MAGYAR KUPA - ISMÉT NYÍREGYHÁZÁN

MAGYAR KUPA - ISMÉT NYÍREGYHÁZÁN

Sikeres évet tudhat a háta mögött a Flexi Team Aerobik Egyesület. A nyíregyházi klub versenyzői számos nemzetközi és hazai versenyen vettek részt, ahol jól szerepeltek. A versenyzők szeretnék idén is megismételni az eredményeket.

2017-ben is volt Aerobik verseny a Continental Arénában. Második alkalommal rendezték Nyíregyházán a Magyar Kupa záró fordulóját, ahonnan a legjobbak a döntőbe jutottak. A szervező Flexi Team munkáját a szövetség is értékelte, így már biztos, hogy 2018-ban is a szabolcsi megyeszékhely lesz az egyik helyszín.

- Egy fantasztikus év van mögöttünk, de nagyon magasra raktuk a lécet magunknak, ezért minden esztendőnek úgy vágunk neki, hogy még jobbak legyünk. Nehéz dolog, folyamatosan fejlődik az egyesület de szeretnénk 2018-ban még tovább lépni. A szövetség már jelezte, idén a harmadik fordulót ismét mi rendezhetjük - mondta Magyar D. Judit a Flexi Team Aerobik Egyesület elnöke.



A Flexi Team versenyzői 2017-ben számos érmet szereztek hazai és nemzetközi versenyeken is. Magyarországon a Basic, Challenge és Step kategóriában is ezüstérmet szereztek. De Csehországban és Szlovákiában is részt vettek egy-egy rangos viadalon, ahová ismét meghívást kaptak, és szeretnének elindulni Portugáliában is egy kupán. Itt még a szövetség engedélyére kell várni. Az utazási költségeket az egyesület illetve a szülők állják, akik az elmúlt évben is rengeteget segítettek a felkészülés és a versenyek során. Egyre több olyan sportolója van a klubnak akiknek esélyük van arra is, hogy ott legyenek majd az Európa-bajnokságon. Az elmúlt évben egy komoly fejlesztést is megvalósított a Flexi Team, megvásárolhatták azt a rugalmas talajt, melyen biztonságban gyakorolhatják az elemeket a gyerekek.

Dankó László


#kapcsolódó

Szombaton Electrolux futás! Neked is ott a helyed!

Szombaton Electrolux futás! Neked is...

Május 20-án ismét megrendezik Nyíregyházán az Electrolux futást. Több táv közül...

Ismét Torna Diákolimpia Megyei Döntő és sikerek az Eötvös Gyakorlóiskolában

Ismét Torna Diákolimpia Megyei Döntő...

Az elmúlt éveket tekintve immár harmadik alkalommal - bonyolították le az I-IV....