Gasztrorendezvény a Sóstói Múzeumfaluban – Megkóstolhatják a régi Magyarország ízeit

Gasztrorendezvény a Sóstói Múzeumfaluban – Megkóstolhatják a régi Magyarország ízeit

Ötödik alkalommal rendeznek Régi Magyarország Ízei gasztrorendezvényt. Ezen a héten vasárnap, vagyis szeptember 4-én várnak minden érdeklődőt a Sóstói Múzeumfaluban.

A kóstolójegy ára idén is marad 300 forint, az ételek között pedig lesz többféle töltött káposzta, csöröge, babgulyás, kötött tészta leves és karcagi birkapörkölt is. A Sóstói Múzeumfalu népszerű a turisták körében, idén augusztusra már tízezerrel többen látogatták, mint tavaly egész évben.

A Sóstói Múzeumfalu a Felső-Tiszántúl egyetlen és az ország második legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma. A szabadtéri skanzenben egész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és a különböző népi mesterségeket is megismerhetik a látogatók, az elmúlt években több beruházásnak köszönhetően rengeteget fejlődött, több épülete megújult és számtalan rendezvénnyel várják a vendégeket.

Egyre több a látogató

A Sóstói Múzeumfalu nagy népszerűségnek örvend a turisták körében is, ez látszik abból is, hogy augusztus végére már több látogatót fogadtak, mint tavaly egész évben. 2021-ben 70 ezren keresték fel a skanzent, 2022-ben eddig már 82 ezren.

Örömmel vesszük észre, hogy sokan használják a kedvezményeket és a lehetőségeket, hogy a múzeumfaluban is tegyenek egy látogatást. Látszik, hogy harmadik turisztikai célpontként mi is egyre inkább kedveltek vagyunk a látogatóközönség körében, ezért is kell, hogy nagyon jó programokat is kínáljunk. A Régi Magyarország Ízei lényege az idén, hogy minőségi ételeket, minőségi programokat mutassunk be és természetesen minőségi szakmaiságot. Mi egy múzeum vagyunk, ezt nem fogjuk megtagadni magunktól, viszont a néprajz egy olyan tudomány, ami azt jelenti, hogy elég széles palettáról vehetünk és rakhatunk össze egy kínálatot” – mondta Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója a rendezvény beharangozóján.

Különleges, régi ízek

A kínálatnak a része a Régi Magyarország Ízei gasztronómiai rendezvény is. Már ötödik alkalommal várják erre a programra a vendégeket, az elmúlt évek tapasztalatai pedig azt mutatják, a látogatók szívesen kóstolják meg a régi ízeket. Ezen a héten vasárnap, szeptember 4-én 10 órakor kezdődik majd az ünnepélyes megnyitó, amit a középkori hagyományőrző csoport felvonulása követ. Nemcsak a megyei, hanem az országos gasztronómiára is nagy hangsúlyt helyeznek majd a Sóstói Múzeumfaluban, így a már megszokottnak számító különböző töltött káposzták, csörögék és kötött tészta leves mellett megkóstolhatják majd a vendégek például a karcagi birkapörköltet is. De többek között sült kolbász, babgulyás, különböző levesek és sütemények közül is válogathatnak majd azok, akik kóstolójegyet vásárolnak.

Kedvező árak

A magas infláció ellenére 300 forintos marad a kóstolójegy, úgy mint tavaly, ezért arra szeretnék buzdítani mindenkit, aki látja a híradást vagy a múzeumfalu saját reklámját, hogy jöjjön el és kóstolja meg azt az ízorgiát, ami itt most vasárnap látható” – hangsúlyozta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere a sajtótájékoztatón.

A felnőttek 1300 forintos, a diákok és a nyugdíjasok pedig 800 forintos belépővel vehetnek részt a rendezvényen, ehhez kapnak ajándékba egy darab 300 forint értékű kóstolójegyet. 6 éves kor alatt és 70 éves kor felett a belépés ingyenes. Vasárnap 25 csapat főz és egyszerre versenyez majd a fesztivál legízletesebb étele címért. A látogatókat táncház, vásári komédiák, népi játszóudvar, vándormuzsikus és koncert is várja szeptember 4-én, vasárnap a Sóstói Múzeumfaluban.

Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Vizes vb: Kiváló játékkal nyert a horvátok ellen a férfi vízilabda-válogatott

Vizes vb: Kiváló játékkal nyert a horvátok...

A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-10-re legyőzte az Európa-bajnok horvát...

Magyar siker az űriparban: a legjobb 10 között szerepelt a BME rakétafejlesztő csapata

Magyar siker az űriparban: a legjobb...

Kiváló teljesítménnyel képviselte hazánkat Európa legnívósabb nemzetközi rakétaversenyén...