Nagyrendezvények Nyíregyházán! - Ezek várhatóak!

Nagyrendezvények Nyíregyházán! - Ezek várhatóak!

Nagyrendezvények Nyíregyházán! - Ezek várhatóak!

Hét nagyrendezvényt 42 millió forinttal támogat a 2020-as esztendőben is Nyíregyháza városa. Emellett egyéb finanszírozású programok is lesznek, mint például a VIDOR Fesztivál.

Február 6-án döntött a városi nagyrendezvények támogatásáról a Nyíregyházi Közgyűlés. A kulturális ügyekkel is foglalkozó alpolgármester részletezte a 2020-as kulturális és szórakoztató események sorát.

42 millió Forint összeggel támogatja az önkormányzat azokat a nagyrendezvényeket, amit mi a saját rendszerünkön belül csinálunk meg. Ebből az egyik már lement – a Böllérfesztivál - a múlt hét végén, jelentős sikerrel, 19 ezer ember vett részt a két nap folyamán a Múzeumfaluban. Egyébként összesen 7 olyan esemény van, illetve 6+1 az évvége adventi 4 hetes időszaka, ami ebből a keretösszegből támogatható, beleértve az újévi meg az óévi búcsúztatást és köszöntést is.

- nyilatkozta Dr. Ulrich Attila.

Április 24-én következik a Helló Nyíregyháza!, ami idén is egy ifjúsági héthez kapcsolódik, így a fiatalok szája íze szerint szervezték ezt a hetet. Május közepén jönnek a Városnapok, illetve a hónap végén, pünkösdkor a Gyermeknap. A nyári szabadság után ismét dalosok lepik el a várost, hiszen augusztus 16 és 21. között tart a XIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál. Szeptemberben Tirpák Fesztivál lesz, majd jönnek az év végi események.

Mi új programon nem törjük a fejünket, ezeket szeretnénk változtatni, szélesíteni, hogy minél több lehetőséget adjunk a lakosságnak. Törjék azok a fejüket, akik üzleti vállalkozás keretében csinálják a nyíregyházi rendezvényeket. Ebből rengeteg van. Új elemként most jön a Sóstó Open Air fesztivál majd június végén, de nagyon sok olyan rendezvény van - akár a sport, akár a kultúra területén, akár a nagy cégek által rendezett bringafesztivál, vagy strandröplabda -, amely színesíti Nyíregyháza  kulturális életét és kínálatát.

- folytatta az ismertetőt az alpolgármester.

Más finanszírozási rend szerint 2020 nyarán ismét lesz a programok között pl. a múzeumok éjszakája, nyári színház, vagy a VIDOR Fesztivál is.

#kapcsolódó

Folytatódó polgármesteri fásítási akció, ezúttal a Hősök terét díszíti új fasor

Folytatódó polgármesteri fásítási akció,...

Az elmúlt nyolc esztendő például ezernyi fával, 70 km kerékpárúttal és 100...

BEMESEK ÉS GÁRDONYISOK VETTÉK BE SZIGLIGET VÁRÁT

BEMESEK ÉS GÁRDONYISOK VETTÉK BE SZIGLIGET...

A Bem József Általános Iskola és Gárdonyi Géza Tagintézményének közel száz...