Csehországi kirándulás

Csehországi kirándulás

A nyíregyházi Kazinczy Ferenc Tagintézmény 15 diákja május 28. és június 2. között diákcsereprogramban vett részt a csehországi Vodnany város gimnáziumának vendégeként. Az Árok utcai iskolának immár nyolc éve van testvérkapcsolata a cseh oktatási intézménnyel.

A cserekapcsolat célja, hogy a tanulók kölcsönösen megismerkedjenek a két ország természeti és kulturális értékeivel, illetve gyakorolják az iskolában tanult két idegen nyelvet: a németet és az angolt. Az idén Vodnany város polgármestere is vendégül látta a csoportot, és támogatásáról biztosította a partnerségi programot.

Az utazásuk első állomása Bécs volt, ahol megtekintették a csodálatos Schönbrunn kastélyt és annak pompás parkját. Már cseh földön járva, a festői szépségű hlubokai várat is bebarangolták. A vendéglátók idén is érdekes programot állítottak össze, melyek között szerepelt Vodnany természeti és épített értékeinek megismerése, és a már hagyományosnak tekinthető prágai kirándulás. A magyar tanulók kíváncsian járták be a történelmi óvárost, természetesen átkeltek a méltán híres Károly hídon is.

A hét során ellátogattak Mladá Boleslavban, ahol megtekintették a Skoda múzeumot és gyárat. A tanulók nagy örömére a legújabb modelleket maguk is kipróbálhatták. Visszaútban megcsodálták a Sváta Hora zarándoktemplomot és környékét is. A diákok megismerkedtek a történelmi jelentőségű, hangulatos városkával, Pisekkel is. Itt a „Lézer arénában”, egy különleges attrakció várta őket, küzdelmes csatában próbálhatták ki a filmekből jól ismert lézerfegyvereket.

Az utazás megrázó és szívszorító része a terezini konzentrációs táborba tett látogatás volt, ahol saját szemükkel győződhettek meg a holokauszt borzalmaival.

Az utolsó napot a csoport Cesky Krumlovban töltötte. Elsőként bányászruhát öltöttek és kisvasúton mentek le a grafitbányába. Itt betekintést nyertek a grafitbányászat rejtelmeibe, s az idegenvezető tréfájának köszönhetően izgalmas pillanatokat is átélhettek a sötét, földalatti világban.

A felszínre jutva bebarangolták a világörökség részeként számon tartott városkát, a csodálatos kastélyt, illetve annak parkját.

A búcsú napján a gyerekek vegyes érzelmekkel szálltak fel a buszra, hiszen el kellett válniuk újonnan szerzett barátaiktól. A Csehországban töltött napok felejthetetlen és maradandó élményt nyújtottak valamennyijük számára.

Angyalné Bíró Valéria/Kazinczy Ferenc Tagintézmény

#kapcsolódó

Kutyaesküvős fotók! Ettől tuti elolvadsz!

Kutyaesküvős fotók! Ettől tuti elolvadsz!

Ha eddig azt gondoltad, beindult az esküvői szezon, még nem láttad ezeket a...

Sikeres széchenyisek

Sikeres széchenyisek

Újabb siker az országos versenyek sorában!