Kényelmes ülések, légkondicionált utastér, USB-töltőpontok, kamerarendszer és fedélzeti elektronikus utastájékoztató – ilyen felszereltségűek az új buszok, amiket ezentúl a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek használhatnak. Alacsony padlós, magyar gyártású járművek érkeztek több ütemben a térségbe, illetve normál padlós, nagyobb csomagterű buszok is kerültek a flottába, utóbbiakat a nagyobb távolságú utazásokhoz használják.
Korszerűsítés Nyíregyházán is
Nyíregyházán az elmúlt években rengeteget javult a közösségi közlekedés, a járművek és a menetrend szempontjából is, de a megyei flotta fiatalítása is kedvez a településen élőknek.
„Jelentős ez az esemény Nyíregyháza szempontjából is, bár elsőre talán furcsán hangzik, mert itt helyközi közlekedésben lesznek ezek a nagyon modern, új, környezetkímélő buszok, de ez Nyíregyházát és Nyíregyháza agglomerációját is érintik, és teljes mértékben találkozik azzal a már több éve elindított városvezetési programmal, hogy a közösségi közlekedést fejleszteni kell a nyíregyháziak, az itt dolgozók és tanulók érdekében. Fejlesztettük és modernizáltuk a flottát, környezetkímélő és modern buszokkal” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
Nagy előrelépés volt ebben a tekintetben, amikor több évvel ezelőtt 41 CNG buszt üzembe helyeztek a városban.
Nagyszabású beszerzés
A Volánbusz Zrt. több mint 20 milliárd forintért vásárolt 204 darab új járművet, ezek több ütemben, augusztus végéig érkeztek meg a társaság kötelékébe. Ebből az elmúlt hetekben 7 darab érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, valamint két másik fajta jármű is bekerült a flottába, összesen 46 darab, így az elmúlt hetekben összesen 53 új járművet helyeztek üzembe a térségben. A folyamatos beszerzések eredménye, hogy a megyei állomány 14 százalékát tudta lecserélni korszerű buszokra a társaság, ezzel az átlagéletkoruk pedig 14-ről 12 évre csökkent.
Környezetvédelem
A térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, a kiszámítható, gyors és kényelmes tömegközlekedés pozitív hatással van az emberek életére és mindennapjaikra is.
„Nem csupán a kényelemről van ilyenkor szó, hanem a gazdaságosságról és természetesen a környezetvédelemről is, amely nagyon fontos terület. Ezek a korszerű, új járművek már olyan környezetkímélő motorral és üzemeltetéssel működnek, amely minden hatályos európai uniós követelményeknek megfelelnek, amely mára már szinte elengedhetetlen, hiszen mindannyiunk jövője múlik azon, hogy fokozatosan átálljunk olyan technikákra, amelyek fenntarthatóak és hosszú távon is kímélik környezetünket, városainkat és ezáltal természetesen az egész nemzetünket” – mondta dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője.
Ezek nem csupán uniós követelmények, a jövő generációjának is jogos elvárása, amit nekünk kell teljesítenünk – tette hozzá Nyíregyháza országgyűlési képviselője. Egy csuklós autóbuszon 106 utas tud egy időben utazni, ők akár 106 külön autóval is járhatnának. A környezetvédelem egyik egyszerű, de mégis fontos lépése, ha egyre többen választják a közösségi közlekedést, így mentesíthetjük a még több szén-dioxid-kibocsátástól a földünket.
Csökken az átlagéletkor
A Volánbusz az utasok kényelme érdekében folyamatosan fejleszti flottáját, illetve komoly céljaik is vannak a 2022-es évre.
„Az autóbusz-megújítási program nem áll meg az 1700 darabos számnál, a jövő évben további 1000 darab új autóbusz beszerzését fogjuk megkezdeni, illetve 1000 darab autóbuszt forgalomba is fogunk állítani, mindezt annak érdekében, hogy a Volánbusz európai viszonylatban is egyedülálló, 6200 darabos flottájának közel egyharmada megújuljon. Az a célunk, hogy a jövő évre nyolc év környékére csökkenjen az autóbuszaink átlagéletkora, ezáltal európai szinten is egyedülálló és kedvező átlagéletkort hozzunk az utasainknak” – emelte ki beszédében dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Évente 17 millió utas fordul meg a Volánbusz helyközi járatain Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a folyamatos fejlesztések célja, hogy a közösségi közlekedést minél gyakrabban használják a térségben is. A sajtótájékoztatón megköszönték annak a több mint tízezer sofőrnek a munkáját, akik az elmúlt másfél évben, a koronavírus idején is dolgoztak, segítették az utasok eljutását munkahelyeikre, ezzel is elősegítve a magyar gazdaság fenntartását.
Szerző: Nagy Boglárka