölcsét,

fák árnyékában a csendes pihenést.

Rövid záporokat követő ébredést,

vizekben pancsoló, vidám gyereknevetést.

Szeretem az ősz lopakodó búját,

szomorkodó fáknak földrehulló lombját.

Esti napsugarak félénk csillogását,

kopaszodó erdő csöndjét és visszhangját.

Szeretem a télben puha hó hullását,

fényes jégre lépő talpak csikorgását.

Sok éhező varjú félő károgását,

hosszú téli esték holdfénysuhanását.

Jelige: Pacsirta

Az élet fiatalon

Reggel hatkor felkeltem,

Megreggeliztem, felöltöztem.

Elgondolkoztam egy picit,

El is késtem egy kicsit.

Így a buszhoz futni kellett,

Majd kiköptem a tüdőmet.

Reggel még volt gyakszi,

Amit követett két tesi.

Kevés csaj van a Bánkiban.

Átmentem a Krúdyba.

Pár emberrel lepacsiztam,

Utána egy jót fociztam.

Megismertem Erikát,

Megfogtam a derekát.

Így kísértem haza,

Én voltam nagyon laza.

Nagyon tetszett a teste,

De még jobban a lelke.

Másnap reggel hozzá mentem,

Hogy megmondhassam, hogy szeretem,

De ő egy másik fiúval volt.

Keletkezett a szívemen egy fekete folt.

Hazafelé menet megismertem Dorinát,

Akinek nagyon kedveltem a mosolyát.

Hetekkel később elcsattant az első csók,

Amit meglesett egy kicsike pók.

Jelige: Big Joe